A szíriai kormányhadsereg és a vele szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet vasárnap bevette a libanoni határ közelében lévő stratégiai jelentőségű várost, Kuszeirt, amely már egy éve a felkelők kezén volt és szívósan ellenállt a támadásoknak - vált ismertté katonai forrásból.

A szír hadsereg ellenőrzése alatt tartja a belvárost, a városházára pedig felvonták a szíriai állami zászlót - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás, miközben a felkelők azt állították, hogy erősen ellenállnak.

Az állami televízió arról számolt be, hogy a kormányerők helyreállították a biztonságot és a stabilitást a településen. A szíriai ellenzék korábban a város ostromának hírére úgy reagált: félő, hogy nem lesz értelme annak a békekonferenciának, amelyet Washington és Moszkva javasolt a polgárháború befejezése érdekében.

Rámi Abderrahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője azt mondta: a kormánykatonák dél felől hatoltak be Kuszeirba. A Hezbollah harcosai pedig központi szerepet játszottak ebben a csatában.

A kormányhadsereg a szárazföldi támadást légi- és tüzérségi támadásokkal készítette elő vasárnap délelőtt - közölték az OSDH aktivistái. A hadsereg, a Hezbollah és a kormányhoz hű milíciák több hét óta próbálták elfoglalni Kuszeirt, amelynek a polgárháború előtt 20 ezer lakosa volt.

Korábban írtuk: A szír hadsereg és a Hezbollah katonái együtt ostromolnak egy stratégiai jelentőségű várost

A szíriai kormányhadsereg és a vele szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet erőteljes ostromot indított vasárnap a libanoni határ közelében lévő stratégiai jelentőségű város, Kuszeir ellen, amely már egy éve a felkelők kezén van és szívósan ellenállt az eddigi ostromnak.

Erről az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) civilszervezet számolt be, amelynek kiterjedt aktivistahálózata van az országban, de a központja Londonban van. A szíriai ellenzék az intenzív ostrom hírére úgy reagált: félő, hogy így nem lesz értelme annak a békekonferenciának, amelyet Washington és Moszkva javasolt a polgárháború befejezése érdekében.

Rámi Abderrahmán, az OSDH vezetője azt mondta: a kormánykatonák dél felől már behatoltak Kuszeirba. A Hezbollah harcosai központi szerepet játszanak ebben a csatában - tette hozzá. Az állami televízió úgy számolt be az ostromról, hogy a kormányerők több oldalról támadják a várost, és szorul a hurok a terroristák körül.

A kormányhadsereg a szárazföldi támadást légi- és tüzérségi támadásokkal készítette elő vasárnap délelőtt - közölték az OSDH aktivistái. A bombázásnak 20 halálos áldozata van, közülük 11 fegyveres felkelő.

A hadsereg, a Hezbollah és a kormányhoz hű milíciák több hét óta próbálják elfoglalni a Kuszeirt, amelynek a polgárháború előtt 20 ezer lakosa volt.

Az RT News arab nyelvű összefoglalója az ostromról

Szíria és Libanoni határnál lévő várost ostromolják a szír hadsereg és a Hezbollah katonái. A szíriai "felkelők" egy éve tartják a várost.

Most a várost körbezárta a hadsereg. A Hezbollah segítségével a "felkelők" hullanak mint a legyek. A városba már behatoltak a katonák, a teljes elfoglalása rövid idő alatt meg fog történni. Erről számolt be az RT arab nyelvű adása. Az RT News szerint eddig a "felkelők" vesztesége 70 halott.

(MTI - RT News)