A zsidó pofátlanság veleje, amikor annak ellenkezőjéért támad, mint amit a támadott tesz. Az angol nyelvű  Pestiside honlap nagyjából a Zsindex és a Hírszerző keveréke. Zsigerből cionista, gyűlöl mindent, ami tárgyilagos, és így nem héber.
 



A vén, szemét Peresz izraeli elnök kijelentéséről írt cikket, amelyiknek a végén betámad bennünket. Mert szerinte akkora barmok vagyunk, hogy a gyerekgyilkos főmocsok Peresznek Magyarország, Lengyelország és Manhattan felvásárlásáról szóló kijelentése elkerülte a figyelmünket, ugyanis annyira lefoglalt bennünket a Magyar Gárda következő tagavatása.
 
A Pestiside-os bibsi gyerekek cikküket október 16-án tették fel.
Mi pedig október 13-án 16 óra 35 perckor tettük fel a Peresz-vallomást, vagyis a Maarivban megjelent idézetet, amit Hering József szúrt ki.
 
A honlap azzal vezeti be mocskát, hogy a magyar szélsőjobboldali „szélütöttek” állandóan a zsidókat emlegetik, amikor politikáról beszélnek, és hogy a zsidókat Magyarország felvásárlásával vádolják.

Na azért itt álljunk meg egy pillanatra, Pestiside.
Tényleg annyira egyedül áll a magyar szélsőjobb?
Nem az egész még nem megfélemlített amerikai sajtó is arról beszél, hogy a tömeggyilkos neokonok az egész világot új háborúba akarják taszítani az Irán elleni atomtámadás forszírozásával? Nem az egész még nem megfélemlített amerikai sajtó cikkezik arról, hogy Amerikának és Európának nem kellene terrortámadásoktól tartania, ha Izrael kitakarodna a zsidó anyjába a megszállt palesztin területekről, és ha Amerika kikotródna neokon anyjába Irakból?
 
És abban nem éppen Peresz erősítette meg a büdösszájú Pestiside-ot, hogy a magyar „szélsőjobboldal” alapvádja igaz?
 
Az is a pofátlanság netovábbja, hogy ők – a cionisták – habosítják fel a Magyar Gárdát, apokaliptikus zsidóellenes-veszélyt fabrikálva száz parlagfűirtóból, és még a habosítást is nekünk tulajdonítják.
 
Pestiside, fogsz még zokogni, amikor iráni rakéták robbannak Tel-Avivban, Haifában és Jaffában. Mi meg röhögni fogunk.

Jéney – Kuruc.info