Az ITTENI, két évvel ezelőtti cikkünkben már foglalkoztunk a pécsi Lakmusz-projekttel. A legújabb, alább olvasható hírek szerint a házat a cigányok teljesen(!) szétlopták és lecsupaszították. De, persze, már gondolkodik a vezetés azon, hogy milyen új lakást adjanak nekik. Amit ugyanúgy tönkre fognak vágni, mert cigányok.

Megint felvetődik a kérdés: ha már nem csináljuk azt, amit kivétel nélkül(!) minden(!) másik nép (elüldözés, esetleg az állampolgárság elvételével megkönnyítve [lásd franciák], táborokba zárás, a tetthelyen történő, azonnali agyonlövés stb.), akkor miért nem csináljuk legalább azt, amit a svájciak csinálnak a saját szociális bérlakásbérlőikkel? Ha az bármit csinál (kiszereli és eladja a nyílászárókat, kitépi a falakból a vezetéket, eltüzeli a padlót stb.), akkor az okozott kárt kötelező megfizetnie. Ha meg nem tudja, akkor megy a börtönbe, ahol addig dolgoztatják, amíg ki nem termeli a hiányzó összeget. Mi meg automatikusan toljuk a rohadékok, az emberiség pestise segge alá az új, lerombolandó lakást – ahelyett, hogy azt a pénzt értelmesebb célra fordítanánk, pl. kisegítenénk a rendesen dolgozó devizahitelest.

Alább a BAMA és a Népszabadság cikke.
 

Életveszélyben a Lakmusz-ház lakói
Pár napja kikapcsolták az áramszolgáltató szakemberei a villanyt a pécsi Istvánaknai Lakmusz-házban, aztán másnap visszakapcsolták. Lehet, feleslegesen.

Az egyik Lakmusz-ház-lakó, Zomi Norbert először arra gyanakodott: a kikapcsolás azért történt, mert a fölötte lévő szintről, a plafontól a padlóig teljesen leázott a garzonlakásának valamennyi fala. Adott tehát az életveszély, elég hozzáérni a vizes vakolathoz, és máris üthet az áram. A Lakmusz-ház kivitelezési munkáinak, az oda beépített anyagoknak a minőségét tekintve ez egyáltalán nem tűnt lehetetlennek.

Norbert azt hitte, hogy az a polgármesteri hivatali munkatárs adta a vészjelzést az E.ON-nak, akit ő riasztott a leázás miatt. Ám a dolog nem egészen így történt.

A szolgáltató maga küldte ki az „áramkommandót”, miután az eltelt bő négy évben nem kevés tapasztalata volt a lakmusz-ház-beli áramlopásról. Szögezzük le, Zomi Norbert, fogyasztóként, nem tartozik ebbe körbe. A szakemberek a helyszínen megállapították, hogy a tizenkét villanyórából nyolcat megcsapoltak. De azt is észrevették most csütörtökön, hogy a falakból kilógnak a csupasz, feszültség alatt lévő vezetékek, nemcsak az üres lakásban kitépett konnektoroknál, hanem a folyosókon is.

Mindennapos, mondhatni minden perces az életveszély, így tehát azonnal lekapcsolták az egész házat a hálózatról. Az intézkedésről értesítették a polgármesteri hivatal illetékes munkatársát is, aki a pécsi címzetes főjegyző azonnali segítségét kérte. Végül is a kemény tél közepén tizenegy család maradt áram nélkül, a többség kisgyerekekkel.

Dr. Papp Judit ezek után elrendelte, hogy az önkormányzat a saját költségén küldjön ki szerelőket, akik elhárítják a közvetlen életveszélyt. Pénteken ez meg is történt, a munkákat az E.ON felügyelte, majd viszszaállította a szolgáltatást. A problémák azonban ezzel egyáltalán nem oldódtak meg. Semmi garancia nincs arra, hogy a maradék órákat holnap nem csapolják meg újra, és a maradék vezetékeket nem tépik ki megint a falból.

A régi bányamentő állomás épületéből kialakított Lakmusz-házat 2005-ben adták át, nagy ünnepség keretében. Körülbelül százmillió forintba került, és harmincöt állami gondozásból kikerült fiatalnak alakítottak ki benne a MIOK Alapítvány közreműködésével úgynevezett fecskelakásokat. Az épületet mára gyakorlatilag csaknem teljesen szétlopták és lecsupaszították.

