Gázát nem „elfoglalják” – azt eltörlik. A tankok nem azért érkeznek, hogy uralmuk alá hajtsák a területet, hanem, hogy pusztítsanak. Ami Rafahban és Beit Hanounban történt, most Közép-Gázában is megismétlődik: az elmúlt napokban Tuffah, Sabra és Zeitoun negyedeit teljes egészében lerombolták, és csak romok maradtak. Amikor Gáza városának „elfoglalásáról” beszélnek, a cél a megtévesztés. Végtére is közel két éve izraeli hadsereg tartózkodik a Gáza övezet területén, mégis semmilyen katonai kormányzásról nem beszélhetünk.

Ehelyett mindent el akarnak pusztítani, meg kívánják semmisíteni, ami a városból és lakóiból még megmaradt. A gyakorlatban a világ egyik legrégebbi városát törlik le a térképről. Teszik mindezt légicsapásokkal és válogatás nélküli lövöldözésekkel, miközben buldózerek rombolnak le egész lakótömböket. Az infrastruktúra, az áram, a víz, a kórházak és az iskolák már nem léteznek. A pusztítás teljes, immár maguk a lakosok is azt mondják: „Nincs mit elfoglalni. Maga a város már nem létezik.”

Ez az emberi élet és a lakókörnyezet teljes megsemmisítése; minden élő lehelet kioltása. A „megszállásról” szóló retorika a népirtás valóságának elfedésére szolgál. A cél nem a város feletti uralom megszerzése, hanem Gáza egészének lakhatatlanná tétele. Így a város globális példájává vált annak, miként lehet „elfoglalásának, irányításnak” hazudni a brutális megsemmisítés politikáját.

Majd Asadi, a cikk szerzője

Nyers erőszak.

Még ha Izrael megpróbálja is Gáza pusztulását győzelemként beállítani, a végeredmény ezzel ellentétes lesz, mivel a zsidó államnak súlyos politikai árat kell fizetnie bűntetteiért. Ilyen nagyszabású pusztítás nyomán ugyanis a diplomáciai, politikai „sikerek” semmivé foszlanak.

Minden álarc lehullott. A cionista projekt, amely évtizedekig a „demokrácia” és a „felvilágosodás” jelszavaiba burkolózott, csupaszon áll előttünk. Ami megmaradt, az semmi más, mint a nyers erőszak: a katonai és faji felsőbbrendűség, amelyet a palesztinok legyilkolásával, fegyveres elűzésével, földjeik kisajátításával kényszerítenek ki. Ezek (a „demokratikusnak és humanistának” álcázott cionizmus) sarokkövei.

Ami Gázában történik, nem csupán egy történelmi pillanat az életünkben. Globális mérföldkőhöz értünk, amely szembesít minket egy gyarmati projekt lényegével, amelynek célja egy egész város megsemmisítése, annak lakóival, történelmi emlékezetével együtt. Történik mindez akkor, amikor a menekültek jogait generációk óta semmibe veszik.

Gáza tükörré vált, amely pőre valóságában tárja elénk a cionizmus lényegét: a teljes pusztítást, az emberi élet semmibevételét, egy népcsoport kiirtását. Ez az erőszakos és gyilkos hadjárat a palesztinok ellen rávilágít minden izraeli állampolgár erkölcsi felelősségére, különös tekintettel a nagy befolyással rendelkező telepes mozgalommal, valamint a hazájuknak tekintett állam létrejöttének és létezésének valódi történelmi összefüggéseivel kapcsolatban, mely utóbbiról nem hajlandók tudomást venni.

Ebben a tekintetben Gáza egy történelmi próbatétel, amely arra kényszeríti az izraelieket, hogy szembenézzenek erkölcsi kérdésekkel, eltöprengjenek az elpusztított életekről és az elhazudott történelemről. Azok, akik még mindig „békéről” beszélnek, amikor semmi sem maradt épen a Gázai övezetben, nem értik a lényeget. Az izraeli lét mindig is olyan hatalmi és ellenőrzési rendszerekre támaszkodott, amelyek biztosítják az államuk folyamatos dominanciáját (a palesztinok felett). Az ilyen típusú elnyomó, erőszakra épülő rendszerek gyakran képtelenek megfelelni az emberiesség követelményeinek, és elbuknak a történelem nagy vizsgáján.

Egy palesztin fiú kerekesszékkel szállít műanyag palackokat Gáza városban, 2025. augusztus 24-én (Omar al-Qattaa/AFP)

Minden izraeli állampolgárnak kötelessége szembenézni függőségükkel az erőszakra és elnyomásra épülő rendszerükkel, és fel kell hagyniuk a történelem meghamisításával és egy másik nép elnyomásával. Minden szervezet, ügynökség vagy egyén, aki nem szólalt fel a gázai palesztinok érdekében, nem emelte fel szavát a népirtás ellen, (erkölcsi értelemben) teljes kudarcot vallott.

Az élet más értelmet nyer Gázában: az éhes család, aki egy marék lisztet ad egy özvegy szomszédjának; az a személy, aki csontokat gyűjt, majd becsomagolja és eltemeti azokat; azok, akik túlélik a „segélyközpontok” közelében történt lövöldözéseket, majd megosztják a szomszédaik között a lisztet, amellyel sikerült megszökniük; ezek a mindennapi élet szívszorító pillanatképei. Megosztani egy utcai macskával egy konzerv borsót – ez ott az élet.

Ami túléli a város elpusztítását, aminek sikerül megmenekülnie a romok és hamvak közül, az nem fog eltűnni a füsttel együtt. Ami túléli Gázát, az tovább fog növekedni szerte a világon, új felszabadító mozgalmakban és igazságért folytatott küzdelmekben. Erős, tiszta hangon fog szólni: nincs hová bújni, amikor a valóság az emberiség elleni folyamatos bűncselekménnyé válik.

Írta Majd Asadi, a világ számos táján ismert operaénekes, valamint író és politikai aktivista.

Fordította: G.B.