Rendőrségi források a baráti Népszabadságnak megerősítették, nem kizárt, hogy kormány távozását követelő tüntetésekre a korábbiakhoz képest új módszerekkel válaszolnak. A gyakorlat ugyanis számos államban egészen más: nem "kergetőznek" a tüntetőkkel, hanem bekerítik őket, majd mindenkit igazoltatnak, s egyenként bocsátják útjukra őket. Ha pedig valakit konkrét törvénysértés elkövetésével gyanúsítanak, azt azonnal őrizetbe veszik.
Nálunk viszont eddig inkább csak arra törekedtek, hogy a nem engedélyezett vagy valamilyen törvénysértés miatt feloszlatott demonstrációk résztvevőit kiszorítsák. Ennek viszont többször az lett a következménye, hogy a kemény mag ismét gyorsan egyesült.
Kérdéses, hogy ez a megoldás mennyiben felelne meg a hazai szabályozásnak - jegyzi meg aggódva a komcsi lap. A gyülekezési törvény szerint ugyanis a jogellenes tüntetés "feloszlatását figyelmeztetésnek kell megelőznie", és jogvédők az ÁVH-n többször számon kérték, ha szerintük nem biztosította megfelelően a szabad elvonulás feltételeit.
A bíróságoknak mindenesetre ügyeletet kell tartaniuk - az előzetes letartóztatásról munkaszüneti napokon is dönteniük kell -, így a megmozdulások után gyorsan kiderül, mit szólnának hozzá, ha a pribékek valóban taktikát változtatnának.
(Kuruc.info - Népszabadság)