Az állapotokra jellemző, amit Zomi Norbert – aki volt állami gondozottként az egyetem Pollack-karát hagyta ott az önálló lakás reményében – legutóbbi, önkormányzatnak elküldött levelében írt: „A lakásokat lerombolták és kifosztották, az értékesíthető dolgokat elhordták, csak a kopár falak maradtak. …Szerintem az épület a jelen körülmények között lakhatatlan. …Megpróbáltam a saját körülményeimet elfogadhatóvá alakítani, de a környezet miatt ez értelmetlen. Az értékeim védelme miatt az ajtómat vasrács védi, a folyosón falat kellett húznom, és a vészkijáraton közlekedem.”

A válaszlevélben egyebek között az áll, hogy bár Pécs városa adta az ingatlant a Lakmusz-program céljaira, az önkormányzat tehetetlen, a viszonyok tisztázatlanok, a felelősöket másutt kell keresni. Ígéret azonban érkezett: Zomi Norbert kérelmét, hogy mozdulhasson tovább a napi életveszélyből, a 2010-es költségvetés elfogadását követően megtárgyalja majd a szociális és ifjúsági, és más illetékes bizottság.

A Lakmusz-ház lakói szombaton jelezték lapunknak: áram már tényleg van, de közben kiöntött a ház egyik sarkánál lévő pöcegödör, ami István-akna egy részének szennyét fogadja be. A szennylé a házfal mellett, lépcső és az ablakok alatt folyik.

(BAMA)

A menthetetlen Lakmusz-ház
- Elmenni innen, minél hamarabb! - ezt ismételgeti Zomi Norbert. A 28 esztendős férfi 2005 végén még nagyon örült új lakásának, fél évvel később már menekült volna onnan. Norbert a Pécs határában lévő István- aknán él egy garzonházban. A kétszintes épületben volt állami gondozottak laknak, s valamennyien a Lakmusz-program keretében jutottak otthonhoz. A húsz éve bezárt István-aknai bányaüzem egyik felújított épületében 29 fiatal kapott lakást. A garzonok közül jelenleg 18 üresen, szétdúlva áll, ezek gazdái odébbálltak.

Akik maradtak, menekülnének.

A Lakmusz-program 2004-en startolt. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) akkor hirdette meg ezt a támogatási programot. A Lakmusz a lakás, munka, szocializáció szavak kezdőbetűiből képzett szó, a programot vállaló fiatalok akkor kaphattak lakást, ha kollektíven részt vettek annak megépítésében, és közben szakmát tanultak.

A felnőttképzéssel foglalkozó, pécsi székhelyű MIOK Alapítvány 2004-ben elindított egy Lakmusz-projektet. Az alapítvány megnyerte szövetségesnek a pécsi önkormányzatot: a város tízmillió forintért megvette a már említett István-aknai épületet, és a MIOK rendelkezésére bocsátotta. Az épület lakóit a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ (BMGYK) választotta ki.

Az omladozó épület garzonházzá alakításának költségét a MIOK két forrásból fedezte: az OFA támogatásából, illetve abból a pénzből, amit a projektben részt vevő fiatalok az államtól kaptak az otthonteremtésre. Előbbi garzononként kétmilliót, az utóbbi másfél milliót jelentett. A munka 2005 elején kezdődött, a projektre jelentkező fiatalok napi négy órát dolgoztak a ház felújításán, emellett szervezetten elsajátíthatták a kőműves melletti segédmunka fogásait. A projekt tíz hónapja alatt az akkori minimálbér felét kapták. A lakmuszosok gondjait egy szociális munkás igyekezett orvosolni, s ugyanő fáradozott azon, hogy a ház leendő lakói közösséget alkossanak.

Az épület földszintje 2005 decemberében, az emelet egy évvel később készült el. Akkorra azonban már látszott, hogy a ház jövője aggasztó. A projektben részt vevő fiatalok többsége nem talált és nem is nagyon keresett megélhetést adó munkát. Emiatt sokan elmaradtak a víz- és a villanyszámlával, és elszaporodtak a lopások. Aki dolgozott vagy elment hazulról, annak feltörték a lakását, elvitték háztartási gépeit, bútorait, ruháit, a fémgyűjtésre specializálódott tolvajok kitépték a vezetékeket a falból, és leszerelték az épületről a villámhárítót. Amikor a meglopott vagy a lopástól tartó lakók elköltöztek, üresen maradt garzonjukat újra megszállták a tolvajok - kiszerelték az ajtót, az ablakot, a bojlert és minden értékesíthetőt.

