Nincs pénze a perköltségekre, és akár a lakását is elveszítheti a zsidók által hamisan háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly.

A Vasárnapi Hírek nevű szennylap az ausztrál The Australian című újság szombati számát idézve azt írja: Zentainak saját zsebből kell fizetnie ügyvédet a rendőrbírói meghallgatására, és egy áprilisban elvesztett fellebbezés költségeit is állnia kell.

Utóbbi több mint 200 ezer ausztrál dollárra (30 millió forint) rúg. Az ausztrál újság úgy tudja, hogy Zentainak gyakorlatilag egy fillérje sem maradt csekély ápolói nyugdíjából és 40 ezer dollárnyi spórolt pénzéből. A hős hazafi kiadatását a magyarországi kormány kezdeményezte zsidó kérésre háborús bűnök miatt.

A nácivadász Simon Wiesenthal Központ adatai szerint Zentai, aki tisztként szolgált a magyar hadseregben, közreműködött egy törvényszegő zsidó meggyilkolásában 1944-ben, Budapesten. Zentai következő bírósági meghallgatása augusztusban lesz, Perth-ben.

(FH korrigálva)

Kapcsolódó

Koncepciós per készül: '48-as zsidó hazugságok alapján ítélnék el Zentait

Azonnal letartóztatná - zsidó mesék alapján - Zentait a Katonai Ügyészség

Zentai fia: több bizonyítékunk is van, hogy apám ártatlan

Zentai nem élné túl az eljárást, de a zsidók erre játszanak

Lipusz Zsolt: Zentai ellen új Eichmann-per készül + hozzászólás

Olvasóink a zsidó kettős mércéről Zentai kapcsán

Olvasó: nincs mitől tartania Zentai Károlynak!

Átadják Zentait a dühöngő zsidóknak