Csoportosan támadták meg, majd meg is késeltek egy fiatalt az egyik szombathelyi szórakozóhelyen. Azóta olyan információk is eljutottak a Vasi Hazafi szerkesztőihez, hogy az éjszaka folyamán más helyeken is megjelent egy fiatalokból álló ötfős cigány társaság, akik méregették a vendégeket.
Az áldozat elmondása szerint a hajnali órákban érkezett a 13-14 fős cigánytársaság – vegyesen fiúk és lányok – a szórakozóhelyre, ahová fizetés nélkül benyomultak. Egyedüliként volt biztonsági ember, ezért felszólította őket, hogy távozzanak. Miután erre nem voltak hajlandóak, erővel tessékelte ki őket. A cigánytársaság ekkor kezdett bevadulni. A tulajdonos kiérkező élettársát és a biztonsági őr barátnőjét is leköpték, megütötték.
Ezt már nem nézhette tétlenül és ekkor támadtak rá, visszaszorították a szórakozóhely előterébe, ahol már a teljes cigány banda ütlegelését kellet állnia. A több mint egy tucat cigány őrült rohamát megpróbálva hárítani, egészen a szórakozóhely táncteréig hátrált. Megpróbált mindvégig szembe fordulni támadóival, ám a cigány nők ekkor hamutartókkal, üvegekkel és székekkel kezdték dobálni.
A széttört üvegekkel több helyen megvágták és megszurkálták. Aztán valószínűleg a kiérkező zsaruk hírére elkezdett pucolni a cigány csürhe. Csurom véresen utánuk rohant, elmondása szerint a rendőrök egy közeli utcában utolérték az elkövetőket.
A sérüléseit a kórházban kellett ellátni. Több helyen összevarrták a sebeit, többek között a karján és a fején is. Elmondása szerint a rendőrségen látta néhány elkövető kartonját, amelyek jó pár A4-es oldalt tettek ki. Arról egyelőre nincs információnk, hogy kit tartóztattak le és kit engedtek szabadon.
Egy hajszálon múlt, hogy nem lett szombathelyi Cosma-ügy. Így telnek a mindennapok a Béke-szigetén.
(Vasi Hazafi nyomán)
Ajánló: "Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál" - feliratos póló kapható (x)