Európai parlamenti képviselővé való megválasztatása nyomán Tőkés László püspök első külföldi útja Ausztráliába vezetett. 2007. december 12.–2008. január 10. között, családjával együtt az Ausztráliai Magyar Református Egyház egy régi meghívásának tett eleget: advent, karácsony, óév és újév alkalmából “ünnepi legátusként” hirdette Isten Igéjét az ország főbb református, illetve magyar központjában, és tartott nemzetpolitikai tárgyú előadásokat Sydneyben, Canberrában, Adelaide-ben, Brisbane-ben, Gold Coaston és Melbourne-ben.

Utazása során vendége volt a négy önálló magyar református egyházközségnek, melyeknek élén fiatal erdélyi lelkipásztorok állanak, Péterffy Kund, Szabó Attila, Kovács Lőrinc és Dézsi Csaba személyében. Az előadásokra helybéli magyar házakban, klubokban és gyülekezeti otthonokban került sor, népes és lelkes hallgatóság részvételével.

A püspököt canberrai rezidenciáján látta vendégül Csaba Gábor magyarországi nagykövet, és tiszteletére fogadást adott Világos István melbourne-i tiszteletbeli konzul. Az istentiszteleteken és a különféle rendezvényeken alkalma nyílt találkozni a magyar testvéregyházak papjaival és híveivel, valamint a polgári szervezetek és egyesületek képviselőivel. Canberrában látogatást tett Bruno Julien nagykövetnél, az Európai Bizottság Ausztráliai és Új-Zélandi Delegációjának vezetőjénél.

Az ausztráliai magyarság lélekszáma nehezen megállapítható. A magyar egyházakhoz és egyesületekhez tartozók létszáma messze alatta marad a statisztikai adatoknak. Az Ausztráliai Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006-ban mintegy 67 ezren vallották magukat magyar eredetűeknek. Közülük viszont már csupán 21 500 személy vallotta, hogy otthon magyarul beszélnek.

Mindemellett, vagy talán éppen ennek ellenére, ausztráliai egyházi és polgári közösségeinket az anyanyelvükhöz, hitükhöz és kultúrájukhoz való erőteljes ragaszkodás, valamint a szülőhazájukhoz és nemzetükhöz való szoros kötődés jellemzi. Református lelkipásztoraink szintén ebben a szellemben végzik elkötelezett szolgálatukat. Az utóbbi években a magyar katolikusok egyházi élete is megerősödött, mivel három új pap érkezett szolgálatukra – szintén Erdélyből.

Református Egyházunk kizárólag Melbourne-ben rendelkezik önálló templommal és saját parókiával. Sydney-i gyülekezetünk életében jelentős előrelépésnek számít, hogy tavaly saját parókiát vásároltak. Sajnos azonban szétszórtságban élő reformátusságunkból hiányzik a kellő erő és szándék a további céltudatos egyházépítéshez.

Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő ausztráliai szolgálati útjának állomásain átadta az Óhazában élők testvéri köszöntését. Hitet tett amellett, hogy – amint Makkai Sándor, Erdély nagy püspöke fogalmazott egykor: a magyarság ügye és jövője számunkra elsőrenden nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Mind kis-Magyarországon, mind az utódállamokban egy nemzetpolitikai áttörésre van szükség, melynek nyomán a nemzeti erőknek össze kellene fogniuk az egyetemes magyarság felemelkedése érdekében.

(A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Külügyi és Ökumenikus Ügyosztályának január 11-i közleményéből

Nyugati Jelen)