Sorozatos halálos fenyegetések, rendszeres kábelégetések, kétes eredetű járművek bontása, lopott kerékpárok, jogosítvány nélkül száguldozó cigányok, mindez nem az ózdi Hétes telepen, hanem Kőszegen, a béke szigetén. Lassan tizenöt éve tart egy kőszegi társasház lakóinak kálváriája, akiket egy cigány család tart állandó rettegésben.

Két nappal ezelőtt hívta telefonon a Jobbik helyi elnökét egy kőszegi hölgy, majd elcsukló hangon közölte, hogy családjának azonnali kiirtására tett ígéretet a vele egy társasházban lakó cigány házaspár kisebbik fia. A telefonhívás után Rába Kálmán azonnal kerékpárra pattant és a helyszínre sietett. A békés lakók akkorra a fenyegetés elől már egy lakásba húzódtak össze, ezzel is erősítve biztonságérzetüket. A Jobbik politikusa, ahogy megérkezett rögvest megindult a lakók panaszáradata. Kiderült: a fenyegetőző férfi a helyi Fidesz oszlopos tagjának, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjének az unokaöccse. Talán ennek is köszönhető, hogy a több milliós számlatartozást felhalmozó cigányok a mai napig háborítatlanul élnek az önkormányzati lakásban. A lakók elmondták: egy nyolcvanéves nénike a folyamatos zaklatások miatt már csak fejszével a párnája alatt tud nyugodtan aludni.

A társasházban könyvelői iroda is működik, de a kuncsaftok messzire elkerülik ezt a vidéket, mondja könnyeivel küszködve a házban élő könyvelőnő. A hátsó udvarban engedély nélkül egy kisebb pajta-rendszert húztak fel a cigányok. A szomáliai állapotokra emlékeztető építményekbe szakadatlanul, tucat számra hordják a kerékpárokat, valamint a rendszám nélküli autókat, amelyeket a helyszínen rögtön szét is kapnak- nyilatkozik egy másik lakó. Mint később kiderült a kábelégetés a cigányok napi szabadidős programjai közé tartozik. Sokszor részegen hőbörögnek az ablakom alatt, ha szóvá merem tenni, azt válaszolják, elvágják a torkomat, és ez így megy tizenöt éve - fakad ki egy nyugdíjas néni. Közben megérkeznek a rendőrök is, rövid jegyzőkönyvfelvétel és könnyes búcsú, a hatósági intézkedésnek vége.

Néhány óra múlva kiderül, hogy a cigány család ellen két évvel ezelőtt jogerős kilakoltatási végzést hoztak, amely valamilyen titokzatos oknál fogva a mai napig az egyik városi fiók mélyén lapul.

A Jobbik nevében Rába Kálmán, kőszegi elnök minden lehetséges segítséget felajánlott a rettegésben élő családok számára. Kőszeg városának képviselő-testületétől pedig azonnali megoldást követeltek, a tisztességes kőszegi polgárok védelmében.

(Kőszegi Jobbik)