Példátlan összefonódás van kialakulóban Németország és Izrael között - mondja, nem a Kuruc.info, hanem a fullkaftán, a törvénytelenül, az MSZP-SZDSZ és a Fidesz voksaival megválasztott Such György által uralt "Magyar" Rádió híre, majd így folytatja: Angela Merkel kancellárral Izraelbe utazik a fél német kormány, hogy demonstrálja: a németek jelentik Izrael számára a legegyértelműbb, legmegbízhatóbb, legfontosabb európai támogatókat, barátokat.
Ez gazdasági adatokkal is alátámasztható, vagy például azzal, hogy az amerikaiak mellett a németek látják el az izraeli hadsereget a legkorszerűbb fegyverekkel. A kancellárasszony tegnap kijelentette, hogy a német külpolitika egyik alapvetése a zsidó állam létének garantálása - minden körülmények között. Ezt úgy kell érteni, hogy ha Izraelt bárki, bármikor létében fenyegetné, azt Németország magára veszi.
Mindenesetre példátlan lesz a következő napokban, hogy a német és az izraeli kormány együttesen fog ülésezni, és ez ezentúl rendszeresen így lesz azután, hogy Merkel beszédet mond a Knesszetben, az izraeli parlamentben, ahol eddig csak külföldi államfők, de nem kormányfők tehettek ilyet.
Az is egyedülálló ezúttal, hogy a német kancellár nem találkozik palesztin vezetőkkel, nem megy el palesztin területre (magyarul most már formálisan is szarik a palesztinokra - a szerk.). E látogatás alapjául ugyanis egy évforduló szolgál: most tavasszal lesz hatvan éve, hogy kikiáltották a zsidó államot.
(MR)