...persze nem Magyarországon, hanem a cigánykérdés kezelésének tekintetében sokkal normálisabb, életrevalóbb Franciaországban.
Igen, arról a cigányról van szó, akinek tetteiről a magyar nyelvű sajtóban napokkal bármelyik másik médium előtt számoltunk be.
A legújabb, francia nyelvű sajtóértesülések szerint az agyonlőtt Luigi a lövéskor már az autó utasa és nem a vezetője volt. Órákkal korábban jogosítvány nélkül ugyanez a Luigi elsodort egy őt másik ügyben előállítani igyekvő csendőrt. Ez után helyet cserélt az akkor még utas társával. A végül fegyverét használó csendőr társát, a beszámolók szerint, az autó vezetője kétszer is megkísérelte elütni. A helyszínről elhajtó kormost az alábbiakkal vádolják: cserbenhagyás, hivatalos személlyel szembeni engedetlenség és csendőrök ellen elkövetett szándékos emberölés kísérlete.
Miben fogadunk, Kedves Olvasók, hogy erről a dologról mélyen kussolni fog a magyarországi cigányfajvédő sajtó? Nincs még messze a Radovic Dusán-gyilkosság, nem akarják a fajvédők, hogy az emberek önkéntelenül is párhuzamot keressenek a két eset között. Meg – Dusáné mellett – ott van még az ezer másik eset, amikor cigányaink szántszándékkal rendőrt akartak gyilkolni (konkrét lista ITT, az „Ami még felháborítóbb”-bal kezdődő két bekezdésben). Igen, a rendőrökre, csendőrökre mindenféle gátlás nélkül ráhúzza a kormányt az emberiség minden normális, másik országban üldözött vagy éppenséggel vadászott, irtott pestise.