A Velencei-tó megmentése érdekében szervezték meg első nagyszabású akciójukat a tómentők. A többek között a Földet egyedül körbehajózó Fa Nándort és Gyulay Zsoltot is felvonultató lokálpatrióták a Gyurcsány Ferenc egyik utolsó aláírásával kiemelt beruházásnak nyilvánított tóparti kaszinóváros ellen tiltakoznak.

Az akció július 14-én, kedden az agárdi kikötőből indul. Az esemény háziasszonya Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke lesz. A résztvevők a Gárdony nevű hajó fedélzetén Fa Nándor, az első magyar vitorlás világutazó irányításával körbehajózzák a Velencei-tavat, miközben ismertetik a vízi sportok szerelmesei számára pótolhatatlan adottságait. A hajótúrához kajakján a vízen csatlakozik Gyulay Zsolt olimpiai és többszörös világbajnok sportoló is több reménybeli aranyérmes fiatal kajak-kenus társaságában. A Gárdony fedélzetén jelen lesznek még az Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület tagjai is.

Az akció célja a Velencei-tavat fenyegető veszélyek tudatosítása, a tó egyik legértékesebb partszakaszára tervezett óriás kaszinóberuházás megakadályozása – közölték a szervezők. Mint ismert ugyanis, Sukorón King’s City néven kaszinóvárost építenének izraeli befektetők. A tóparti, állami tulajdonban lévő területhez csere révén jutottak hozzá, az ügylet miatt büntetőeljárást kezdeményezett a Központi Nyomozó Főügyészség.

(MNO)

Kapcsolódó:
- Elismerték: Bajnai volt a 200 milliárdos, izraeli biznisz összekötője