A kereszténység valójában nem más, mint egyistenhitnek álcázott bálványimádás. A párizsi Notre-Dame kiégésével meg azért nem kell foglalkozni, mert egyelőre nincs olyan zsidó vallási parancs (micvá), amely szerint külföldön levő keresztény templomokat is föl kellene gyújtani. Ha a Notre-Dame kiégése valóban a keresztények megbüntetése volt, akkor ezt valószínűleg megérdemelték, mert a történelem folyamán a kereszténység a zsidóság első számú ellensége, s 1244-ben a Talmudot e katedrális előtti téren égették el – írja a Sz’rugim című nemzeti vallásos hírportálon megjelent öninterjúban Slomó Ávinér izraeli rabbi.
Slomó Ávinér rabbi
Slomó Ávinér rabbi, a nemzeti vallásos cionizmus meghatározó személye Izraelben. A franciaországi Lionban született 1941-ben. Rabbivá avatása után, 1977-ben a megszállt Golán-fennsík Keset nevű zsidótelepülésén rabbiskodik, majd 1981-ben a szintén megszállt Ciszjordánia Bét-Él nevű zsidótelepülésének a rabbija. A megszállt Kelet-Jeruzsálem Óvárosán belüli muszlim negyedben megalapítja az ’Áteret Kohánim nevű talmudiskolát, ahol a hallgatók az „ellenséges” környezet miatt M16-os gépkarabéllyal fekszenek és kelnek.
A befolyásos rabbi, s a vallási kérdésekre adott döntvényeinek, az úgynevezett „t’suvák-nak” (responsumok) szerkesztett változata eddig több kötetben láttak napvilágot. Ezért aztán nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ez a tekintélyes rabbi mit mond és mit ír. Mi is ezt tettük, amikor elolvastuk a Sz’rugim című vallásos zsidó portálon megjelent írását. A rabbi által írt, több helyütt gyermeteg fordulatokat is tartalmazó, láthatóan öninterjú szép példája a budapesti kormány által is sokszor hangoztatott zsidó-keresztény hagyomány megnyilatkozásának.
Slomó Ávinér rabbi
Íme Slomó Ávinér rabbi öninterjúja:
Kell-e sajnálkoznunk, amiért lángba borult a legnagyobb párizsi keresztény templom?
Egyelőre ez nem a mi dolgunk. Nincs olyan vallási parancs, miszerint külföldön kellene keresztény templomok után kutakodni, és felgyújtani őket. De a mi Szentföldünkön ez a kérdés már jóval bonyolultabb. A szatmári rabbi írta egykor, hogy a többi között azért nem vándorol ki a Szentföldre, mert itt vallási parancs van érvényben a keresztény templomok fölgyújtására, de mivel (a zsidók – H. J.) mégsem teszik ezt meg, megszegik a vallási parancsot – nyilatkozza Slomó Ávinér rabbi saját magának, majd idézi Münz Mózes (1750-1831) óbudai rabbit, aki erről így vélekedett: „Nem kell fölgyújtani őket (mármint a keresztény templomokat – H. J.), mert ha fölgyújtjuk, akkor kénytelenek leszünk azokat újjáépíteni. Az építés (a keresztény templomé – H. J.) pedig nagyobb bűn, mint az, hogy épségben hagyjuk őket”, idézi Slomó Ávinér rabbi Óbuda hajdani rabbiját (akinek barokk zsinagógáját Óbudán több százmillióért restauráltatta a kormány, s odaajándékozta Köves Slomóéknak – H. J.), majd megállapítja: Nyilvánvaló, hogy majd ezt a párizsi keresztény templomot is újjáépítik.
De a keresztények nem fogják beismerni, hogy bálványimádást végeznek.
Pontosan, a kereszténység valójában egyistenhitnek álcázott bálványimádás. Csakhogy imádni az Atyát s vele együtt a Fiút is, ez már bálványimádás. A muszlimok is bálványimádásnak tekintik a kereszténységet.
Értem én, hogy nem kell sajnálkozni a nevezett keresztény templom leégése miatt, de kérdés az, hogy nem veszik-e ezt rossz néven a gojok?
Lehetséges, hogy rossz néven veszik, de ez még nem ok a hízelkedésre. Mózes maga az igazság, s az ő Tórája az igazság. A rabbiknak igazmondóknak kell lenni, de egyben minden istenfélő zsidónak is igazmondó embernek kell lenni.
Lehetséges, hogy ez a tűzeset Isten büntetése volt?
Talán. De mi nem tudhatjuk Isten titkait, mert ehhez prófétának kellene lennünk.
De nem érdemli meg a kereszténység a büntetés mindazért, amit velünk cselekedett?
Biztos, hogy megérdemlik a büntetést. A történelem folyamán ők az első számú ellenségeink. Próbáltak megkeresztelni bennünket meggyőzéssel és erőszakkal egyaránt, bevezették ellenünk az inkvizíció intézményét, elégették a Talmudot, kiűztek bennünket, pogromokat rendeztek ellenünk. A nyugati antiszemitizmus a kereszténységnek az „istengyilkosokkal” szembeni gyűlöletéből táplálkozik, s ez a holokauszt egyik előidézője is volt. A franciák kiszolgáltatták a zsidókat, amikor a németek elvitték őket a megsemmisítő táborokba. Természetesen a franciák között voltak a világ igazai is. Mindenesetre, mi nem ismerhetjük Isten titkait.
