Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő hétfőn aláírta az utóbbi években elítéltek rehabilitálásáról szóló új törvényt, így lehetővé válik, hogy Julija Timosenko volt miniszterelnök és Jurij Lucenko korábbi belügyminiszter induljon a május 25-i elnökválasztáson.

A törvény szerint, amelyet február 28-án fogadott el az ukrán parlament, rehabilitáltnak számítanak azok a személyek, akiket a 2010. február 1-je és 2014. március 1-je közötti időszakban ítéltek el, és akikkel kapcsolatban a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága a benyújtott panaszok alapján megállapította, hogy ügyükben megsértették az emberi jogok európai egyezményét.

A törvény hétfői hatályba lépésével ezek az emberek visszanyerik elvesztett jogaikat.

Timosenko nyilvánosan még nem nyilatkozott arról, hogy indulni kíván-e az elnökválasztáson. Az államfői tisztségre pályázó Vitalij Klicsko, az Ütés párt vezetője néhány napja azonban azt mondta: a volt miniszterelnök maga mondta neki egy beszélgetés alkalmával, hogy versenybe száll az államfői posztért.

Julija Timosenkót az ukrán parlament döntése alapján február 22-án helyezték szabadlábra. A volt kormányfő hétéves börtönbüntetését töltötte, amelyre 2011 októberében ítélték hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Kiszabadulása után nem sokkal Timosenko gyógykezelésre Németországba utazott.

Készítik már az IMF-csomagot

Pénzügyi támogatást ígérnek Ukrajnának a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei. A miniszterek hétfőn kiadott közös közleménye szerint a csoport szoros figyelemmel követi az ukrajnai helyzet alakulását, és elkötelezett amellett, hogy "erős pénzügyi támogatást" nyújtson Ukrajnának.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország pénzügyminiszterei által kiadott nyilatkozat szerint leginkább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkalmas arra, hogy azonnali segítséget adjon Kijevnek, az együttműködésbe pedig később más intézmények és országok is bekapcsolódhatnak. A szakemberek szerint "örvendetes", hogy az IMF szakértői már a héten Ukrajnába látogatnak, hiszen a szervezet támogatása "döntő jelentőségű a további források felszabadításában".

A közlemény alapján amennyiben sikeres az IMF és az új ukrán kormány együttműködése, a munkába bekapcsolódhat a Világbank és csatlakozhatnak más nemzetközi pénzügyi intézmények, valamint az Európai Unió, és Kijev kétoldalú megállapodások révén is kaphat pénzügyi segítséget. A hetek szerint az új kormány megalakulása "egyedülálló lehetőség a szükséges piacorientált reformok végrehajtására". A közös közleményben hangsúlyozták, hogy a pénzügyi segítségen túl "gyors technikai támogatást" kívánnak nyújtani a makrogazdasági, szabályozási és korrupcióellenes intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához.

A G7-csoport vezetői az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetőivel együtt elítélték Oroszország ukrajnai beavatkozását, és közölték, hogy felfüggesztik az előkészületeket a hetek mellett Oroszországot is magában foglaló G8-csoport Szocsiban megrendezni tervezett csúcsértekezletére.

(MTI)