Hozzátartozói szeme láttára, a kórház folyosóján halt meg egy 50 éves nő Győrben. Az asszony több mint háromnegyed órán keresztül várt a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház neurológiáján arra, hogy megkapja vizsgálati eredményeit, és átszállítsák a kardiológiára. Férje szerint az osztályon azt mondták nekik, kevés a beteghordó, ezért kell várniuk, a három gyerekes asszony szíve azonban hirtelen leállt, és már nem sikerült újraéleszteni.

Az asszonyt kedd reggel ájulásos eszméletvesztés után vitték be a győri kórház ügyeletére, ahol megvizsgálták, majd kiültették a kórterem elé azzal, hogy át kell szállítani a szívcentrumba, várja meg a beteghordót. Az asszony háromnegyed órán át várta a vizsgálati eredményeket és a beteghordókat, amikor hirtelen rosszul lett.

A győri kórház neurológiai osztályának főorvosa szerint ők mindent elkövettek az asszony életének megmentéséért. Az akut szívhalál után közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de már hiába.

A család nehezen tudja elfogadni, hogy az egyébként teljesen egészséges asszonynak két kórházi osztály között, egyik percről a másikra kellett meghalnia. A hozzátartozók a boncolás eredményétől várják, hogy kiderüljön, miért kellett az 50 éves asszonynak a kórház folyosóján meghalnia. Feljelentést még nem tettek.

(hírTV)