Több mint százötvenezren vettek részt a szervezők közlése szerint szombaton Bécsben a 18. Szivárvány parádén, a ferde hajlamúak "hátrányos megkülönböztetése elleni felvonulásán".

A menet az egykori császári palota, a Hofburg előtti Heldenplatzról (Hősök tere) indult, és körbehaladt a forgalom elől lezárt belvárosi körúton, a Ringstrassén, majd a Heldenplatzon ért véget. A menetirányt ezúttal is a forgalom irányával szemben határozták meg, a "büszkén vállalt másságot" jelképezve ezzel.

A rendezvényen felszólaltak politikusok is, köztük Rudolf Hundstorfer szociális- és családügyi miniszter (Osztrák Szociáldemokrata Párt) és a bécsi városvezetés részéről Maria Vassilakou polgármester-helyettes (Zöldek).

A felvonulást szervező bécsi egyesület, a HOSI egyik fő törekvése, hogy az azonos nemű élettársak is fogadhassanak örökbe gyerekeket Ausztriában. Az osztrák jog 2010 óta elismeri a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között is, és ezzel több tekintetben a házassághoz hasonló jogokat biztosít a számukra. Míg azonban a normális élettársak előtt nyitva áll az örökbefogadás lehetősége, az azonos neműek előtt nem. Az Emberi Jogok Európai Bírósága emiatt az év elején elmarasztalta Ausztriát - nekik ugyanis ez a fontos, nem a Benes-dekrétumok...

(MTI nyomán)