Ugrás a cikkhez
Reklám

A Washington kezdeményezte, ám elsősorban a megszállt területeket zsidótelepítéssel etnikailag, vallásilag és nyelvileg átrajzoló Izrael érdekét szolgáló Irán-ellenes varsói találkozó idején Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök több provokatív cselekedettel is fölhívta magára a világ figyelmét. A lengyeleket ismét azzal vádolta, hogy együttműködtek a németekkel a zsidók holokausztja terén, majd twitteres csiripelésében bevallotta, hogy a varsói találkozó résztvevői  valójában az Irán elleni háborút kívánják előkészíteni. Az arab országok közti feszültséget pedig Netanjáhu miniszterelnöki hivatala azzal kívánta tovább szítani, hogy kitett a You Tube-ra egy videót, amelyen a palesztinokat eláruló Báhrájn és Szaúd-Arábia külügyminisztere nyíltan kimondja, hogy őket nem a palesztinok ügye, hanem az Irán elleni küzdelem foglalkoztatja – írja az izraeli kan.org.il, a Háárec és a Jediot Áháronot.



Júszuf Bin Álávi Bin Ádalláh ománi külügyminiszter és Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök Varsóban (fotó: Ámosz Ben Gérsom)

Az izraeli hírközlő eszközök – még a Likud-közelinek mondottak is – már napok óta hangoztatják, hogy a varsói Irán-ellenes nagy összeboruláson, háborúra uszító hangadó résztvevőként jelen volt Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök egyik politikai baklövést a másik után követte el az esemény idején. Időbeni sorrendben az első baklövést Bibi azzal követte el (persze, lehet, hogy csak szondázta a lengyelek türelmének a határát – H. J.), hogy újfent rázendített a lengyeleket zsidóirtásban a németekkel együttműködő vádaskodásra. Az elsősorban a zsidók érdekeit szolgáló perzsaellenes szeánszot vendégül látó házigazda lengyelek idegeit Bibi kijelentése a korábbi diplomáciai csetepaté után újfent fölborzolta, s a lengyel külügyminiszter, úgynevezett „tisztázó megbeszélés” céljából a hivatalába kérette a Varsóban akkreditált izraeli nagykövet asszonyt.

Pénteken délután Netanjáhu miniszterelnöki hivatala szükségesnek tartotta, hogy magyarázkodó közleményt adjon ki a lengyeleket vádoló szavainak megmagyarázása céljából. Az angol nyelven kiadott közlemény szerint „Binjámin Netanjáhu miniszterelnök ’lengyelekről’ beszélt, s nem pedig a lengyel népről vagy Lengyelországról, mint államról. (A védekezés utóbbi állítása azért is nonszensz, mert a német megszállás idején lengyel államiságról beszélni egyszerűen badarság – H. J.) Amint azt korábban már mi is megírtuk: Bibi hivatala azt állította, hogy a lengyelek kollaborálására vonatkozó, s botrányt kiváltó állítását rosszul idézték, elferdítették a sajtóban. (Mi mindenesetre szeretnénk meghallgatni az ominózus mondás eredeti angol vagy héber nyelvű változatát is, de erre valószínűleg nem sok esélyünk van – H. J.)



Binjámin Netanjáhu, Ábdul Malik el-Mehláfi jemeni külügyminiszter és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (fotó: Ámosz Ben Gérsom)

Mindenesetre, amint az várható volt, a lengyelek ezt a békát is hajlandók lesznek lenyelni, s Mateusz Morawiecki miniszterelnök végül is az előzetes tervnek megfelelően elutazik Izraelbe a Visegrádi Négyek kétnapos csúcstalálkozójára. A legújabb hír szerint a Bibjámin Netanjáhu részvételével lezajló csúcstalálkozó első napjára Jeruzsálemben. (Izraeli hírmagyarázók szerint azon sor kerülhet a megszállt Kelet-Jeruzsálemet is magába foglaló Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerésekre is – H. J.) A nagy találkozó második napjára (kedden) pedig a Negev-sivatag fővárosaként is emlegetett Beér-Sevá’ városában kerül sor. A V4-országok miniszterelnökei a tanácskozás szüneteiben esetleg a helyszínen érdeklődhetnek a még ott élő araboktól, hogy 1948-1949-ben miként űzték el a honfoglaló zsidók Beér-Sevá’ (arabul: Bir esz-Szábá’) város és a környékbeli falvak, beduintelepülések lakosságát a Gázai övezet menekülttáborainak irányába…

Bibi a nemzetközi találkozó után Varsóban egy kellemetlen közjáték elszenvedője is volt. Már február 14-én, csütörtökön este szeretett volna hazarepülni, ám a szuperbiztos kormánygépet vontató lengyel jármű nekiütközött, s jócskán belefúródott a repülőgép testébe. Az EL AL izraeli légitársaság által Varsóba küldött alternatív repülő azonban csak pénteken reggelre érkezett meg a lengyel fővárosba, így Bibi egy éjszakát még kénytelen volt ott tölteni. (Csak nehogy ezért is a „nácikkal kollaboráló” lengyeleket hibáztassák… - H. J.)



