A zsidó illetve cigányfajvédő. szélsőségesen magyargyûlölő Magyar Bálint volt oktatási miniszter szerint volt, és lesz is erőszak az iskolákban, de nem az a megoldás, hogy kirúgják a problémás diákot. „Kirívó esetek és erőszak mindig volt, és bizonyos értelemben mindig lesz” - mondta ez a takony  (jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkárként lop) csütörtökön, a Jövő Iskolája-program kaposvári bemutatója előtti sajtótájékoztatón.

A miniszterként bukott, cionista államtitkár szerint a jövő iskolájába „nem fér bele az iskola erőszak, de az sem fér bele, hogy oktatási kérdéseket úgy próbáljunk megoldani, hogy kriminalizálni akarjuk a kérdést, és egy lincshangulatot teremtünk”. „Nem az a megoldás, hogy hirtelen a saját tehetetlenségünket úgy próbáljuk levezetni, hogy valakire áttoljuk a problémát” - kavarta a trutyit a bûnözővédő Magyar Bálint, aki egy szóval sem említette, hogy a tanárok megtámadása bûncselekmény, az elkövetők pedig büntetendők. Egy 16 éves gyereknek megvan a maga felelőssége, de csak annyi, mint amennyi egy 16 éves gyereké - hazudta a cionrasszista politikus. A 16 éves cigány ugyanis már büntethető. Egy tanár bántalmazása nem holmi csíny, vétség, hanem súlyos bûncselekmény, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak.

Mint patkány Magyar kifejtette, ő inkább azt látja problémának, hogy az oktatási rendszer „képtelen volt arra felkészülni”, hogy ma a korosztály 80 százaléka középiskolába jár, míg néhány évtizeddel ezelőtt ennek a korosztálynak csak a negyede látogatta az iskolákat. „Ma nem verekszenek többet a 14-18 éves korosztályban, meg nem nagyobb az erőszak, mint ötven évvel ezelőtt, csak most az iskolában vannak”" - hazudta Magyar Bálint.

Ezzel szembe kell nézni, és fel kell rá készülni a pedagógusképzésnek is - uszított tovább a csaló, tolvaj zsidópárt "oktatáspolitikusa", aki annak a véleményének adott hangot, hogy „egy pedagógus számára a tárgy, amit el kell sajátítani, az maga a gyerek, a gyerek nevelése”. Az, hogy mit tanít, „az másodlagos” - tette hozzá.

„Amikor megbotránkozunk, hogy szabad-e köpni, meg szabad-e szúrni, meg szabad-e verekedni, az többek között a mi mulasztásunk” - vicsorgott Magyar Bálint, aki ennek magyarázatául kifejtette: „a politika elit alkalmatlan normálisan fölfogni, hogy hogyan kell egy kérdést kezelni”. Magyarán ez a rohadék a magyarságra akarja húzni a tanárveréseket, noha az elkövetők 99%-ban cigányok.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere az eset kapcsán később kijelentette: egy közösségben mindenféle atrocitás elfogadhatatlan, hozzátéve: „elfogadhatatlan, hogy egy vagy néhány gyerek az egész közösséget rombolja, megfossza a tanárokat tekintélyüktől, méltóságuktól”. A polgármester jelezte, az elkövetkező hetekben találkozni kíván az általános iskolák igazgatóival, a szülői munkaközösségekkel és a diákönkormányzatokkal, hogy kikérje a véleményüket a történtekkel kapcsolatosan, és közösen keressék a megoldást.

A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában egy 17 éves cigány "tanuló" durván sértegette, leköpte tanárait, fegyelmezetlenül, kezelhetetlenül viselkedik az iskolában, beleköt diáktársaiba.

(MTI-s szutyok korrigálva)