Olvasónk beszámolója fotókkal mellékelve alább olvasható.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."
/Bethlen Gábor/
A helyszín az egyik megyeszékhely művelődési központja előtti füves terület. A művelődési házban épp nemzeti rock koncert megy. A velem érkezett 19 éves srác rám van bízva. A szülei a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak rá. Rendőrök érkeznek. Nem foglalkozok velük. Kiszállnak, odamennek a kis barátomhoz, s kérik az iratait. Továbbra sem foglalkozom velük, de a fél szemem azért odafigyel, hiszen megígértem, hogy vigyázok rá. Egyszer csak megüti a fülemet egy mondat, ami az egyik rendőr száját hagyja el: (kb. 40-45 éves , és a legalacsonyabb a rendőr az 5 közül…) „A pofád lapos!”
Nanana… Odalépek hozzájuk, s kérdőre vonom a rendőrt: „Mégis hogy beszélsz ezzel a gyerekkel? Ki vagy te?”
Rövid, tömör válasz: „RENDŐR!!!”
A szemeim elkerekednek, s felteszek még egy kérdést: „S téged ez feljogosít arra, hogy úgy beszélj bárkivel is, mintha a se**edből rángattad volna elő?”
Persze válasz híján én is csak ennyit kapok: „Fogja be a száját, és maga is adja át a papírjait!”
Hogyne, mivel tudom, hogy csak a saját életem nehezítem meg. De az a fránya igazságérzetem - amit nagyon köszönök a szüleimnek, hiszen ők neveltek arra, hogy ne hagyjam, hogy magával sodorjon a más emberekkel nem törődő társadalom lelketlen tömege, s ha olyat látok, érzek amely mellett az társadalom nagy része üveges tekintettel továbbhalad, én igenis álljak meg - nem hagyja annyiban ezt a minősíthetetlen stílust, s a következő hagyja el a számat: „Idefigyeljen! Majd ha válaszolt a kérdésemre, megkapja a papírjaimat!”
S a következő pillanatban már a földön is vagyok, hátratekert kezekkel, amin kattan a bilincs.
És már húztak is a földön a rendőrautóig…
Párhuzamba állítva a rendőri jelentést azzal, ahogyan a történteket én tapasztaltam:
Rendőr vs. 28 éves magyar lány
Rendőr: „Fenti napon és időben, mozgó ellenőrzést végeztem, mely során ellenőrzésem alá vontam egy 5 fős társaságot. Az igazoltatás során fenti személy kérésemre nem adta át a személyes okmányait” „Felszólítottam, hogy ha adatait nem diktálja be, vagy személyes okmánnyal kilétét hitelt érdemlően nem igazolja, elő fogom állítani az …-i Rk.-ra. Ekkor támadólag felénk lépett , hogy hagyjuk őt békén, mivel nincs jogunk vele szemben intézkedni. Ekkor B.L. rftlzs. ill D.Z. r.örm, Úr két kezét lefogta, s vele szemben bilincset alkalmaztak. Nevezett végig trágár szavakat kiabált” Itt nem írom le még egyszer, hiszen a bevezető részben már olvasható.
Mindenesetre megjegyezném "rendőrbarátunk" jelentésének apró hibáit: Valóban többen voltunk ott, de nem öten, hanem többen.
10 cm-es sarkú szandálban + fehér blúzban nő létemre nekitámadtam 5 rendőrnek... (Nem vagyok semmi! Azt hiszem benevezek a a legközelebbi K1 bajnokságra!)
Rendőr: „A gépkocsiba történő beszállítása során ellenállást tanúsított, az általunk történt felszólításra nem engedelmeskedett. A helyszínen történő többszöri felszólításra sem volt hajlandó a ruházat átvizsgálásának alávetnie magát”
„S a következő pillanatban elkapta a karomat , hátracsavarta, s a földre tepert valamelyik kollégájával, s a karomnál fogva húztak el a rendőrautóig, kb. 10m-en keresztül. Betuszkoltak a rendőrautóba, s bevittek a ...-i rendőrkapitányságra, ahol bezártak egy kb. 2x2m-es cellába. (Megmondom őszintén, mindeközben úgy szidtam őket, mint a bokrot.)
Rendőr: „Mivel fenti személy az Rk.-re ékezést követően is hisztérikusan, és támadólag viselkedett, ezért az előállító helységben helyeztem el, ahol földhöz vágta magát, ütötte a rácsokat, illetve a fejét a falba verte, és folyamatosan szidalmazta a szolgálatban lévő állományt.”
„Hallottam kintről a nevetésüket. Először nyugodtan ültem, s kb. 10 perc múlva kiabáltam ki nekik, hogy "Egy cigarettát hadd szívjak el!" Ezt kb. háromszor kiabáltam, mire bejött az egyikük, s közölte, hogy itt bent nem lehet dohányozni. Kértem, hogy engedjenek ki, nem fogok úgyse megszökni, csak 1 cigarettát hadd szívjak el. Kiengedtek a teraszra, mire megjelent az a rendőr, akivel a szóváltásba keveredtem. Megjegyeztem: "- Remélem boldog vagy te majom." Erre akkorát lekevert (pofon vágott), hogy a cigaretta kirepült a kezemből, s a mai napon is duzzadt, és fájdalmasan érzékeny a halántékom feletti rész. Ismét agresszíven leteperve megbilincseltek, és "bevágtak " (valóban belöktek!) a cellába vissza. Na ekkor kikeltem magamból. Elszidtam őket a sárga földig, s ordítottam, hogy kérem a telefonomat, mert az ügyvédemet fel akarom hívni! Kb. 10-szer jelentettem ki, hogy az ügyvédemet akarom felhívni, s közben rúgtam a rácsot, mert tudomást sem vettek rólam.”
Rendőr: „Fent nevezett, többszöri felszólításomra sem nyugodott meg, ezért állapotát figyelembe véve értesítettem Dr. S. T. ügyeletes orvost, aki a kapitányságon megjelent, nevezettett megvizsgálta, és a ….....-i Pszichiátria beutalta. Előállító helységben történt viselkedéséről többszöri videofelvétel készült.”
„Ekkor, nyílik az ajtó, s megjelenik egy rendőr, és videokamerával a kezében felvételt készít. Mikor nyílt az ajtó, én abba hagytam a cella rugdosását, hiszen mindössze azt akartam, hogy valamelyik bejöjjön, és adja oda a telefonomat. Megszólal a rendőr:" Mi van nagylány? Most rugdosd a cellát! Most nem rugdosod?" Undorító hányingerem lett ettől a mocskos szemét hozzáállástól, a kiszolgáltatottság érzésétől, s röviden elküldtem a biztos urat "melegebb éghajlatra". Mivel látta, hogy nem állok neki rúgni a rácsot, távozott. Amikor kiment, ismét elkezdtem rugdosni a zárka oldalát, s kiabáltam, amit addig is, hogy kérem a telefonomat. S ekkor észrevettem, hogy az előbbi rendőr, most kintről az ablakból kamerázott... A videokamera piros ledjét vettem észre. Bő 15 perc múlva ismét nyílik az ajtó, s bejön egy orvos. Rám bambul a rácsokon keresztül, sutyorog valamit a rendőröknek, aztán kimennek.”
Rendőr: „Az előállítás oka 06.10.nap 00 óra 40 perckor megszűnt, (egy MOL-kártya alapján megnézték, hogy köröznek-e) ekkor nevezett sérülés és panaszmentesen átvétele megtörtént Dr. S. T. Ügyeletes orvos részéről, aki nevezettet a Pszichiátriai Osztályon elhelyezte.”
„A rendőrök mondták, hogy elmehetek, s elkezdték az ajtót kinyitni. Amikor kinyitották, kirántottak, s kituszkoltak ismét "finoman" a rendőrség ajtaján, s bevágtak megint egy rendőrautóba. A barátaim ekkora már ott voltak a rendőrség épületénél, hiszen azonnal indultak utánam, amikor ezek a vadállatok elvittek. Ordítottam ki nekik az azonosító számát (s az elől ülő rendőr eközben tomfával bökdösött hátra) annak a rendőrnek, akivel a szóváltásom volt, s akitől egyben azt a hatalmas pofont kaptam.
Rendőr: „… nevezett sérülés és panaszmentesen átvétele megtörtént Dr. S. T Ügyeletes orvos részéről, aki nevezetett a Pszichiátriai Osztályon elhelyezte.”
Ekkor elvittek a ...-i pszichiátriai osztályára, ahol két nővérke fogadott, felkísértek a rendőrök az épületbe, s kb. 2-3 perc múlva megjelent egy doktornő. Először mind a nővérkék, mind a doktornő igen ellenszenvesen fogadott, de aztán megváltozott a légkör. A doktornő kérdezte az adataimat, de mondtam neki (teljesen nyugodtan, hiszen vele miért kiabáltam volna), hogy: "Nagyon szépen megkérem, doktornő, én mindenre nagyon szívesen válaszolok, de előbb ennek a rendőrnek, aki itt áll, írja le nekem az azonosítószámát." (A barátaimnak ugyan kiabáltam ki a kocsiból, de biztos ami biztos, legyen leírva). A doktornő előbb fel akarta venni az adataimat, de én nem hagytam magam, s végül a doktornő, mielőtt neki kezdett volna (az igazából teljesen felesleges, hasztalan munkának, amire érzésem szerint Ő is rájött közben) felírta nekem egy papírra a rendőr azonosítóját. S ami a legszánalmasabb volt az egészben, a rendőr addigra megfordította magán az azonosítószámát, úgy hogy az fejjel lefelé volt kitűzve!! Mindaddig, rendesen volt rajta! A száma 58***. Amikor ránéztem, hogy bediktáljam a doktornőnek, kínomban kitört rajtam a nevetés. A doktornő aztán közölte velük, hogy nyugodtan itt hagyhatnak, levették a bilincset, és elmentek. Akkor két barátomat is beengedték hozzám, s nyugodtan bármilyen kényszerzubbony nélkül elmehettünk a folyosó végi dohányzóba. Felhívhattam a barátaimat, akik eljöttek értem, értünk, és azonnal elmentünk.
Üzenetem az 58*** azonosító számú rendőrnek, valamint Dr. S. T. ügyeletes doktor úrnak:
„A lelkiismeret jobban vádol ezer tanúnál.”
/Quintilianus/
U.i: Természetesen a Rendőrkapitányságon panaszt tettem, melyre válaszként azt kaptam, hogy megtámadtam a 4-5 rendőrt, és sérüléseim önkárosításból keletkeztek. A következő lépés az ügyészség, s 1,5-2 év szélmalomharc azokkal, akik állítólag „Szolgálnak és védenek”. Csak egy kérdés: KIT?
/Név és cím szerkesztőségben/
