A Hezbollah által e héten az izraeli légtérbe küldött, pilóta nélküli repülőgép az iszlám köztársaság katonai képességeit bizonyítja - idézte vasárnap Ahmad Vahidi iráni védelmi minisztert az állami televízió.

A tábornok nyilatkozata az első hivatalos iráni elismerése volt annak, hogy a libanoni radikális síita szervezet által indított drón iráni technológiával működött. Néhány nappal korábban Haszan Naszrallah sejk, a Hebollah vezetője azt közölte, hogy a gépet Iránban gyártották, és Libanonban szerelték össze. "A Hezbollah jó munkát végzett - mondta Vahidi. - Elmúlt az az idő, amikor a cionista rezsim azt hihette, hogy fölénye van a térségben."

Izraeli vadászgépek végül lelőtték a drónt, de a berepülés a szigorúan őrzött izraeli légtér ritkán előforduló megsértésének számított. Az iráni miniszter szerint a Hezbollahnak joga volt pilóta nélküli gépet indítani Izraelbe, mivel izraeli harci gépek rutinszerűen berepülnek Libanon fölé. Naszrallah pedig arra figyelmeztetett, hogy nem ez volt a szervezet utolsó ilyen akciója.

Vahidi megismételte azt a teheráni álláspontot, hogy a zsidó állam nem képes támadást intézni Irán ellen. Izrael mindeddig nem zárt ki egy katonai csapást az iráni nukleáris program ellen, amely a cionisták gyanúja szerint atomfegyver előállítására irányul. Teherán tagadja ezt, a program békés céljait hangsúlyozza.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Naszralláh: A Hezbollah küldte Izrael légterébe a drónt

- Drón hatolt be Izrael légterébe - csak fél óra repülés után lőtték le