Órák óta pofátlanul tilosban parkol Budapesten Kondorosi Ferenc, aki az Új rend kormánybiztosaként a gyorshajtókkal és az ittas sofőrökkel szemben hirdet zéró toleranciát és áll ki a közlekedési szabályok betartásáért.

Debil parkol
Jövő év január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót és ezt el is ismeri – közölte Kondorosi Ferenc 2007 októberében. Az Új rend végrehajtásáért felelős erősen debil kormánybiztos ekkor úgy nyilatkozott, hogy az intézkedések bevezetésére azért van szükség, mert katasztrofálissá vált a közlekedés biztonsága. Szombaton azonban éppen Kondorosi sértette meg a KRESZ-t, amikor szolgálati autójával a VI. kerületben, a Bajza utca 62. szám előtt órák óta tilosban parkol.
Sok más mai hatalmi tényezőhöz – így a miniszterelnökhöz – hasonlóan Pécsről indult Kondorosi Ferenc rendészeti államtitkár, a rendszerváltás előtt a KISZ Központi Bizottságának agitációs és propagandaosztályán is dolgozott. Kommunista múltja ellenére a politikus a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax Bizottságának tagja lehet. Emellett kiderült: jogi szakvizsgával nem rendelkezik, mégis vizsgáztat. A joghoz sem értő csaló felsült portálunk ellen indított hadjáratával is, az amerikai igazságügy elhajtotta a halál f..ra kormánya jogsegélykérelmével együtt.
(Kuruc.info - MNO nyomán)