A kórházból is loptak színesfémet
A dombóvári kórház aggregátorházából is lopott színesfémet két Dombóvár környéki férfi, egyiküket kedden őrizetbe vették – közölte a rendőrség az MTI-vel.
A két férfi még februárban, az áramszünet esetére üzemkész kórházi aggregátorról szerelt le színesfém alkatrészeket: az indításhoz szükséges sűrítettlevegő-tartályt, gázolajvezetékeket, valamint az áramfejlesztő és a kórház villamos hálózatát összekötő összes vezetéket, szerelvényt szétszedték – tájékoztatott Kitanics Zsuzsanna, a Dombóvári Rendőrkapitányság sajtóreferense. Áramszünet esetén a kórház több szárnya áram nélkül maradt volna. (Kuruc.info: a lényeg kiemelése tőlünk)
A kapitányságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyanúsítottak egyike keddi kihallgatásán elismerte a bűncselekményt. A rendelkezésre álló adatok alapján mindketten rendszeresen loptak színesfémeket. A több helyszínen tartott házkutatásokon pedig tárgyi bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök.
A színesfémtolvajok egy négyfős társaság tagjai, akik több, vagyon elleni bűncselekmény miatt kerültek a rendőrség látókörbe. A rendőrség vizsgálja, hogy az előállított férfi és társa a nagyobb értékre elkövetett lopás mellett megvalósította-e a közérdekű üzem megzavarásának bűncselekményét – közölte Kitanics Zsuzsanna. (Kuruc.info: mit kell azon vizsgálni? Megvalósította. Ha fehér lenne, rég lesittelték volna – bennünket már azért előzetesbe vágnak, ha büntetlen előélettel, túlbuzgó környezetvédőként, autókat merészelünk összekarcolni (ez nem vicc, tessék elolvasni EZT). Cigányokat meg még akkor sem, ha bizonyítottan(!) rendőrt akartak gyilkolni, hát még ha a kórházakat is tönkreteszik ezek a minden normális országban üldözött vagy éppenséggel irtott patkányok. Jó dolog ez a kettős mérce és elvtelen rendőrségi cigányfajvédelem... Többen is meghalhattak volna korcsaink áldásos tevékenysége folytán, hiszen pl. újraélesztő-berendezések sem működtek volna. Mégsem terrorizmusként kezelik az ügyet a sünök, ahogy a sín-, síncsavar-, lift-fékezőszerkezet és árvízvédelmi berendezés-lopásokat sem, ha azokat ork követi el... Jellemző!)
(MTI)