Rendőrök állították elő vasárnap éjjel Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt.
A politikus elmondása szerint a rendőrök Budapesten az Alagút utcánál állították meg, de miután kiderült, hogy nem voltak nála a papírjai, kirángatták kocsijából, a földre teperték, és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték.
A képviselő a János kórházban látleletet készíttetett, és szándékában áll feljelenteni a rendőröket. A rendőrök ugyanakkor Lengyelt hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentették.
Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat. Arra a kérdésre, hogy hivatkozott-e mentelmi jogára, illetőleg közölte-e a rendőrökkel, hogy országgyűlési képviselő, Lengyel Zoltán a távirati irodának elmondta: megemlítette, de a helyszínen nem tudta ezt igazolni, mivel csak az országgyűlési parkolásra jogosító kártyája volt kocsijában.
(MR)