Meg tudná mondani valaki, hogy miféle döbbenetes hatású, vadonatúj információkat hozott nyilvánosságra Edward Snowden? Amit ugyanis tőle megtudtunk – nevezetesen, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik internetes levelezésünket és telefonos társalgásunkat - azzal minden értelmes ember már korábban is tisztában volt.

Mondhatnánk persze, az is nagy dolog, hogy most legalább bizonyosan tudjuk, amit Snowden fellépése előtt legfeljebb csak sejtettünk. De ez is csak féligazság. Az „összeesküvés-elméleteket” kedvelő „szélsőjobboldaliakon” kívül más pártállású, vagy a politikával nemigen foglalkozó emberek is egyre gyakrabban fogalmazták meg gyanújukat az interneten folytatott titkosszolgálati adatgyűjtéssel kapcsolatban. Régóta közszájon forgott például, hogy a Facebook, és a többi „közösségi oldal” a rendőrség vagy a biztonsági szolgálatok szoros ellenőrzése alatt áll. Sőt, sokan állították, egészen bizonyosak abban, hogy a „közösségi oldalakat” kifejezetten a titkosszolgálatok hozták létre az állampolgárok megfigyelése céljából.

Mindez természetesen a politikusok számára sem újdonság. Sőt, ők sokkal inkább tisztában vannak azzal, milyen széles körű a „Nagy Testvér” figyelme. Az EU központjában léhűtősködő szélhámosok is csak eljátsszák, mintha meglepődnének azon, hogy Snowden leleplezése nyomán „kiderült”: az amerikai titkosszolgálat megfigyelés alatt tartja az egész brüsszeli bagázst. Ami persze nyílt titok volt, mindenki tudott róla. A politikusok magántermészetű e-mail-üzeneteikben és telefonbeszélgetéseik során ugyanúgy szerepet játszanak és hazudoznak, mint ahogy a nyilvánosság előtt teszik, mivel félnek a „lehallgatástól”. Mint a „régi, szép” kommunista időkben. A „lehallgatók” köre pedig igencsak széles. Mondhatnánk, nem is egy „Nagy Testvér” figyel, hanem több: a politikusok a saját országuk titkosszolgálataiban sem bízhatnak meg teljesen, de a világ majd minden táján jelen van a Moszad, a CIA, a brit, a francia és az orosz titkosszolgálat, de feljövőben vannak a kínaiak is, elsősorban a Közel-Keleten pedig több arab állam és Irán ügynökei is szorgalmasan ténykednek. Az Irán ellen intézett internetes támadások azonban meglehetősen egyértelművé tették, ami egyébként is teljesen logikus: a világ két legbefolyásosabb titkosszolgálatát Izrael és az USA működteti. Ami abból a tényből is következik természetesen, hogy ennek a két államnak a kezében összpontosul messze a legfejlettebb katonai technológia a világon. Ehhez képest némiképpen meglepő, hogy Edward Snowden leleplezését követően – miként például a Wikileaks kiszivárogtatásai után is történt - ismét csak az USA áll a bírálatok kereszttüzében. Izrael sohasem.

Pedig hogy a minket figyelő „Nagy Testvérek” között Izrael lehet esetleg a leginkább „képben”, azt nem csak a józan megfontolás nyomán jelenthetjük ki. Időnként izraeli vezetők is kikotyogják az igazat. Július 2-án Benjamin Netanjahu miniszterelnök beszédet mondott az izraeli parlament, a Knesszet ünnepi ülésén, ahol is az ugandai Entebbe-ben 37 évvel ezelőtt történt sikeres izraeli túszszabadító akcióról emlékeztek meg. (Melyben Netanjahu testvére, Jonatán életét vesztette.) Netanjahu felszólalásában megerősítette az „antiszemiták” „fasiszták” és „nácik” régóta hangoztatott álláspontját: „A fenyegetés, mellyel szembe kellett néznünk 37 évvel ezelőtt, továbbra is fönnáll, de ma elmondhatom, hogy nincsen olyan hely, ahová Izrael Állam karja ne érne el, vagy ahová nem fog elérni a jövőben országunk megvédelmezése érdekében.” Netanjahu maga is „antiszemita” lenne, hogy ilyeneket mond?

