Ittas rendőr gázolt el két nőt a Nógrád megyei Somoskőújfalun még január 24-én – erősítette meg az MTI értesüléseit hétfőn Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy 26 éves salgótarjáni férfi január 24-én, szombaton az általa vezetett személygépkocsival Somoskőújfaluban, az Ifjúság úton Salgóbánya irányába tartott, amikor elütött két az út szélén sétáló gyalogost. A 37, illetve 78 éves helybeli nők nem sokkal korábban szálltak le a menetrend szerint közlekedő autóbuszról; előbbi súlyos, utóbbi pedig könnyű sérüléseket szenvedett – mondta. Hozzátette: a sofőr megállás nélkül továbbhajtott a baleset helyszínéről, őt rövid idő elteltével a rendőrök a lakásáról állították elő.

Az ellenőrzés során kimutatható volt, hogy az autót vezető férfi alkoholt fogyasztott. Megállapítást nyert az is, hogy az elkövető a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományának motoros rendőre. A szóvivő hozzátette: a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti alosztálya az ügyet – illetékesség és hatáskör hiányában – segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette megalapozott gyanúja miatt megküldte a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészségnek. Arra a felvetésre, hogy a rendőrség mindeddig miért hallgatott az ügyről, Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő annyit válaszolt: „naponta több száz intézkedésük van, s ebből nem mindegyiket kommunikálják”.

(MTI)