1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött.

A B-29 típusú Enola Gay bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba.

A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közt vesztették életüket.

A sugárfertőzés okozta károsodások pontos természete ma sem ismert, de addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a "hirosimai rák", s még ma is gyermekek születnek genetikai torzulásokkal. A hirosimai ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást. Hirosima óta eltelt hatvanhat év, a kérdések továbbra is kérdések maradtak: szükség volt-e Hirosimában, de főként két nappal később Nagaszakiban az atombomba bevetésére, és milyen hátsó szándékok vezették Truman elnököt a támadás elrendelésekor.

Sokan vélik úgy, hogy a robbantás hadászatilag indokolatlan volt, mivel a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak; az amerikai katonai és politikai vezetéshez ekkora már eljutott annak a híre, hogy Japán tárgyalna. Ők azonban a feltétel nélküli fegyverletételhez ragaszkodtak, holott tudták, hogy Szovjetunió napokon belül megtámadja majd Japánt, azt is gondolhatták, hogy a szigetország számára a feltétel nélküli kapituláció már csak azért sem jöhet szóba, mert a szovjet támadással ők is számolnak. Amerika azonban csökönyösnek mutatkozott, főleg azért, mert a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani – üzenni a Szovjetuniónak és a világnak: mi vagyunk az új nagyhatalom. Komikum a tragédiában, hogy addigra az amerikai atomtudósok – túlnyomó többségükben zsidó származásúak – már rég átadták az atombomba előállításának "receptjét" a szovjeteknek, ráadásul ingyen.

Mások szerint – főleg az Új Világrend által támogatott történészek szerint – viszont súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az egyetlen japán terület, Okinava szigetének elfoglalása két hónapot és 12 ezer amerikai katona életét követelte: ezek az iszonyatos veszteségek hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást továbbra is elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert. A gond ezzel az elmélettel pusztán csak annyi, hogy a szigetország katonai vezetésére nem hatott az atombomba bevetése.

A fegyver hatásának demonstrálása már a Szovjetuniónak is szólt, a hidegháborús hatalmi játszmáknak is része volt, bár az amerikai atommonopólium sem tartott sokáig. Szokták azt is állítani, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra kényszerítette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől - így festi át a nyugati világ  egyik legundorítóbb tömeggyilkosságát humanitárius akcióvá. Lassan odajutunk, hogy a japánoknak még meg is kell köszönniük Hirosimát és Nagaszakit.

A németek már letették a fegyvert, amikor meghallották, mi történt Hirosimában és Nagaszakiban. Egy angol fogságban levő német tiszt állítólag így sóhajtott fel: „szerencse, hogy ez nem nekünk sikerült”.

Legenda-e vagy sem ez a bizonyos felsóhajtás, annyi bizonyos: az atombombát előállító és annak receptjét a bolsevik Szovjetuniónak ingyen átadó atomtudósok, a bevetését elrendelő politikusok, katonai vezetők közül senki sem került a vádlottak padjára. Ellenkezőleg, Oppenheimer, Truman és a többi gyilkos, a világot az atomkorszakba belekényszerítő szűklátókörű „államférfi” ma hős és szinte bírálhatatlan. Akárcsak a ma Oppenheimerei, Trumanjai.

Velük szemben állunk mi, egyszerű emberek, akiket évről évre megráznak a hirosimai események, évről évre fogadkozunk, hogy ez még egyszer nem történhet meg. Közben pedig hagyjuk, hogy a gyilkosok utódai egymásnak adják az elnöki paloták kilincseit szerte a nagyvilágban.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Hirosima és Nagaszaki visszalépett az olimpia megrendezésétől

 - Népirtás volt-e a Hirosima és a Nagaszaki elleni atomtámadás?

 - Eddig ismeretlen felvételeket mutatunk be a hirosimai népirtásról (Sokkoló képek!)

 - Le kellett mondania a "felszabadítókat" éltető miniszternek - Japánban

 - A valódi holokauszt: hatvankét éve dobták le Hirosimára a "zsidó fegyvert"