A Népszava információi szerint Antal Attila végkielégítésénél is több, akár 40-71 millió forint is járhatna a BKV távozó közlekedési vezérigazgató-helyettesének. Miközben folyamatosan emelik a jegyérakat és ki se látszik az adósságból a BKV, kielégítgetni azért mindig jut.

Somodi László a lapnak azt mondta, a 71 millió forint csak rendes felmondásnál járna, de ő még a közös megegyezést sem fogadta el, éppen a "túlzó anyagiak" miatt, ami szerinte irritálná az embereket. Az nem kifejezés, legalább van annyi esze, hogy ezt átlátja.

Somodi László távozásának oka hivatalosan a felügyelete alatt készült hálózati reformkoncepció "szakmai alkalmatlansága" volt, noha a cikk szerint egy személyben ő maga ezért aligha tehető felelőssé.

(Szent Korona Rádió)