Mateusz Morawiecki lengyel és Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök a varsói perzsaellenes szeánszon (fotó: Michael Sohn)

Bibi, a békegalamb mindjárt a varsói kiruccanás első napján úgy döntött, hogy a hivatalos sajtót megkerülve ő bizony saját maga készít, és osztja meg a választási érdekeit szolgáló propagandaanyagot. A Likud New Media nevű propagandaterjesztőjének a varsói találkozóra magánrepülőn érkező tanácsadója segítségével Bibi – újabb varsói baklövéseként – a hivatalos, tehát a miniszterelnöki Twitter-fiókján 2019. február 13-án, este 19:15 órakor angol nyelven következőt csiripelte világgá:

Ez a találkozó azért fontos – ami egyébként nem titok –, mert sok vezető arab ország képviselői ezen a nyílt találkozón leülnek tárgyalni Izraellel azért, hogy előmozdítsák az Irán elleni háború közös érdekét.

A háborúra (angolul: war) uszító Bibi világgá csiripelte szavak azonnal fölborzolták a kedélyeket a nagyvilágban, mire a tanácsadói szóltak a békegalambnak, hogy nem lesz ez így jó. Nem telt el egy óra az első közlés után, amikor Bibi 2019. február 13-án, 20:08 órakor a háború (war) szót kijavította a küzdelem (combating) szóra:



Bibi „háborús” csiripelése (Twitter)



Bibi javított, „küzdelmes” csiripelése (Twitter)

A botrányos csiripelés napján, február 13-án, Bibi további baklövést követett el. Izraeli újságírók a miniszterelnök szállodájának lobbijában bóklászva észrevették, hogy a szállodába belépett Júszuf Bin ’Álávi Bin ’Ábdalláh, az Ománi Szultánság külügyminisztere, ám a Bibivel való találkozójára, pontosabban az utána szokásos sajtótájékoztatóra egyáltalán nem hívták meg a sajtó képviselőit. Másnap, február 14-én Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök több mint egy órát volt kénytelen várakozni a Bibivel való találkozójára egyedül, egy szomszédos szobában, mert az izraeli kormányfő titkára nem egyeztette pontosan az időpontokat.

Bibi baklövéseire azonban egy zárt körű vacsorán készült videó kiszivárogtatása tette föl a koronát. A vacsorán készült, majd megosztott videón, ’Ádel el-Dzsubájr szaúd-arábiai és Háled Bin Áhmád el-Hálifá bahrájni külügyminiszter (mindkét diktatórikus, a sí’ita lakosságát elnyomó arab ország Amerika jóvoltából létezik, és ezért Izrael népirtó politikájával szemben is elnézőek – H. J.) botrányos megnyilatkozása is hallható. A Bibi Miniszterelnöki Hivatala által megosztott videón elhangzottak szerint az Irán jelentette veszély sokkal fontosabb számukra, mint a palesztinok ügye. (A legtöbb arab ország palesztinok iránti viselkedését mi már régen ismerjük, de most legalább kimondásra is került – H. J.) Az említett arab külügyminiszterek megnyilatkozása kikerült Netanjáhu miniszterelnöki hivatalának hivatalos You Tube-oldalára. Miután a videó kikerült, nemsokára ezt is törölték, de volt, aki időben elmentette. Bibi hivatala később azt sejttette, hogy tévedés történt, ám hivatalos cáfolatot erről nem adtak ki.



Háled Bin Áhmád el-Hálifá báhrájni külügyminiszter Varsóban – számára másodlagos probléma a palesztin tragédia (fotó: EPA)

A You Tube-ra rövid ideig kikerült (valószínűleg a zavarkeltés céljával szándékosan kitett – H. J.) videón Háled Bin Áhmád el-Hálifá, Báhrájn külügyminisztere a többi között ezt mondja: „A (közel-keleti) térség legnagyobb problémáját ugyan az izraeli-palesztin viszály képezi, ám a modern kori történelem legmérgezőbb kérdése mindenképpen az Iráni Iszlám Köztársaság felől érkezik hozzánk”, mondta a szunnita arab (ám sí’ita muszlim többségű) monarchia külügyminisztere, majd fejtegetését így folytatta: „Éppen ezért szembe kell néznünk ezzel a kihívással, hogy további kihívásokkal szemben is állhassuk majd a sarat”, mondta, majd így folytatta: „Az izraeli-palesztin viszály megoldására a múltban már voltak kísérletek, mint például a Camp David-i egyezmény és a Madridi békekonferencia. Több próbálkozás is volt a viszály megoldására, ám, ha Irán mérgező ráhatása nem érvényesült volna, úgy gondolom, sokkal közelebb lennénk a viszály megoldásához (hazudik a báhrájni külügyminiszter, hiszen a viszályt nem Irán ráhatása miatt, hanem azért nem sikerült megoldani, mert amikor szóba került a megszállt területekről való lemondás kérdése, Izrael valamilyen ürüggyel mindig fölállt a tárgyalóasztal mellől – H. J.), de Irán komoly kihívást jelent számunkra az előrehaladás terén.”

Hering József – Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Volt egy kis diplomáciai csörte Lengyelország és Izrael között amiatt, hogy kit is kell nácizni, de már megoldódott

- Pence és Netanjahu Varsóban: felmondatnák Európával az iráni atomalkut

- Felmérés: a visegrádi országok fiataljainak 40%-a tisztában van azzal, hogy zsidó irányítás alatt áll számos kormány





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából