Miközben az Ázsiához tartozó, nálunk is gyarmatosító izraeli fajüldöző rendszer állampolgárainak vízum sem kell hazánkba és egyre többen itt telepdnek meg (nem beszélve a távol-keletiekről), az őshonos délvidéki átlagmagyar már Szegedre, rokonaihoz, barátaihoz sem igen tud átjönni, a letelepdésből pedig nagy többségüket kizárja a judapesti kormány.

Bevándorlásból kizárt vajdasági magyarok

Mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) - derül ki a Magyar Hírlapból, amely pénteken jelentetett meg riportot az ügyben.
Bruttó 110 ezer forintos szakmunkásbér nem elég a megélhetésre Magyarországon, legalábbis tavaly nyár óta ezzel utasítják el a kérelmet benyújtó vajdasági fiatalokat. A jogszabály azonban nem mondja ki, hogy pontosan mekkora jövedelmet tart a magyar állam elegendőnek - olvasható a lapban, melynek újságírója több érintett is megszólaltatott.
A vajdasági fiataloknak munkát adó cég egyik vezetője azt közölte, hogy a hivatal fél éve következetesen megtagadja a letelepedési engedélyek megadását valamennyi Magyarországon letelepedni kívánó vajdasági magyar munkavállalójától, eddig tizennyolctól.
A törvény és végrehajtási rendelet csak azt írják elő, milyen dokumentumokat kell benyújtaniuk a kérelmezőknek. A rendelet kitér a jövedelmi, vagyoni helyzet vizsgálatára, de arról nem szól, hogy pontosan mekkora jövedelem és vagyon az elvárás.
A BÁH Idegenrendészeti Igazgatóságának megbízott igazgatója, Kontér Tamás elismerte, hogy a szóban forgó döntéseket valóban ő hivatott meghozni "egy számolási metódus, valamint mérlegelés útján". Arra azonban nem adott választ, mi alapján mérlegel, mekkora jövedelem, illetve vagyon szükséges a pozitív döntéséhez.

(MTI nyomán)