Ugrás a cikkhez
Reklám

Mivel a holokausztosok képtelenek bizonyítani a gázkamrákkal, az előre eltervezett tömeges népirtással és a hatmilliós áldozati számmal kapcsolatos állításaikat, most a deportálásokra és a haláltáborok falain kívül elkövetett állítólagos vérengzésekre igyekeznek felhívni a figyelmet.




Hogy a második világháború alatt mindkét oldal hadserege követett el bűntetteket, ahhoz kétség nem fér. Jó lenne azonban tartani magunkat az elemi tisztesség és a történettudományi etika előírásaihoz. Magyarán: 1. Nem lenne szabad csupán a háborúban vesztes fél bűncselekményeit bemutatni, hanem a győztesek vérengzéseit is vizsgálni kellene; 2. Csakis akkor lenne szabad megfellebbezhetetlennek tűnő kijelentéseket tenni, ha ténylegesen léteznek az állítólagos tömeggyilkosságok megtörténtét igazoló dokumentumok, és főleg, ha sikerült feltárni a tömegsírokat. Természetesen a feltárás során törvényszéki orvosi vizsgálatok elvégzése is szükséges, hogy az áldozatok halálának okát tisztázni lehessen.

A holokausztosok mostanában sokat emlegetik a burgenlandi Rohoncon elkövetett feltételezett tömeggyilkosságot. A határ közelében, osztrák oldalon található településre 1945. március 24-én este Kőszegről zsidó munkaszolgálatosok érkeztek. De ahelyett, hogy sáncásásra, vagy más, a védelmi vonal további erősítéséhez szükséges munkára fogták volna őket, a közeli Batthyány-kastélyban „mulatozó SS-katonák és felfegyverzett náci párttagok” mindegyiküket legyilkolták. Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója (aki szerint a nácik mérgezett tejjel gyilkoltak cigány csecsemőket), a Néphazugságnak adott nyilatkozatában sötét színekkel ecsetelte a történteket: mint mondta, a „legyengült és beteg embereket, akiket előzőleg gyalogmenetben hajtottak a határszéli kényszermunkára”, a „Franz Podezin nevű helyi Gestapo-főnök parancsára agyonlőtték, agyonverték”. „A legyilkoltakat elföldelő magyar zsidókkal másnap, a rohonci vágóhíd közelében végeztek” – tette hozzá a nagy mesemondó.

Ezen a ponton azonban szükségesnek tartom emlékeztetni a feledékeny holokausztozókat: korábban többen is állították, hogy Kőszegen is működött gázkamra. 1998 márciusában még megemlékezést is tartottak a kőszegi Önkormányzat és a Kőszegi Baráti Kör szervezésében. Az ünnepségen a Mazsihisz képviseletében felszólaló Lazarovits Ernő arról beszélt, hogy az „egy napig” (!) működő kőszegi gázkamrában „több száz munkaszolgálatos lelte halálát”. Mármost az a bizonyos nap, amikor a gázkamra üzemelt, az éppen március 24. volt. Vajon miért nem ebben a gázkamrában végezték ki azokat a Kőszegen tartózkodó zsidó munkaszolgálatosokat, akiket éppen ennek a napnak a reggelén ültettek fel a marhavagonra, és szállítottak Rohoncra, ahol aztán „agyonverték és agyonlőtték” őket? És ha tényleg igaz, amit Szita Szabolcs mond, vagyis hogy „legyengült és beteg emberek” voltak a Rohoncra érkező zsidók, akkor vajon miért nem végezték ki őket az állítólagos kőszegi gázkamrában? Végtére is a holokauszt-vallás egyik alaptétele szerint a gázkamrában éppen a munkaképtelen, vagyis „legyengült és beteg embereket” ölték meg. Vagy pedig akkora volt a zűrzavar és a fejetlenség a német és magyar hadsereg soraiban a háború legvégén, hogy Kőszegről ugyan még munkavégzés céljából elindították a munkaszolgálatosokat, de Rohoncon már úgy döntöttek, mégis inkább leöldösik őket? Az SS-katonák „mulatozása” lenne a magyarázat? De hát van-e bármiféle kézzelfogható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a német egységek tagjai holtrészegre itták le magukat? Természetesen további kérdések is felmerülnek (miért csak egy napig működtették a kőszegi gázkamrát, milyen gázzal dolgoztak ott a németek stb.), de hagyjuk, ugyanis válaszra hiába várunk. (A kőszegi gázkamra meséjére vonatkozóan lásd ezt a cikket!)

