Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények azzal kapcsolatban, hogy élhetett-e még a 2008-ban Bőnyben meggyilkolt Eva Rhodes, amikor gyilkosa (Kuruc.info: aki, mint szinte ilyen brutális, pláne jótevő-meggyilkolós esetekben mindig, igen nagy valószínűséggel cigány – bizonyítékért lásd EZT) nekikezdett az áldozat elégetésének - értesült az ügy tárgyalásának csütörtöki folytatásakor az MTI.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon folyó tárgyalás folytatásának első napján tanúvallomásokat, illetve a nyár folyamán született határozatokat ismertetett Köszler Ferenc bíró. Utóbbiak közül az áldozat családjának beadványaira érkezett elutasító döntés is volt. (A rokonok elfogultságra hivatkozva kérték a megyei bíróság és főügyészség kizárását az ügyből.)
Az MTI úgy tudja: a fizikus szakértő írásos véleménye szerint az ütés - amelynek erejét mutatja, hogy attól kettérepedt az akác fejszenyél - betörhette a nő koponyáját, az orvos szakértő azonban nem tudott egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy ezek a sérülések okozhatták-e Eva Rhodes halálát akkorra, amikor a tettes - hogy a nyomokat eltüntesse - elégette a testet.
A vád szerint a harmincas évei elején járó A. Csaba 2008 szeptemberében ütötte meg ököllel, majd fejszenyéllel olyan súlyosan a munkaadóját, a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőt, hogy az meghalt. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.
A férfi - aki ellen emberölés és kifosztás miatt emeltek vádat - az első tárgyalási napon, április 20-án beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A. Csaba az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Az ügyész akkor emberölés és kifosztás miatt kérte a vádlott elmarasztalását, míg a védő elsődlegesen védence felmentését kérte, mégpedig bizonyítékok hiányára hivatkozva.
Álláspontja szerint a bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi, hogy ok-okozati összefüggést állapítsanak meg a sértett halála és ügyfelének tettei között, s a férfi csak súlyos testi sértésért marasztalható el. Napokkal később kihirdetett döntése szerint a bíróság fizikus szakértőt kér fel annak tisztázására, okozhatott-e halált a vádlott által megnevezett eszközzel a nő fejére mért ütés (Kuruc.info: nem, a szentségit, csak úgy magától meghalt, köze nem volt hozzá. Miután fejbe csapta a szerencsétlen nőt, úgy, hogy kettérepedt a fejsze nyele, elégette és eltemette a maradványokat, de csakazért is megpróbálják felmentetni a korcsot... és, amilyen a magyar jogszolgáltatás [lásd a gyilkos Kozák Rajmund meg kivétel nélkül az összes(!) rendőrre támadó ork felmentését], egyáltalán nem kizárt, hogy felmentik), orvos szakértőktől pedig az áldozat egészségi állapotával kapcsolatos további adatokat vár. Köszler Ferenc bíró már akkor jelezte: a tárgyalás szeptember 2-án folytatódik. Ítélethirdetés nyolc nap múlva várható.
MTI