Ismét ittas vezetésen érték Kiss Ernő kommunista-alkoholista rendőrtábornokot.  A XIII. kerület már nyugdíjas, volt ÁVH-s főkapitánya az őt igazoltató járőrök szerint alig állt a lábán. A falra pisilős mutatványáról hírhedt Kiss, aki mellékesen ultrakorrupt és beosztottjaival is embertelen módon bánt, hozta formáját. Lezüllesztett hazánkban főrendőröknek szinte kötelező gyakorlat a dorbézolás.

Kiss Ernőt Óbudán állították meg egy közúti ellenőrzésen. A nyugalmazott tábornok szemmel láthatóan alkoholos befolyásoltság alatt állt, ezért vérvételre vitték. A volt angyalföldi főkapitány cáfolta (azaz: tagadta - a szerk.), hogy ivott volna, de a járőrök szerint alig állt a lábán.

Illés Helga, a BRFK sajtóügyeletese adatvédelmi okokból sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Blikk értesüléseit.

Nem ez volt az első eset, hogy Kiss Ernőt ittas vezetésen érték. Az exrendőr 2007. november 23 -án hajnalban személygépkocsijával egy parkoló autónak ütközött. A balesetben további négy jármű is megsérült.

Kiss Ernő akkor hivatali felettesének azt állította, hogy kocsiját éjszaka ellopták.

Az ügyben még másik három rendőr ellen is vádat emeltek hivatali visszaélés miatt. A másodrendű vádlott a dandártábornok egyik rendőr ismerőse, aki megkísérelte kivonni Kiss Ernőt az eljárás alól. A harmad- és negyedrendű vádlott két rendőrjárőr, akik a helyszínen nem intézkedtek az akkori kerületi rendőrkapitánnyal szemben.

Korábban, 1994 májusában, azért függesztették fel Kiss Ernőt az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának vezetői állásából, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és a Zugligeti úton egy fának rohant.

Szintén ő volt az, aki 1998 novemberében levizelte a Teve utcai rendőrségi központot. Akkor azzal védekezett, hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szed, és ez válthatta ki azt a rosszullétet, amely miatt a Teve utcai rendőrszékház közelében "könnyítenie" kellett magán.

No persze..

(Blikk nyomán)