Az egész nyugat-magyarországi holokauszt-történet agyaglábakon áll - és akkor még finoman fogalmaztam. Lapozzuk most fel a Néphazugság 2004. szeptember 17-i számát, melyben egy Ádám György nevű, 83 éves ügyvéd nyilatkozik arról, hogy őt 1945. márciusában a fővárosból a kőszegi „haláltáborba” deportálták. Ahol állítása szerint „több ezer embert értelmetlenül dolgoztattak halálra; a legyengült, beteg munkaképteleneket vagy lelőtték, vagy gázzal végeztek velük”. A cikkből megtudjuk még, hogy „1944 decemberének második felében a tábor parancsnoka három barakkot szigeteltetett le, ahol az elgyengült, beteg embereket elgázosították”. „Reggelenként, a latrinára menet mindig találtam egy-két haldoklót; valahogy kiásták magukat a rosszul összetákolt gázkamrából, és élőhalottként, négy kézláb kúszva-mászva szédelegtek, amíg agyon nem lőtték őket” – idézte fel a lapnak az élményeit a nyilván kétségbevonhatatlan hitelességű „szemtanú”. De akkor most csak egy napig, mégpedig 1945. március 24-én üzemelt a mitikus kőszegi gázkamra, vagy pedig már „1944 második felétől zajlottak az „elgázosítások”?

A kérdésre Szita Szabolcsnak tudnia kellene a választ, mivel a Néphazugság munkatársa nála is érdeklődött. „A tábor történetét részletesen feltáró írásban megszólal Szita Szabolcs történész, aki szerint számos tény és adat bizonyítja, hogy a kőszegi munkatáborokban a Vernichtung durch Arbeit, vagyis „a megsemmisítés munkával” náci gyakorlata érvényesült. Ismeretei szerint a sörgyári tábor Bauer nevű parancsnoka a kiürítéskor szigetelt fogolybarakkokban legkevesebb 72 legyengült magyar zsidó férfira bocsáttatott feltehetőleg ciángázt, ettől nagyobb részük megfulladt” – olvasható a Néphazugság cikkében.

„Feltehetőleg ciángázt”? Értem. Mint ahogy „feltehetőleg” 72 zsidót öltek meg a ciángázzal, és „feltehetőleg” mérgezett tejjel gyilkoltak a nácik cigány csecsemőket is. Mennyi hitelt érdemelnek vajon a holokausztos hazugságokba egyre jobban belebonyolódó Szita Szabolcs szavai a Néphazugság szombati, március 24-i számában, a feltételezett rohonci vérengzéssel kapcsolatban? „A munkatáborok kiürítése után az SS-szel együttműködő „ifjú hitleristák” és osztrák „népfölkelők” kényükre-kedvükre öltek, zömmel magyarokat. Máig nem tudni pontosan, hány tömegsírt rejt a föld” – nyilatkoztatta ki a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Persze, hogy nem tudni, ugyanis, mint a cikk további részéből kiderül (ami persze a legkevésbé sem meglepő): „A rohonci vérfürdő körül sok a tisztázatlan körülmény.” De hát létezik-e bármi is az úgynevezett holokauszt történetében, amit a pénzben hiányt soha nem szenvedő holokauszt-kutatók képesek lennének tisztázni? A magyarázat: „Az egyelőre még mintegy 180-200 áldozat nyugvóhelyét sem sikerült megtalálni.” Mily meglepő. Továbbá: „A rohonci mészárlás ügyében indított vizsgálat dokumentumainak jelentős része rejtélyes módon eltűnt. Az eljárás koronatanúja az a magyar zsidó férfi lett volna, aki csodával határos módon túlélte a vérengzést (vajon hogyan élte túl? – P.O.), őt azonban 1946-ban – máig tisztázatlan körülmények között – meggyilkolták. Nyoma veszett egy másik tanúnak is, annak a rohonci férfinak, aki kocsival a helyszínre szállította a gyilkosokat, a főbűnös, Franz Podezin többedmagával külföldre szökött, Rohoncon a háború után is létezett egy náci sejt.”

Vagyis: nincsenek meg a rohonci „mészárlás” során állítólag kivégzett zsidók holttestei, nincsenek a „vérengzésről” dokumentumok, a „szemtanúkat” pedig vagy „meggyilkolták”, vagy „nyomuk veszett”, esetleg „külföldre szöktek”. Mindennek ellenére március 25-én „szabadtéri múzeum” nyílik egy olyan esemény helyszínén, melyről nem tudunk semmi biztosat. Az ünnepségen megjelenik Heinz Fischer, Ausztria tájékozatlan, félrevezetett, gyáva és ostoba államfője.

Perge Ottó



Friss hírek az elmúlt 24 órából