Természetesen az izraeli biztonsági szolgálatok nemcsak Izraelt védik, hanem bevallottan a világon bárhol élő „zsidó közösségeket” is. (Valójában persze a zsidóságnak a nyugati világban élvezett kiváltságos helyzetét és hatalmát védik, de ahogyan arra már többször rámutattam, a zsidók csak akkor érzik magukat biztonságban, ha uralkodhatnak a „gyűlölködő” gójok felett.) Hogy milyen messze elér Izrael „karja”, arra számos merénylet és emberrablás mellett olyan apróság is figyelmeztetett, mint az izraeli kémrepülőgépek 2010 tavaszán történt háborítatlan berepülése Magyarország területe fölé. (Melynek során meggyilkoltak egy „szíriai pénzváltót”, de máig nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy összefüggés volt-e a bűntény és a kémgépek megjelenése között.)

És ezen a ponton érdemes visszakanyarodnunk Edward Snowden (és korábban például a Wikileaks) „leleplezéseihez”. Hogyan lehetséges, hogy mindig az USA (esetleg Franciaország, Nagy-Britannia) titkosszolgálatai „lepleződnek le”, de Izrael – melynek a keze pedig Netanjahu szerint is „mindenhová elér” – olyan ártatlan marad, mint a ma született bárány? Vagy talán Snowden és a hozzá hasonló „lázadók” is nagyon jól tudják, hogy „Izrael keze mindenhová elér”, és éppen ezért – a saját életüket és hozzátartozói biztonságát is féltve – tartják meg éppen a legfontosabb titkokat maguknak? Természetesen felmerül még egy lehetőség is: Snowden drámája egy megrendezett színjáték, melynek célja éppen az, hogy a hatalom igazi birtokosairól és az ő ténykedésükről elterelje a figyelmet.

De valójában Snowden úgynevezett „leleplezései” még Amerika számára sem feltétlenül ártalmasak. Először is az emberek jelentős része úgy véli, ha megfigyelik is a világhálón folytatott ténykedését, vagy lehallgatják telefonját, annak nincsen jelentősége, mert „nem csinál semmi rosszat”, és egyébként is „félni annak kell, aki rosszban sántikál”. Az amerikaiak és európaiak terrorveszéllyel ijesztgetett agymosott többsége számára a „biztonság” mindennél fontosabb. A rendőrállam és a demokrácia felszámolása miatt aggódók már eleve kisebbségben vannak, ráadásul egységes fellépésre is képtelenek, mert bal- és jobboldaliak (valódi liberálisok, anarchisták, feladatukat komolyan vevő emberi jogvédők, radikális jobboldaliak stb.) is vannak közöttük. Akiket viszont felháborít, hogy a Nagy Testvér az e-mailes és facebookos fiókjaikban kotorászik, azok sem tudnak semmit tenni: egy részük az internetes és telefonos kommunikációja során igyekszik minden szavára ügyelni, és óvatosan fogalmazni, mások erre nem hajlandók, és a szemétbe hajítják a számítógépüket (ők vannak a legkevesebben), és persze olyanok is akadnak, akik dacosan, csak azért is leírják a véleményüket. Hadd bosszankodjon a "Nagy Testvér". Csakhogy őt az „ellenállásnak” ezek a formái a legkevésbé sem ijesztik meg. Ezzel szemben kifejezetten kedvező a számára, hogy a félelem légkörét teremti meg, és a hatalom rendkívüli erejét is mindenhatóságának tudatát préseli bele az alattvalók fejébe. Akik ráadásul – a „szivárogtatóknak” is köszönhetően – a „Nagy Testvért” beazonosítani sem képesek.

Perge Ottó - Kuruc.info