Apáthy Istvánné férjével hazafelé tartott a Fidesz 2006. október 23-iki rendezvényéről, amikor a Síp utca környékén felállított maszkos, azonosítószám nélküli rebiszes rendőrök (ma: Készenléti Rendőrség) gumilövedékes sortüzet zúdítottak sokakra, többek között rá is, és nyakon lőtték.
A találat miatt sokkos állapotba került, majd ezt követően szívizom-elhalás lépett fel nála.
Az itt elszenvedett fizikai és lelki sérülések nagymértékben meghatározták az életét, magánéletében is visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.
A hosszas felépülés után kárigényét bejelentette a Készenléti Rendőrségnél (a Rebisz jogutódja) azonban a nyilvánvaló felelősség ellenére ennek elismerésétől elzárkóztak, és attól is, hogy kártérítést nyújtsanak Apáthy Istvánné részére.
Az ügyben kirendelt szakértő megállapította, hogy Apáthy Istvánnét és több más embert is megsebesítő gumilövedékek, illetve vadászfegyverek olyanok voltak, amelyek a rendőrség állományában nem kerültek még ekkor rendszeresítésre, vagyis nem használhatták volna.
Az asszony több társával együtt később megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amely szervezet a 2006. őszi rendőri erőszak áldozatait és meghurcoltjait fogja össze annak érdekében, hogy igazságukat megtalálják, és a jóvátételt kiharcolják, valamint a felelősök felelősségre vonását elérjék.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkája révén több tucat 2006-os őszi áldozat kapott már jogi védelmet és mentesült a koncepciós eljárások alól, továbbá kapott jogerős ítéletek alapján, illetve kikényszerített egyezségekkel kártérítést.
Számos ügy még jelenleg is folyamatban van 3 és fél évvel a rendőrterror napjai után.
Apáthy Istvánné kártérítési ügyében a mai tárgyalás lesz az első, mivel az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának, illetve az ORFK-nak a bevonásával egyezség eddig még nem jött létre jelen ügyben, ezért a károsult arra kényszerül, hogy az elszenvedett sérelmekért neki járó kártérítést bírósági úton harcolja ki.
A tárgyalás ideje: 2010. április 22. (csütörtök). 10:30 óra,
helye: Fővárosi Bíróság, Bp., V., Markó u. 27. fsz., 11. tárgyalóterem
Apáthy istvánné jogi képviseletét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.
(njsz)