A Demokrata anyaga következik az ercsi gyilkossággal (infó ITT) kapcsolatban. Számtalan plusz részlet derül ki belőle, és megerősíti azt, amit mi is megírtunk: a helyi rendőrök, bizony, a cigánymaffiózók tenyeréből esznek, és ezért nem akarnak/mernek fellépni ellenük.

„Előbb-utóbb háború lesz”

A Demokrata birtokába került két évvel ezelőtt készült felvételen az Ercsin permetezőszerrel megtámadott L. István életveszélyesen fenyeget meg egy helyi lakost. Lapunk helyszíni riportjából az is kiderül, az Ercsi Polgárőrség vezetője szerint miért fizikai képtelenség, hogy a vegyszerrel permetező férfit az előzetes letartóztatásba helyezett L. Karolina egyedül gyilkolta meg.

2010. május 23-án, vasárnap kora hajnalban Ercsiben egy 39 éves férfi vegyvédelmi ruhában és gázálarcban, egy saját készítésű permetezővel a hátán egy, a Hadak Útján álló házhoz ment, majd lefújta a házból kilépő 54 éves családfőt és a család két másik tagját egy még ismeretlen összetételű vegyi anyaggal. A család egyik nő tagja, a 34 éves L. Karolina egy hosszúkás tárggyal többször megütötte a vegyszerrel támadó férfit, aki a bántalmazásba a helyszínen belehalt. A családfő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, L. Karolinát a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrségi hírek nem most először szólnak a Budapesttől negyven kilométerre, Pest és Fejér megye határán lévő Ercsiről. A kilencezres településen tavaly júliusban tömegverekedés tört ki, amikor az egyik sörözőben egy tizenöt főből álló roma társaság balhét provokált. Több személyt orr- és állkapocscsont-töréssel szállítottak kórházba a mentők.

– Jöjjenek el Ercsibe és éljenek nálunk két hetet. Aztán visszamehetnek Budapestre és elmondhatják, mit láttak. Őszintén. Legalább akkor a valóságot látnák arról, hogy milyen tragikus a helyzet a vidéki Magyarországon – mondta akkor Szabó Tamás, Ercsi polgármestere.

Az eset után a Magyar Gárda tüntetést tartott a településen. Idén márciusban felgyújtották a polgárőrség egyik autóját, amelynek az eleje és az utastere teljesen kiégett. A gyilkosságról tudósító első hírek még nem említették sem az áldozat, sem a család származását. Szabó Tamás azonban rögtön leszögezte, a megtámadott család már régóta mételyezi a környéken lakók életét, lopják a környékbeli erdő fáit, jobbára bűnözésből élnek. Az elhunyt férfit a közelmúltban többször is meglopták, a gyilkosság előtt eltűnt a fűkaszája és ő a megtámadott családra gyanakodott. A polgármester kiemelte, a helybeliek többnyire a meggyilkolt pártján állnak.

A polgármesteri nyilatkozat után nem volt kétséges többé, hogy a permetezős támadás a cigány–magyar konfliktus egy újabb fejezete.

– Veszélyes itt élni? – fordulunk egy ötven év körüli asszonyhoz, aki a Hadak Útján lakik, pár száz méterre a gyilkosság helyszínétől.
– Ugyan, dehogy! – utasítja vissza kérdésünket. – Hozzám miért nem törnek be soha? Vagy máshoz? Ez a család különben sem olyan. Ők nem mennének be soha más házába lopni.
– És a környékbeli erdő fáit sem lopják? – kérdezősködünk tovább.
– Nézzék, itt mindenki azt csinálja – feleli. – A semmiből nem lehet megélni. De ez a család egyébként sincs arra rászorulva, hogy fűkaszát lopjon. Abból élnek, hogy lovakat tartanak, csereberélnek ezt-azt, és nyugdíjat is kapnak. Amire szükségük van, megveszik.
– A polgármester szerint ők már régóta rettegésben tartják a környéket – próbálkozunk tovább.
– Nem igaz – válaszolja az asszony határozottan. – A polgármester legalább az itt élőket megkérdezte volna, mielőtt nyilatkozik. Aki megtámadta őket, az terrorizálta a környéket. Emberekre lövöldözött nyílpuskával az erdőben.

A megtámadott családot nem találjuk otthon, és mint később kiderült, azért nem, mert már elköltöztek onnan. A kerítés nélküli házépület a többi házhoz képest mélyen benyúlva fekszik, előtte három kutya szaladgál, a ház mellett két lovat és nagy farakást látni.

