Ez a cikk az ITT található „Megint gyilkolt az emberiség pestise, a cigány: három halott (exkluzív!)” folytatása. Mivel Finnországból folyamatosan érkeznek az új hírek, új cikket kellett indítanunk a legújabb fejlemények tárgyalására, hogy elkerüljük az első anyag hosszúságának kezelhetetlenné válását. Igen, ilyen brutalitású, értelmetlenségű és áldozat-számú mészárlás nagyon ritkán, pár évente egyszer fordul elő Finnországban; nem csoda, hogy máig ez ott a fő beszédtéma.

Egy kis összegzés: keddre virradó éjjel egy előzőleg a volt feleségét meggyilkoló, életfogytból tavaly decemberben szabaduló cigány három embert meggyilkolt Finnországban. Teljes (!) nevét, (cigány) származását és nem kitakart (!) képét a médiumok jó része lehozta, ezzel is igazolva azt, hogy normálisabb helyeken igenis megírják az újságok, ha cigány gyilkol.



A gyilkos cigány – igen, a finn médiumok kitakarás nélkül (!) hozták le az arcképét. Kitakarni csak hazánkban kötelező, normális helyeken nem.

Kezdjük is a legújabb (júl. 9-én este) fejlemények és most kapott információk ismertetését.

1.)
Először is, az ITT található cikk tanúsága szerint a fiatalabb (1982-es) askolai srác tavaly Finnország országos címvédője lett a 6500 kilós teherautók vonó-bajnokságában. Az egész csapata siratja. Ebben az évben is nagyon készült a bajnokságra, több szponzora is volt. Igazi technikai zseni volt, a faluban mindenkinek meg tudta javítani az autóját, bármikor, amikor megkérték rá. (Finn eredeti: „Nuorempaa askolalaismiestä jää suremaan vanhempien ohella seitsemän vuotta vanhempi veli sekä traktoriurheiluyhteisö, johon mies ehti kuulua kolme vuotta. Mies toimi aktiivisesti yhdistystoiminnassa ja voitti vetokilpailuja. Viime vuonna hän voitti Suomen mestaruuden 6500-kiloisten kuorma-autojen luokassa. - Hänellä oli kova panostus tähänkin kauteen. Uusi kytkin oli tilattu ja moottoriremontti tehty. Hänellä oli useampi sponsorikin, Askolan Pulling ry:n sihteeri Ari Karen kertoo. - Hän oli todellinen monilahjakkuus autojen ja teknisten laitteiden kanssa. Hän osasi korjata kyläläisten autot milloin vain, naapuri muistelee. Myös kaksi muuta uhria muistetaan moottoriurheilun ja koneiden rässäämisen ystävinä.”)

Az ITTENI cikk szerint a meggyilkolt srácok nagyban készültek a svédországi Västerås-ban tartandó Power Big Meet veteránautó-találkozóra; nagy-nagy veteránőrültek voltak.

Igen, a cigányság eme tipikus képviselője (ne feledjük, egyetlen egy bocsánatkérés vagy elhatárolódás sem hangzott el felőlük – ahogy az előző cikkünk a ma dél körüli frissítéséből [lásd a „Most következik egy igen fontos rész” kezdetű bekezdést] is kiderül!) olyan embereket mészárolt le, akik csak hasznára voltak a társadalomnak, annak a dicsőségét, elismertségét emelték – külföldön is. Még akkor is, ha népszerűségben, ismertségben a teherautó-húzás nem igazán egy kategória a kézilabdával, a Marian Cozma-párhuzam azonnal adódik. Felforr az ember vére, hogy ezek a rongyok itt lehetnek közöttünk, és nem messze mondjuk Szibériában, Indiában vagy bárhol máshol, ahol befogadják őket (ugyan ki a franc engedné be ezeket a hazájába... csak mi vagyunk olyan hülyék, hogy eltartjuk, ráadásul szaporítjuk őket!). Vagy egy jó kis önellátó, középkori viszonyokkal (kenyér+víz+se WC, se fűtés, se semmi) bíró várbörtönben, ahogy az az olaszoknál szokás...

