Tűz pusztított vasárnapra virradóra a Femen nőjogi szervezet (értsd: keresztény-, család- és normalitás ellenes liberális ringyóképző - a szerk.) párizsi székhelyén. A rendőrség szerint feltehetően baleset történt, a feminista csoport szerint viszont "gyanúsak a véletlen egybeesések".

A tűz hajnali 5 órakor ütött ki Inna Sevcsenkónak, a fedetlen felsőtesttel randalírozó női aktivisták vezetőjének harmadik emeleti szobájában. A 23 éves ukrán antinő nem volt a 15 négyzetméteres helyiségben, amely teljesen kiégett, de a Femen több tagja is az épületben aludt.

A Femen székhelye Párizs egyik északi, a hagyományosan külföldiek, elsősorban munkásrétegek által lakott Goutte d'Or negyedben, a XVIII. kerületben található, a Lavoir Moderne Parisien elnevezésű közösségi helyen, ahol a lakószobák mellett egy előadóteremmel is rendelkezik a feminista csoport.

A rendőrség szerint nem lehet megállapítani, hogy mi okozta a tüzet, de azt feltételezik, hogy baleset történt. A tűzoltók öt embert mentettek ki az épületből, senki sem sérült meg.

"Mélyen aludtam, sehol nem égett a villany, amikor egyszer csak tűz lett. Üvegtörést hallottunk, majd ropogásokat" - mondta Pauline Hillier, aki bement a szobába, ahol a tűz keletkezett. A fiatal nő és Marguerite Stern - aki szintén az épületben tartózkodott - közel egy hónapot töltött a közelmúltban egy tunéziai börtönben közszemérem megsértéséért, miután félmeztelenül tüntettek tunéziai társuk, a május 19. óta fogva tartott Amina Tyler támogatására. A rájuk kirótt négy hónapi elzárást másodfokon felfüggesztett börtönre változtatták, ezt követően tértek haza Párizsba.

Pauline Hillier elmondta, hogy mindannyian meg vannak döbbenve, és szeretnék pontosan megtudni, hogy mi történt. "Úgy gondoljuk, hogy túl sok a véletlen egybeesés, az egész a bélyeg körüli vita után egy héttel történt" - hívta fel a figyelmet. Az aktivista arra utalt, hogy Inna Sevcsenko inspirálta a Franciaország jelképének számító Marianne új változatát, az ő arcképe díszíti mostantól a francia nemzeti bélyeget, s ez ellen több konzervatív politikus és a katolikus egyházhoz közeli egyesület is tiltakozott.




Inna Sevcsenko a közelmúltban kapott menedékjogot Franciaországban. A francia televíziós műsorokban gyakran fellépő nő 2012 augusztusában turistavízummal érkezett Párizsba, miután hazájában eljárás indult ellene, amiért motoros fűrésszel ledöntött egy keresztet Kijev központjában. Az akcióval az ellen tiltakozott, hogy a Pussy Riot orosz punk banda szentségtörő tagjait elítélték, amiért egy számot előadtak Vlagyimir Putyin orosz elnök politikája ellen egy moszkvai katedrálisban.

"A Femennek sok ellensége van, akik régóta le akarnak minket állítani" - mondta vasárnap Sevcsenko, aki szerint a szobájában kitört tűznek "politikai okai lehetnek". "Mindennap kapunk halálos fenyegetéseket. Tegnap a Femen mobiljára a következő üzenet érkezett: Burn witches (Elégetni a boszorkányokat) - tette hozzá Pauline Hillier.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Menedékjogot kapott Franciaországban a Femen nevű szélsőliberális szervezet ukrán vezetője

- Őrjöngő leszbikusok támadtak a buziházasságot ellenző papokra

- A pápaválasztást sem hagyhatták ki a beteg feministák

- Rióban randalíroztak a haladó szellemű nőjogi aktivisták

- A Vatikánban vetkőztek a buzik jogaiért a feminista ringyók - Franciaországban tüntettek az aberráltak többletjogai ellen

- Oroszországban is feszületeket döntöttek ki a keresztényellenes feministák

- "Menő dolog" Pussy Riotnak lenni - persze, a rácsok mögött már nem olyan nagy a kereszténygyűlölők pofája

- Láncfűrésszel döntött ki egy feszületet Kijev főterén egy elmebeteg félmeztelen feminista

- "Kedvenc" feministáink nem hagyhattak ki egy kis londoni magamutogatást sem - most a NOB-bal és a sáriával gyűlt meg a bajuk

- Feminista hisztérikák félmeztelenül őrjöngve próbálták bizonygatni, hogy az ukrán nők nem kurvák - ennek nyilván ez a leghatékonyabb módja (18+)