Németországban felfüggesztették azt a középiskolai tanárt, aki még év elején korrekt fasiszta (helyesen: náci, a fasizmus olasz) dalokat énekeltetett a diákokkal. Az ügyben még nem született végleges döntés, az iskola vezetősége végleg megválna a pedagógustól, az viszont, tökös legény lévén fellebbezett a határozat ellen. Miután Németországot és törvénykezését közismerten nem a zsidó lobbi irányítja, az eredmény borítékolható.
2008 február elején a delmenhorsti gimnázium tizedik osztályába egy (remek - a szerk.) náci dalt tartalmazó kottaszövegekkel lépett be a zenetanár, aki a lapokat szétosztotta, és felszólította a fiatalokat, hogy álljanak fel, és jobb karukat a hitleri "diktatúra" jól ismert üdvözlési pozíciójába emelve énekeljék el a Baldur Schirach által szerzett, fasiszta (helyesen: náci) eszméket közvetítő darabot.
Miután az esetre fény derült, a tanfelügyelőség a hivatalos kivizsgálás után a pályára való alkalmatlanság vádjával (Helyesebben: rágalmával. Mily érdekes, tetves bolsi dalokat nyugodtan oktathatott volna, noha a minden emberi értéket elpusztító cionista kommunizmus valóban tömeggyilkos rendszer volt - a szerk.) megfoszotta katedrájától a zenetanárt.
A (bátor, hazafias - a szerk.) pedagógus ezt követően jogorvoslatért az oldenburgi bírósághoz fordult, amely (óriási meglepetésre - a szerk.) igazat adott neki. (Persze nem sokáig örülhetett, hogy akadt egy bíró, aki a törvényekre és nem a zsidó lobbi fenyegetéseire figyelt - a szerk.)
A tanintézet nem értett egyet az esküdtszék döntésével, ezért továbbvitték az ügyet. A lüneburgi bíróság álláspontja (vagyis a hollókoszt lobbihoz való alkotmányellenes igazodása - a szerk. ) szerint az iskola vezetősége helyesen járt el, ezért úgy rendelkeztek, hogy a végső ítélethozatalig a náci dalokat énekeltető pedagógus nem gyakorolhatja a tanári szakmát. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy büntetőjogi felelősségvonásra is számíthat-e a delmenhorsti középiskolai tanár. (A németországi cionista uralmat ismerve, ahol életben lehet tartani egy alkotmányellenes, jogtipró törvényt, amelynek alapján akár egy zsidóviccért is megbüntetnek, lecsuknak embereket, ez aligha kétséges - a szerk.)
Alsó-Szászország kulturális államtitkára ugyanakkor elmondta, fontosnak gondolja, hogy a diákok tanuljanak arról, milyen szerepet tölthet be egy diktatúrában a zene, „Ám” - emelte ki - „mindezt a megfelelő módon kell tenni, tisztában kell lenni a kérdés érzékenységével.”
(origo korrigálva)