Jelentéktelenebb dolgok esetében esetleg mondhatjuk, hogy képtelenek vagyunk kifürkészni Isten titkait, de egy ilyen nagy történés, az évente mintegy 13 millió turista által meglátogatott, Párizs és egész Franciaország egyik jelképének számító keresztény templom leégése azért talán nevezhető egyértelmű büntetésnek?
Ismétlem, Isten titkait mi nem ismerhetjük, s ezért csak föltételezésekbe bocsátkozhatunk, de ennél többet nem mondhatunk. Tudjuk, hogy a Római Birodalomban Herculaneum és Pompeii városát maga alá temette a kitörő tűzhányó hegyből kiömlő láva. Ez a két város pedig a római politikai és katonai arisztokrácia nyaralóhelye volt, s tragédia néhány esztendővel az után történt, hogy a rómaiak fölgyújtották a jeruzsálemi szentélyünket. Akkor kimondhatjuk a föltételezést, hogy az büntetés volt. Csakhogy a világban sok, a mostanival összehasonlíthatatlanul nagyobb tüzesetek is voltak. Egykor egész ókori Róma városa lángba borult, London mintegy 350 évvel ezelőtt, Chicago pedig körülbelül 150 esztendővel ezelőtt lett a lángok martaléka. Vajon tudjuk, hogy miért történt? Drezda német város a holokauszt idején égett le a szövetségesek bombázásai következtében. Drezda leégését viszont nevezhetjük büntetésnek. A múltban sok tűzeset volt, de manapság ritkán fordul elő. Franciaországban körülbelül 50 ezer keresztény templom van, s bennük évente csak mintegy hetven tűzeset fordul elő.
Ávinér rabbi: „A bálványimádó templom fa- és kőanyagának égése”
Sajnos nálunk is vannak tűzesetek.
Igen vannak. Akkor most mondjuk azt, hogy ez büntetés? Kétszer is volt tűz a Karmel-hegyen, egyszer Merom Sílo katonai bázison, a Jeruzsálem előtti Völgy-kapuban, sőt a múltban még a ZIM tengerhajózási cég tel-avivi házában is ütött ki tűz. Sajnos emberek is odavesztek. De azt azért nem mondhatjuk, hogy mindez büntetésképpen ért bennünket. Az igaz embert is érheti szerencsétlenség.
Akkor talán közelítsük meg a kérdést más oldalról. Mintegy két hónappal ezelőtt egy francia újságíró által megjelentetett könyv arról szól, hogy Vatikánban dívik a paráználkodás.
Igen, Frederic Martel francia újságíró, kutató és szociológus írta a könyvet. Mintegy 140 vezető papot interjúvolt meg, majd a könyvében leírta, hogy talán a Vatikán a legerkölcstelenebb hely a világon: fajtalankodó és kábítószer-élvező partik színhelye, s ezen kívül szokásban van a kísérő fiúk alkalmazása, elterjedt ott a szexuális zaklatás, pedofília s a legtöbb pap ferde hajlamú.
Akkor talán ez a tűz mégiscsak büntetés?
Ismét bűnöket keresünk, de ez igen fontos megjegyzés. Ez említett erkölcstelen jelenség viszont összehasonlíthatatlanul nagyobb tűzkárt okoz, mint a fa és a kő elégése. Sajnos a mi Szentföldünkön is megvan a nem is titkolt hajlandóság a család fölégetésére: már nem apukáról, anyukáról és gyermekekről beszélnek, hanem két apáról és két anyáról, dívik a paráznaság és hasonló jelenségek. Nos, ez az igazán szörnyű tűz, amely ellen föl kell emelnünk a szavunkat, bánkódnunk kell miatta, s teljes erővel küzdeni azért, hogy eloltsuk. A nagy baj ez, s nem pedig valamilyen bálványimádó templom fa- és kőanyagának az égése. Mert a család felperzselése egyben a lélek elégetése is.
Akkor mégsem mondhatjuk, hogy büntetés volt a párizsi tűzeset?
De azért mondhatjuk. Párizsban az első nagy Talmud-égetésre éppen ott, a Notre-Dame katedrális előtti téren került sor az 5004. év, tammúz hó 9-én (1244. június 24-én – a ford.), szombat előestéjén. De mások két évvel korábbra, az 5002. évre teszik a párizsi Talmud-égetés idejét. Mindez egy párizsi hitvita következménye volt, amelyen a korszak franciaországi zsidó bölcsei kénytelenek voltak hitvitát folytatni keresztény vallástudósokkal. A hitvitát a Talmud elégetése követte. A Talmud-köteteket húsz (más források szerint huszonnégy) szekérrel vitték a Notre-Dame előtti térre, ahol 1 200 Talmud-kötetet elégettek.
Rothenburgi Méir Ben Bárúh zsidó hittudós, a párizsi Jehiél rabbi (részese volt az említett hitvitának – H. J.) tanítványa írta erről az esetről a Tűzben elégetett Tan, üdvözöld a téged gyászolókat! című elégiát, amelynek különösen e szavai vonatkoznak az eseményre: „S még a Tóra és az isteni törvények tűzben elégetését is elrendelted / s ezért boldog, aki visszafizeti neked gonosz cselekedetedet.” (…)
Így aztán elmondhatjuk: az Isten nem ver bottal. „S ezért boldog, aki visszafizeti neked gonosz cselekedetedet / Ostromold lánggal és tűzzel, hogy az kezedbe adassék, mert végül tűz pusztít a területeden”.
H. J. – Kuruc.info
