Ugrás a cikkhez
Reklám

Bejelentette a Közép-európai Egyetem (CEU), hogy Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven osztrák magánegyetemként akkreditálták.

A CEU közleménye szerint az osztrák intézményi akkreditáció részét képezi hat egyetemi program is:

A döntést Iris Rauskala, Ausztria oktatásért és kutatásért felelős minisztere hagyta jóvá.

„A CEU-val egy új tudományos központtal gazdagodik Ausztria. Az egyetem magyarországi helyszínén eddig is sikeresen vett részt a Európai Kutatás Tanács (ERC) pályázatain, amely komoly támogatást jelent kiemelkedő kutatói számára. Ez is jelzi és bizonyítja a CEU által végzett munka minőségét.” – idézte a minisztert a CEU közleménye.

„A 16. osztrák magánegyetemként a CEU által kínált kurzusok tovább gazdagítják az osztrák tudományos életet. Bízom benne, hogy sok hazai és nemzetközi diák végzi majd itt posztgraduális kutatásait” – mondta Iris Rauskala.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Közép-európai Egyetem Magánegyetem és hat programunk, ezek között két alapképzés is, osztrák akkreditációt kapott. Ez új fejezetet jelent a CEU történelmében. A következő tanév során a CEU az összes amerikai akkreditációjú programja kapcsán is igényli majd az osztrák akkreditációt. A 2020-21-es tanévtől kiadott osztrák akkreditációjú diplomáinkkal pedig hozzájárulunk új otthonunk felsőoktatásának fejlesztéséhez” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

A magyar kormányzat látszólag elzárkózik attól, hogy engedélyezze a CEU számára, hogy 2019. január elsejétől új diákokat vegyen fel az amerikai akkreditációjú programjaira. Ezért az ezekhez kapcsolódó diplomákat 2019. őszétől a CEU új, bécsi kampuszán fogja kiadni.

(Index nyomán)

Kapcsolódó: Ez a "szabadságharc" is csúnya véget ér: maga a CEU-rektor jelentette be, hogy mindenképpen maradnak





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából