Orsós László Jakabbal több cikkben is foglalkoztunk (a két legfontosabb ITT és ITT). Alább a Zalai Hírlap alákérdezős, „nyalizós” PR (reklám)-interjúja.

Talán mondanunk sem kell, hogy még csak véletlenül sem kérdez rá arra, hogy mégis, mi került olyan marha sokba ezeken a szánalmas programokon, meg hogy minek kellett a magyar kultúrát kizárólag cigókkal és négerekkel reprezentálni.

Ha csak ennyiből állna a cikk, akkor le sem hoznánk, mivel naponta 10-20 ilyen alákérdezős vackot átvehetnénk (pl. a Népszabadságból, ahol Ónody-Molnár Dóra meg Révész Sándor nap, mint nap meglep bennünket valami jó kis „a távolban felsír egy csecsemő”-típusú, szirupos, 100%-osan fajvédő anyaggal). A legfontosabb a cikkben a kép, valamint azon tény, hogy emberünk cigány, amit maga a cikk is közöl („Orsós Jakab fafaragó, cigányíró volt az édesapja”, „Vajon hogyan éli meg a cigányságát, gondolkozom” stb.) Nézzük csak meg a szeme színét! Igen, kékesszürke. Cigány létére. Akárcsak a rendőrgyilkos Poór Zoltánnak.

Orsós László Jakab életrajza – 46 éve ellenére – több oldalt tesz ki. Tanár, filmforgatókönyvíró, kritikus, igazgató Fotó: Katona Tibor

Ennyit azon cigány-érvről, hogy a mi áldott Poór Zutyánk nem közülük való. Dehogynem – ahogy Orsós László Jakab példája is igazolja, bizony nagyon sok cigány szaladgál közöttünk magyaros (európai) arcberendezéssel, viszonylag fehér bőrrel és nem-fekete szemmel. Pedig mennyire verik a nyálukat most az orkok – a fő blogjuk is tele van ennek a hangoztatásával. Lásd pl.
- EZT a magyarokat nemes egyszerűséggel le-büdös trágyahordozózó cikket, aztán
- a mi áldott Csibónk ITTENI szösszenetét, amely egyenesen azt állítja, hogy Poór gárdista, és ezért gyilkolt, vagy
- Villás Lajos MSZP-s, a Kapcsolaton blogot vezető cigó főrendőr „A gyász "vámszedői"!” cikkét stb.

Vajon most mit fognak kitalálni cigóink, hogy védjék a védhetetlent, és továbbra is azt próbálják elhitetni, Poórnak köze nincs hozzájuk?

Frissítés (aug. 2. 12:21):

1.) Olvasónk levele: "Sziasztok Kurucok!

Azért írok, hogy tudassam Veletek és a Közzel, hogy az idősebb Orsós, Orsós Jakab egy nagyon mélyszegénységből elindult, onnan sok küzdelem árán kiszakadt, köztiszteletben álló ember volt Zalában, a nép(i ipar)művész társadalom oszlopos tagjaként!

Jakab bácsit személyesen ismerve, tegezve Őt, azt mondhatom el Róla holta után is, hogy sok magyar ember barátságát tudva magáénak, remek ember volt, aki előre köszönt, kért, megköszönt, udvarias volt, egyáltalán nem volt rá jellemző a cigányos viselkedés, a cigánykodás! Öltözködése nem volt hivalkodó, aranyakat sose láttam rajta. A nagy kalapja volt Rá jellemző, de nyáron nem viselte. Vonásaiban látszódott a roma jelleg, de nem kirívóan. Neki barna volt a szeme színe! A fair play szabályait ugyanúgy betartotta, mint minden normális ember. Nagyon szép, míves edényei, pásztorfaragási szemet gyönyörködtetőek, csak azokat nézve nem mondja meg senki, hogy cigányember készítette! Nagyon sok kiállításon szerepeltek munkái, a megnyitókon együtt állt a többi művésszel, barátsággal és tisztelettel fogadták be körükbe a többiek. Olvastam írásait. Megkaptam Tőle egyik novelláját dedikáltan ajándékba "Aki hallja, aki nem hallja" címmel, amely a keserves gyerekkorból idéz gyötrelmes emlékeket.

Nem tudom, hogy fia milyen, de ha apja tisztelettudását, emberségét, gondolkodását és kreatívitását örökölte, akkor annyira nem lehet rossz ember.

Olvaslak Benneteket minden nap, és azt is hozzátehetem, hogy a legtöbb írással, lábjegyzettel egyetértek, de a Jakab bácsit ért letámadással nem!!!

Sajnos nekem is vannak szomorú tapasztalataim (nagyon nem kevés!!!) a cigányokkal szemben, és abban teljesen egyetértünk, hogy a legtöbb javíthatatlan, de Orsós Jakab a kevés kivétel közé tartozik (tartozott) !!!
Azt hiszem és tudom, hogyha ilyen emberek lennének a cigányok, akkor nem lenne cigánykérdés, észre sem vennénk, hogy vannak, legfeljebb valamitől mások lennének a látvány szempontjából!!!

Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! (Ítéljetek, de nézzetek utána alaposabban!)

Vidéki Be-Tone"

Kuruc.info: Köszönjük! Feltétlen tisztázandó, hogy cikkünkben kizárólag Orsós Jakab fiáról van szó, és még csak véletlenül sem az apáról. Amit a fiú művelt, az tényleg kritikán aluli – nem véletlenül vágta ki tevékenysége a biztosítékot még az olyan langymeleg, fideszes, nem jobbikos orgánumoknál is, mint a bevezetőben hivatkozott cikkű Heti Válasz és Magyar Nemzet. Csak pár idézet: „Közülük egy, a The New York Times így ír a Parasztopera előadásáról New Yorkban: „Néhány (magyar) falu népszokásai: vérfertőzés, gyilkosság, házasságtörés." (Magyar Nemzet); „Volt, a többi között, cigányzenét afrikai dallamokkal ötvöző előadás, amellyel a valamilyen rejtélyes okoknál fogva operanapnak nevezett programon hozakodtak elő, lengedezett meztelenkedő amerikai artistahölgy trapézról, volt cigányzene, afroamerikai zene, s rendeztek (két alkalomra is kiterjedő!) bajuszversenyt. Úgy ám: bajuszversenyt, amerikaiaknak! De hogy ennek mi köze a magyar kultúrához? S például az MTV riportere a programsorozatról készített jelentésében - a magyar programok hiánya miatt - azt mutatta be, hogy hogyan görkorcsolyáznak a New York-i Central Parkban a színes bőrűek, vagy, hogy milyen izgalmas a Brooklyn Bridge... vajon ennek mi köze van a magyar kultúrához? Hol volt az autentikus magyar népzene? A magyar táncházmozgalom muzsikája és táncai? A Magyar Állami Népi Együttesnek és Sebestyén Mártának korábban kirobbanó sikere volt az Egyesült Államokban, vajon most miért nem szerepeltették őket?” (Heti Válasz).

Sajnos, itt nem állt meg úriemberünk. Orsós László Jakab ugyanis, mintegy párhuzamot vonva a valaha rabszolgaságba taszított amerikai feketék és a magyarországi cigányok állítólagos elnyomatása között, nem másról fecseg, mint hogy burjánzik a széleskörű diszkrimináció és fajgyűlölet Magyarországon. (Mint már többször leszögeztük: szemben a négerekkel, a cigányokat senki nem kényszerítette Magyarországra. Önként jöttek. Már a középkorban sem kellett adózniuk, szemben az ősidőktől itt élőkkel. Már emiatt is mindig pozitív diszkriminációt élveztek, ami csak felerősödött az utóbbi 20 évben.) Már eleve az a tény, hogy a Magyar  Kulturális Intézet igazgatója (ami egy jól „tejelő”, kényelmes pozíció) lehet, legalábbis hitelteleníti azt, amit a világban terjeszt, hogy ti. itt elnyomják, üldözik szegínromákokat. Ha ez igaz lenne, akkor nem Amerikában meresztené a s*ggét, sikkasztana és uszítana a magyarok ellen, hanem már jó ideje a föld alatt vagy, rosszabb esetben, egy jó kis kényszermunkatáborban törné a követ napi 16 órában...

Bizony, ha magyar állampolgárságú, de nem magyar kulturális énképpel rendelkező, sőt, pozitív diszkriminációja ellenére sértett emberek intézik a szervezést (mind ott, mind itt), ezt kapjuk cserébe. Van, aki azt mondaná, hogy ez szándékos, a cél a magyar kulturális, és ezen keresztül a nemzeti identitástudat lerombolása. Ha Liszt, Kodály, Bartók, Wass és a mai hazai művészek helyett a multikulti importját jelenítik meg magyar énképként, sokkal könnyebb a nemzeti érdekek ellen politizálni, valamint az ezekért fellépőket szélsőséges, a nemzetet nem képviselő erőknek beállítani. Fosszuk meg a múltjától, a kultúrájától és olyan szemétdombot kapunk, amin kedvünkre kukorékolhatunk.

2.) akárcsak régebben a fűnek-fának (pl. Rádió-C) arcképes-hangos interjút adó, a politikában pl. Mohácsi Viktória oldalán feltűnő Balogh Artúrét, az eredeti cikkben említett nagy-nagy „kedvenc”, Csibo létezését sem akarják elhinni páran. Nekik javasoljuk, hogy olvasgassák kicsit a C-Press-re írt olvasói megjegyzéseket és üzenőfalat, vagy az azzal és oda írókkal foglalkozó oldalakat (Anti-C-Press; Konda). Csibot többen ismerik személyesen is; egy tiszavasvári cigó ő. Nehéz lenne egy „cigány-imitátor provokátornak” éveken kereszül úgy írnia a C-Press-re, hogy egyszer se bukjon le – különösen úgy, hogy a díszes társaságból sokan találkoztak már vele... Igen, ő egy tipikus cigány. Éppen ugyanolyan primitív, iskolázatlan bunkó, mint az analfabéta (lásd annak az ITTENI, brutális felsülését) Radics Béla.

3.) Apropó, ha már a fenti listánál tartunk: Villás Lajos, a sajóbábonyi bűnözőcigányokat le-szabadságharcosozó Roma Rendőrök Országos Egyesülete-főtanácsos (gy.k. a mi pénzünkön élősködik és uszít ellenünk) a következőt írta (eredeti ITT, a második oldalon; az antifák átvétele ITT) a magyarokról: „Hiába no, a szemétség ebből a népből [a magyarokból] soha nem fog kihalni..Szaporodtok, aztán pusztultok, a történelem malmai lassan, de biztosan eltüntetnek Európa térképéről is, meg a világból is..” Ehhez nem kell kommentár.

Függelék: a Zalai Hírlap cikke:
 

Orsós László Jakabbal kultúrdiplomáciáról és eltékozolt magyar lehetőségekről
Diplomamunkája olyan jól sikerült, hogy rögtön a színművészeti főiskola katedráján találta magát. Írt a Népszabadságnak, volt tévékritikus álnéven, társforgatókönyvírója A Nyócker! című animációs filmnek, írt étteremkritikát, igazgatta a New York-i Magyar Kulturális Intézetet, jelenleg kultúrdiplomata. Saját bevallása szerint kicsit forgatókönyvíró, kicsit író, kicsit tanár, kicsit kritikus, kicsit kultúrdiplomata, de semmi sem egészen...

Kóstoljunk gyümölcslevest, jó? Én libamájat ennék, jól hangzik krumplipürével, lila hagymával.  Nyári késő délutánon lapozgatjuk az egerszegi Kiskondás étterem étlapját. Odakint mit eszik, főz-e? Á, mindig jól főző nők veszik körül. Kedvenc? Japán szusi.

New Yorkban annyi az ételbár, étterem, az egész világ kulináriája felvonul, felesleges otthon főzni, főleg, ha valaki öt éve olyan elfoglalt, mint ő. De erről később.

Orsós László Jakab - jelenleg kultúrdiplomata - korrekt sötétkék ingben, fekete vászonnadrágban, gumipapucsban érkezik egyik tanítványa autójával. Múltkor úgy éreztem, csúnyán megvágtak a bérelt autóval, most kölcsönkértem egyet.

Alig pár napja utazott haza a nagy almából (New York), de már megfordult Gombosszegen, többek közt Nádas Péter írónál, s Gellénházán, Egerszegen a nővéreinél. A szülők már nem élnek (Orsós Jakab fafaragó, cigányíró volt az édesapja), de a gyökerek vonzzák. Meg egy közepesen erőszakos Zalai Hírlap-os újságírói invitáció, a régi egyetemi ismeretség okán. Röpke az itthonlét, e sorok megjelenése után röviddel ismét az USA vendégszeretetét élvezi. Pedig, mint arról az érdeklődők tájékozódhattak, ottani munkája éppen véget ért.

Nem pályázik újra a New York-i Magyar Kulturális Intézet öt éven át betöltött igazgatói posztjára. Azután, hogy levezényelte a 2009-es magyar évadot, az Extremely Hungaryt. Amit itthon fumigáltak, ám odakint sikeresnek jegyezték a 150 rendezvényt kínáló programot. Itthon sokallották rá a 700 millió forintot, amely a végső elszámolásnál 540 millió lett. Nem a közhelyeket mutatták, olyat láthatott az amerikai közönség, amiről nem tudta, hogy létezik. "Bosszantó, hogy itthon meg az ostobaság posványában álldogálunk, s erre büszkék vagyunk."

Amerikában szeretne maradni. Valami készül, de erről még korai beszélni, utal arra, hogy a tengerentúlon igen nagy a merítés egy-egy állásra. Gondja nem akadna az elhelyezkedéssel, amikor kiderült, egy jogászembert ültetett titkárként a nyakára az előző kulturális kormányzat, s ő távozik a posztjáról, a New York-i osztrák kulturális intézet azonnal felajánlott neki egy állást. "Gondolkodtam, a politikai pikantéria miatt elvállalom, aztán letettem róla."

A zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium után a szegedi egyetem dédelgette egy évig, majd Budapesten az ELTE adott magyar-történelem-esztétikai szakos diplomát a kezébe. Szakdolgozata olyan jól sikerült, hogy annak nyomán a színművészeti főiskola katedráján találta magát, amit azóta sem hagyott el.

Kanyargunk az életpálya képzeletbeli útvesztőjében.

A friss, fiatal irodalom felvevőpiacának számító Nappali Ház című lapot barátaival szerkesztette tíz éven át a kilencvenes években, pályázati pénzekből. (Páran még emlékezhetnek, a megyeszékhelyi zsinagógában, értelmiségi beszélgető sorozat keretében itt is megfordultak.)

Aztán írni kezdett a Népszabadságnak.

- S lett Krausz Barnabás rettegett tévékritikus évekig.

- Az álnév azért kellett, mert sok embert ismertem a médiában, nem akartam naponta többször szóban is elmagyarázni, amit megírtam. Így is megtaláltak. (Csak a jegyzőkönyvnek: újságírói munkájáért 2001-ben Az Év Kritikusa elismerést kapott, majd pedig 2003-ban minőségi újságírásért díjat is nyert.)

- Miért Krausz?

- Karl Kraus, legendásan éles osztrák kritikusra utalva választottam.

Vajon hogyan éli meg a cigányságát, gondolkozom. Meghallja.

Soha nem volt gondja. Késői gyerek vagyok, a család jó állapotába érkeztem, megvolt a programjuk, a teljesítő energia bennem kulminált, más fordulatra vagyok állítva. (Tegyük hozzá, a fővárosi szubkultúrát vázoló A Nyócker! című 2004-es animációs film társforgatókönyvírója.)

A mai Magyarország cigányproblémája? "Képzeld el, kirekesztett pária vagy, nem egy hétre, egész életedre. Milyen gesztusokat szülne ez benned? Segítségre volna szükséged, nem igaz? A kisebbségben létezéshez és a kisebbséggel létezéshez minkét oldal részéről folyamatos munkában levés szükséges. Megkockáztatja a példaadás, a méltóság és végül a szeretet szót. Ezek nincsenek kifaragva, az alapvető életfunkcióink nem alakultak ki a társadalmunkban, sőt, azt sem tudjuk, kik vagyunk. Mindenki össze van zavarodva, teljes a káosz. Elmálló, bizonytalan kontúrok, arrogáns tömeggel."

Kicsi csönd. Ezen a nehéz nyomon továbbmenni, miközben kecsesen piszkáljuk a spárgát, meg a fetasajtot?

De az álnévügyben még van anyag. Időzzünk egy kicsit a Wittmann-fiúknál is...

Ezt lehet tudni?, kérdi.

- A hirhedett étteremkritikákat Fáy Miklóssal együtt írta ezen a néven. Miért épp ezt választotta?

- Csáth Géza Anyagyilkosság című novellája miatt, amiből később Szász János filmet készített. A kérlelhetetlen kíváncsiság, őszinteség megtestesítője volt ez, üzenet arról, hogy a végtelenségig elmegyünk.

Elmentek. Félték-e őket az éttermek? A végén tudták, ők lehetnek azok, de az arcukat nem ismerték. Esetleg az feltűnhetett, hogy folyton beleettünk egymás ételébe.

A gyilkos odamondogatást, amit kritikának nevezünk, a magyarok nagyon szeretik. Egyetértünk.

Odakint ebben például nagyon nagy különbséget lehet érzékelni, mondja. "Beteges újságolvasó vagyok, a New York Times egy kész könyv, főleg a hét végi számok vastagok, napokig olvasom. Nos, ott a kritika sokkal elegánsabb, nincs az a pofozás,mint amit én is csináltam. Bunkósbottal fejbe verni, ez van itthon, ott a vélemények ugyanolyan élesek, csak sokkal kifinomultabban tárja mindezt a kritikus az olvasók elé."

Tanulták-e az ételismeretet a Wittmann-fiúk? "Dehogy, amatőrök voltunk. Történeteket írtunk, nem gasztronómiai szakismeretet. Szerintem arról szól ez a dolog, hogy besétálsz egy helyre, aztán hagyod, hasson rád. Mi akkoriban nem igazán tudtunk főzni, bár én anyám és az első barátnőm kitűnő szakácstudományán nevelkedtem, szóval magasan volt a léc, ma sem értem, hogy tudok megenni bármit is bárhol. "

És ez a leves milyen?, mutatok a szinte érintetlen tányérra. Belekóstol. Jó. Ez a leves jó. De ő nem tud sok levest enni. Ugyanezt a kifogást már nem sütheti el, amikor alig tesz kárt a libamáj köretében. "Így se tudok majd otthon este mit mondani a nővéreimnek, miért nem eszem." Vigyáz a vonalaira? Úszik. Most épp fáj a válla. Öregszik. Kérkedésnek hangzik picit ez az öregség, mert a kamaszos mosoly alig olvad le negyvenhat éves arcáról.

A családi állapota - főzőtudomány, karcsúság ide vagy oda - nőtlen. Romantikus alkat, várja az igazit. Még nem jött el.

Az életvitel sem tette lehetővé az utóbbi öt évben a családalapítást. "Reggel kilenckor elmentem hazulról, éjjel egynél korábban alig keveredtem haza."

- A gyerek sem életprogram?

De. Hogyhogy nem kapcsolták le eddig? Ott az a sok galériatulajdonos művelt hölgy...

- Na igen, tényleg népszerű a kelet-európai férfi arrafelé. Jó diplomaták vagyunk...

Élvezi? Ez a munka része, bólint.

"Erotizált a közeg, a kultúrdiplomácia folytonos csábítás, csábulás, absztrakt értelemben. Ha besétálsz egy vadidegen ember irodájába, először a külsőddel, az auráddal jössz. Milyen mondatokat mondasz, hogy tudsz angolul, minden mozzanat számít."

Őszintén lelkesül, itt, ezer kilométerekre az élménytől.

"Mi tagadás, én ezt élvezem. Az ötletedet kell eladnod, de kelet-európai vagy, ami sokszor ostoba negatív elvárásokkal szembesít. Mondjuk a Carnegie Hallnál tárgyalsz. Nem fognak elájulni. De neked végig kell vinned az ötleteidet. Kommunikációs játék. Ösztön. Színészi teljesítmény is, de bíznod is kell abban, amit képviselsz."

Honnan hozta a képességet, firtatom. Nyilván otthonról, kíváncsi édesanyjától. Folytatja.

"A metakommunikációban van a titok. Közel a másikhoz, teljes figyelemmel, de nem tolakodóan. Nagyon izgalmas. Főleg, ha ügyekről van szó, például arról, hogy a világ első számú színpadára felálljanak magyar zenészek. Ez a tét. Nagy boldogság, ha sikerül."

Kurtág Györgyöt például a magyar évad alatt megszerezte a Carnegie Hallnak. Egyik se volt könnyű. Sőt, a zeneszerzőt arra is rávette, hogy írjon új zenét. Mivel érte el? Sok sütit vittem, egyszer csak felfigyelt. Kellett persze Gőz László zenei kiadó segítsége és az, hogy világosan el tudjam mondani Kurtágnak és feleségének, Mártának, mit akarok és miért. Elkényeztetett közönség kapta őket. Beülnek, a nagykabátot a szék alá gyűrik, szúrósan néznek. Aztán a végén állva bravóznak. Ha tetszett.

Mi vitte New Yorkba? Elegem volt az életemből, el akartam menni. Tájékozódott, le van-e osztva a lap. Nem volt.

Kicsit forgatókönyvíró, kicsit író, kicsit tanár, kicsit kritikus, kicsit kultúrdiplomata, de semmi sem egészen...

"Márminthogy gátlástalan? Ezt a szót keressük? Nem sértődik meg. Nekem ez a sokféleség nem okoz dilemmát. Tudni kell, hogy nem te vagy a legjobb, ez az, ami engem leginkább mozgásban tart. A műfaj valóban nincs eldöntve, talán túl felszínes vagyok, túl sok minden izgat. Azért már mélyülök."

Mit adott Amerika? A dialógusban való komoly hitet, a szó valós és metaforikus értelmében. Kőkemény nyelvtanítást kezdenék, ha rajtam múlna. Ha Magyarország nem tud kommunikálni, nem számolnak vele. Pedig geopolitikailag kitűnő helyen vagyunk, csak nem használjuk ki. Befele fordulunk, kifelé morgunk, ami kintről nézve egészen komikus. Amerika azonos önmagával, mi nem. Még nem.