Egy másik erőszakos cselekménnyel is megvádolta az ügyész hétfőn a Fővárosi Bíróságon azt a három pribéket, akik közül ketten már januárban bíróság elé álltak hivatalos eljárásban történt bántalmazás ügyében.

Az újabb vádpont szerint a három verőlegény 2006. szeptember 20-ról 21-re virradó éjszaka az egyik tömegoszlatás során gumibottal fejbe vert, tonfával ütlegelt és térddel orrba rúgott egy Teréz körúti bérház udvarába beszaladó fiatalembert. A sértett elmondása szerint társaival egy kapualjból nézték a nagykörúti eseményeket, amikor a rendőrállatok rájuk törtek és egyiküket - megbilincselése közben - bántalmazták.

A Gyurcsány-fiúk azt hazudták, a sértettek elfogására azért kaptak parancsot, mert ők kővel dobálták meg korábban a rendőrsorfalat. A most vádolt bűnözők közül kettőt már januárban kihallgatott a bíróság. Akkor azzal vádolták őket és még egy társukat, hogy szintén szeptember 21-én hajnalban a Nyugati téren bántalmaztak egy intézkedés alá vont fiatalembert, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ávósok persze januárban is és most is tagadták bűnösségüket. Az összesen négy gazember ügyében június 30-án hoz ítéletet a Fővárosi Bíróság.

(MTI magyarítva)