A nevek önmagukért beszélnek. Néhány nemzetáruló fideszcionistán kívül a holnapi/mai antimagyar, és nem mellesleg törvénytelen, időben be nem jelentett ellentüntetésen részt vesz többek közt Gyurcsótány, Magyar Bálint, Pető Iván (Zentai Violetta egyetemi oktató feleségével a Hollán Ernő utca 18. alatt lakik), Horváth Áládár, Kolompár Orbán, zsidószervezetek, anarchisták, néhány hulladék zsideszes és más cionrasszisták. A másik oldalon a magyarok.

Elvégre ebben az országban nem az izraelita gyarmatosítást szolgáló, törvénytelenül hatalomra került kormány és sleppje, hanem a Broadway által kizavart és megfenyegetett Petra, aztán Tomcat, Budaházy és Toroczkai, Vona és a nemzeti érzelmû gárdák lövetnek ki szemeket, verik szét az egészségügyet és az oktatást, lopnak és sikkasztanak, választási csalnak, no és mellékesen tanárt vernek és lincselnek, nyugdíjasokat mészárolnak és erőszakolnak, színesfémet, kábelt, vasúti sínt lovasítanak. Vannak gyáraik, rendőrségük és országos tévécsatornáik, lapjaik, rádióik is. A szegény, üldözött, az immár segédmunkási pozíciókból is kirúgott, pogromoktól sújtott  zsidók meg éheznek, nem beszélve a hátrányos helyzetû, törvénytisztelő és adófizető cigókról.

Kuruc.info