Fegyelmire számithatnak a siófoki rendőri vezetők az enyingi banda siófoki vonulása miatt - állitja a Somogy Megyei Online.
A hirportál szerint az országos rendőrfőkapitány által elrendelt belső vizsgálat több szakmai mulasztást is megállapitott: nem pontositották a felvonulás célját, törvényességét, és a résztvevők közül csak néhányat azonositottak.
Tavaly nyáron mintegy 200 fős, romákból álló társaság vonult végig a Petőfi sétányon. A felvonulást a korzó biztonsági kamerái rögzitették. A veszprémi Cozma-gyilkosság után derült ki, hogy az elkövetők feltehetően ugyanebből az enyingi körből kerültek ki. Draskovics Tibor rendészeti miniszter ekkor utasitotta Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy rendeljen el vizsgálatot, mulasztott-e a rendőrség a siófoki vonuláskor.
(hirTV)