2.) Az ITTENI, friss cikk szerint gyilkoscigányunk már az 1995-ös gyilkosság előtt, 1993 októberében is megölt egy embert. Akkor két késszúrással végzett egy bizonyos Veikko-val, aki Askola kastély-éttermében volt akkor kidobóember. Azonnal megkéselte az ork (hátulról – jó „bátor” cigány szokás szerint. Ne feledjük, hogy Cozmáékat is hátulról szúrták meg ezek a rongyok), amikor Veikko odasietett egy, az étteremben kitört balhéhoz. (Csodálkozunk, kvedves olvasóink, hogy Finnországban számtalan olyan város van, ahol a cigányokat egyszerűen kitiltják az összes étteremből, szórakozóhelyről [lásd pl. EZT]? Az ilyenek fényében egyáltalán nem alaptalanul...) Ahogy elmenekült az étteremből, Åkerlund (a gyilkos) eldobta a tőrét, de aztán azt később megtalálták, rajta áldozata vérével. Mivel senki sem vallott Åkerlund ellen (senki sem látta az esetet), ezért végül nem tudták elítélni (az áldozat vére a tőrön nem volt elégséges); ezért maradt szabadlábon, és ezért végezhetett aztán 1995-ben az akkor már tőle külön élő feleségével. Azt is beszélik az emberek, hogy lehet, azért (is?) kellett meghalnia ez utóbbinak, mert talán túl sokat tudott Åkerlund (előző) gyilkosságáról, és a cigány félt arról, hogy kipakol a rendőrségnek, ill. az igazságszolgáltatásnak, őt pedig bevarrják. (Eredeti: „Sitäkin on arveltu, joutuiko vaimo maksamaan hengellään siitä, että hän saattoi tietää Veikon surmasta enemmän kuin oikeudessa kertoi. Tuomitsematta jäänyt tappo tapahtui lokakuussa 1993 Askolassa Kartanoravintolassa. Ravintolan järjestyksenvalvojana työskennellyt Veikko oli viettämässä vapaa-iltaa, kun hän meni selvittämään ravintolassa puhjennutta tappelua. Nahistelussa mies sai kaksi puukoniskua selkäänsä. Hän kuoli heti. Åkerlundia epäiltiin taposta, sillä hän oli yksi tappelijoista. Åkerlundilla oli myös mukanaan puukko, minkä hän myönsi oikeudessa. Hän kiisti tapon. Åkerlund heitti puukon pois kotimatkalla, mutta eräs mies löysi sen. Puukon tupen sisäpuolelta löytyi Veikon verta. Käräjäoikeuden mukaan surma tehtiin Åkerlundin puukolla.”)

Az 1993-ban meggyilkolt Veikko a család egyetlen gyereke, a szülők mindene volt. Ő folytatta volna a parasztgazdaság működtetését; halálával, mivel nem lett volna olyan, aki azt örökli, eladták. „Gratulálunk”, cigány, ezt a családot is tönkretetted!

3.) Még egy példa arra, hogy a finn médiumok jó része megírta az elkövető származását: az ITT található Iltalehti-cikkben azt szintén egyértelműsítik: „1996-ban a lókupecséggel foglalkozó ember életfogyot kapott az előző év őszén elkövetett gyilkosságért.” (Eredeti: „Vuonna 1996 hevosmiehen ammattia harjoittanut mies sai elinkautisen tuomion vaimonsa murhasta, joka tapahtui edellisenä syksynä.”; a származásra utaló szó általunk, félkövérrel kiemelve.) Talán mondanunk sem kell, hogy Finnországban a „lókupec” szót kizárólag a cigányokkal kapcsolatban használják.

A lap a harmadik legnagyobb lap az országban, a bulvár-kategóriában 40%-os piaci részesedéssel, ahogy az ITT is ellenőrizhető – gy.k. nem csupán egy pár tucat ember által olvasott „náci” médiumról van szó.