Díszdoktori címmel tünteti ki a júniusban Izraelbe látogató Barbra Streisand amerikai színésznőt, énekesnőt a jeruzsálemi Héber Egyetem.




A "művésznő" szakmai pályafutásáért, az emberi (értsd: a zsidó) jogok védelmezőjeként, "Izrael és a zsidó emberek melletti kiállásáért" kapja a doktori fokozatot - közölte hétfőn az egyetem.

A 71 esztendős, zsidó származású Streisand júniusban azon a konferencián szerepel, amelyet Simon Peresz izraeli elnök 90. születésnapja alkalmából rendeznek. Streisand két nyilvános koncerten is fellép. Ez lesz az első alkalom, hogy Izraelben énekel.

A Héber Egyetem zsidó tanulmányokkal foglalkozó karának épülete 1984-ben a színésznő kezdeményezésére édesapja, Emmanuel Streisand nevét kapta.

Streisand korábban az amerikai Brandeis Egyetemtől is elnyert egy díszdoktori címet.

(MTI nyomán)