Nem tudnak róla, hogy a MÁV-ot perelnék azok a magyarországi "holokauszt-túlélők", akiket az egyik hetilap tudósítója keresett meg Izraelben. Volt, akit ugyan felhívtak telefonon, de csak általánosságban kérdezgették a világháborúról.

A "holokauszt túlélőinek" a MÁV ellen benyújtott kárpótlási keresetében több, Izraelben élő felperes is szerepel, néhányukat felkereste a HVG jeruzsálemi tudósítója. Közülük egyesek nem is tudtak róla, hogy részt vesznek az ügyben, az egyikük állítása szerint "soha nem kért és nem is fogadott el semmit, mert hozzátartozóinak halálát nem lehet pénzen megváltani". Valakit telefonon hívtak fel, hogy a világháborús élményeiről meséljen, de nem mondták meg, hogy az ő nevét is felhasználják a perhez. Egy izraeli magyar "holokauszt-történész sem érti, miért került a listára az ő neve is.

Másoknak ugyan tettek említést arról, hogy perelnek a nevükben, tőlük a peres eljárásban való részvételért nem kértek semmiféle hozzájárulást, az egész ügyet amerikai ügyvédek intézik, akik "százalékért dolgoznak”. Valaki szerint az sem biztos, hogy sor kerül a valódi eljárásra, mert az is lehet, hogy peren kívüli megegyezés születik.

A kereseten a chicagói Monico Pavich & Spevack ügyvédi iroda két vezetőjének a neve szerepel: Robert James Paviché és John J. Paviché, előbbi a cég polgári peres ügyeit viszi. Az iroda honlapjának információi szerint többek között részlegéhez tartoznak a műhibaperek és azok a perek, amelyeket a kereskedelmi forgalomba került termékek okozta sérülések miatt indítanak. 2001 és 2003 között a hágai Nemzetközi Törvényszéken dolgozott, 2002-ben a háborús bűnök elkövetésével vádolt egykori boszniai szerb parlamenti elnök, Biljana Plavsics védője is volt.

A MÁV-hoz eddig nem érkezett meg a hivatalos amerikai keresetlevél – közölték a hetilappal a társaság kommunikációs osztályán, hozzátéve: a hivatalos tájékoztatás megérkezése után a cég a kormányzati szervek bevonásával vizsgálja majd meg, mi lehet a következő lépés.

(HV - MNO nyomán)