A ház szétdúlását számos okkal magyarázzák a történet szereplői. Szőke Attiláné, a MIOK Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint az okozta a bajt, hogy nem volt igazán átgondolt a ház működtetése. Az épület a pécsi önkormányzat tulajdonába került, s a város fecskeházként akarta fenntartani. Szőkéné úgy véli, hogy a város és a gyermekvédők nem alakították ki a ház együttélési szabályait, s nem léptek fel határozottan az épület tolvajai és rongálói ellen.

Barka Tamás, a pécsi polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályának vezetője úgy látja: ez a program eleve bukásra volt ítélve. Óriási a kockázata annak, hogy egy épületbe költöztessenek több tucat rosszul szocializált fiatalt. Barka állítja: nem véletlen, hogy a Lakmusz iránt országosan nem volt érdeklődés, az OFA tavaly le is állította a programot. (A pécsin kívül csak Komlón épült Lakmusz-ház, a tavaly augusztusban átadott épületre eddig sikerült vigyázni, ám az ottaniak tartanak attól, hogy ők is az István aknaiak sorsára jutnak.)

Barka hozzátette: a pécsi Lakmusz-ház helykiválasztása is elhibázott volt. István-akna ugyanis Pécs északi szélétől hat kilométerre található, s az erdőkkel övezett városrész lepusztult házaiban az átlagosnál több a munkanélküli és a büntetett előéletű. A volt állami gondozottak számára ez a környék tele volt rossz életvezetési példával. A szociálpolitikai osztályvezető szerint az István-aknai épületet legfeljebb 24 órás őrszolgálattal, vagy a szociális munkások folyamatos jelenlétével lehetett volna megóvni.

Mellesleg a ház átadása után fél évig a MIOK még biztosított szociális munkást. Miután letelt a fél év, kiderült: a szociális munkásra továbbra is szükség van. Akkortól a gyermekvédő központ küldött napi nyolc órában szociális munkást a házba. Hiába: a lakók nem váltak összetartó közösséggé, a többség továbbra sem vállalt legális munkát, s a lopások sem szűntek meg. Az utolsó szociális munkás tavaly karácsonykor költözött ki az épületből, amikor feltörték és kifosztották az irodáját.

Amúgy a ház lakói tudják, kik követték el ezeket a bűncselekményeket, de sosem tettek vallomást egymás ellen. (Kuruc.info: lásd: a cigók összetartanak és bújtatják a bűnözőiket. És ezeknek a bűnözőknek adunk százmilliós nagyságrendben házakat, ingyenlakásokat, ahelyett, hogy azokat normális, törvénytisztelő, dolgozó embereknek adnánk...) Zomi Norbert, akinek a házból egyedül van állása - három és fél éve a pécsi Elcoteqben dolgozik -, egyszer észrevette, hogy feszegették az ajtaját. Akkor szólt a tettesnek: ha nem hagyja őt békén, tanúvallomást tesz ellene a rendőrségen egy korábbi lopása miatt. Azóta nem próbáltak hozzá betörni.

A pécsi Lakmusz-ház lakói néha kissé igazat is adnak a tolvajoknak. Ignácz Rita, aki kislányával és élettársával lakik a házban, így fogalmaz:

- Sokan nem is kerestek közülünk munkát, ám azt is tudni kell, hogy azzal a képzéssel, amit a Lakmusz során kaptunk, nem is lehet elhelyezkedni. Az is baj, hogy ha innen el akarunk menni, akkor nem kapjuk vissza a befektetett otthonteremtő támogatásunkat. Mielőtt beleugrottunk a programba, ezt tudtuk. Pedig az otthonteremtési támogatás nélkül képtelenek vagyunk továbblépni. Volt, aki annyira feldühödött ezen, hogy amikor kiköltözött, ő maga verte szét a saját lakását.

Az István-aknai Lakmusz-ház menthetetlen. A még meglévő bérlőket a pécsi önkormányzat kiköltöztetné, ám a városnak nincs üres lakása - jelenleg három és fél ezren várnak szociális bérlakásra. Arra, hogy mi legyen a Lakmusz-házzal és lakóival, senkinek sincs ötlete. A pécsi Lakmusz-projektről ma már az érintettek általában úgy beszélnek: átgondolatlanul valósult meg egy utópisztikus elképzelés.

Mindez százmillió forintba került.

Ez a pénz elvesztett - legfeljebb némi tanulsággal gazdagodtunk.

(NOL)