Megszüntették a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) ellopott titkos iratok ügyében - tudta meg a HavariaPress. 12 hónapnyi eredménytelen nyomozás után szüntették meg a nyomozást a szigorúan titkos, államtitoknak minősített iratok eltűnésének ügyében. A Tasnádi Péter büntetőügyeivel kapcsolatos összefoglaló jelentés tavaly nyáron, július utolsó napjaiban tűnt el a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéből. Az irat néhány nap után két napilaphoz és két kereskedelmi tévéhez is eljutott: a BRFK ezt követően indított nyomozást az ügyben.
A nyomozás akkori szakaszában úgy tűnt, hogy csakis hivatásos rendőr lehetett, aki ellopta a jelentést, ezért az ügy átkerült a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez. A nyomozóügyészség folytatta vizsgálat során azonban nem igazolódott a rendőrség feltevése, ugyanis nem zárta ki semmi azt a lehetőséget, hogy az iratot kívülről érkező személy, például látogató vagy akár a nyomozóiroda egyik polgári dolgozója lopta el. A nyomozóügyészség ezért visszaadta az ügyet a rendőrségnek, ahol tovább folytatták a nyomozást. Újra meghallgatták a tanúkat, de gyanúsítottja továbbra sem lett az ügynek.
A rendőrség július végén, az ügyészség hozzájárulásával megszüntette a nyomozást. A hírügynökség információi szerint az ellopott iratokba betekintést nyert újságírókkal titoktartási nyilatkozatot írattak alá a nyomozók.