– Sajnálom azt, aki meghalt, eléggé meggondolatlan volt, hogy egyedül ment oda – mondja nem messze onnan, a háza kapuja előtt egy idős asszony, miközben a postástól átvett nyugdíját számolgatja.
– Itt előbb-utóbb háború lesz – veti közbe a postás. – Higgyék el, ha valaki, hát én aztán tudnék mesélni, mert mindennap hallom az emberek panaszait. De nem tehetem – mondja, majd gyorsan felül a motorjára, és elhajt.
– Á, mindenki fél itt, senki nem mer beszélni – néz a postás után a néni, és legyint. – A szemben lakó bácsihoz már kilencszer törtek be. Nálam is jártak, többször is, de eddig, ha villanyt kapcsoltam, mindig elfutottak. Nem merem senkinek elmondani, hogy egyedül élek – közli velünk bizalmasan és int, hogy hajoljunk közelebb.

Elmeséli, az autóval száguldozó roma fiatalok hogyan próbálták többször is elütni, hogy a kézitáskáját megkaparinthassák.

– Nincs értelme feljelentést tenni, mert senki nem jön el tanúnak – teszi hozzá.

A polgármesteri hivatal előtt egy középkorú hölgy elmondja, amikor a helyi cukrászdában dolgozott, fiatal gyerekek rendszeresen jártak be hozzá fagylaltot kérni hitelre.

– Egészen rémisztő, hogy már az óvodás korú gyerekekben milyen agresszivitás van – mondja felháborodva. – Sosem adtam nekik ingyen semmit, hiába fenyegetőztek. Ordibáltak, hogy rohadjak meg… Innen csak menekülni lehet. Vagy már azt sem, mert a kutya sem veszi meg az eladó házakat – panaszkodik, majd hozzáteszi, hogy a helyi általános iskolából sorra veszik ki a szülők a gyerekeiket és a tíz kilométerre lévő százhalombattai iskolába íratják át őket.

– Százhalombattára nem engedik ám be a cigányokat – nyugtat meg. – A battai rendőrök fokozottan figyelnek rájuk, ha például lomtalanítás van és ellepik a várost. Gondoskodnak róluk, hogy ne maradjanak ott.

Betelt a pohár

– Most őszintén! Maga mit tett volna, ha a családját űrruhában megtámadják és méreggel lefújják? – fordul hozzánk egy harminc év körüli roma férfi, aki elárulja, közmunkásként dolgozik társával, és most a polgármestert várják, mert egyhavi fizetésük felét szeretnék felvenni, ugyanis két hetet dolgoztak.

Pár perc múlva megérkezik Szabó Tamás, Ercsi polgármestere, aki alighogy belép a hivatal előterébe, a két férfi, továbbá egy harminc év körüli nő és egy begipszelt kezű kisfiú veszi körbe. A felnőttek egyszerre kezdenek el hozzá beszélni, a másodpercek múlásával egyenes arányban emelkedő hangerővel. A hivatal biztonsági őre csendre int, miközben a polgármester azt próbálja velük megértetni, rendkívüli közgyűlésre siet, és most nem tud fogadni, csak előre bejelentett személyeket.

– Hát egy polgármesternek nem az a dolga, hogy foglalkozzon az emberek problémáival? – üvölti az egyik férfi, miután a polgármester arra kéri őket, pár óra múlva jöjjenek vissza.

– Harmincöt éve élek itt – mondja Szabó Tamás polgármester, miután beinvitál bennünket az irodájába. – Ez egy kedves kis város, jól frekventált helyen van, közel a fővároshoz, és a szakképzetteknek még munkahely is akad. Sokan dolgoznak Százhalombattán, amely egy gazdagabb város, viszont a megélhetés itt sokkal olcsóbb – mondja Szabó, aki rövid bevezetője után kérés nélkül rátér a fő problémára. – Van a lakosságnak egy része, akikkel nagyon nehéz bánni. Mintegy ezerötszáz cigány él Ercsiben, de természetesen nem mindegyikőjükkel van baj. Mindig is Ercsi volt az a település, amelyik nagy számban befogadta őket, és egy darabig békében is tudtak egymással élni a lakosok. De most már egyesek viselkedése miatt betelt a pohár. Az emberek nem bírnak tovább ebben az állandó feszültségben élni. Folyamatosan zaklatják őket az utcán, és már attól is kell félni, hogy bejönnek a házukba, ha otthon vannak, ha nem. Jó az, ha egy városban minél több náció él, de azoknak egymást kölcsönösen tisztelni kell – hívja fel a figyelmünket.

A polgármester szerint nem véletlen, hogy Ercsiben a Jobbik lett a második erő. Szabó Tamás, bár szocialista támogatással került a polgármesteri székbe, egyetért azzal a véleménnyel, hogy az MSZP népszerűségvesztéséhez nagymértékben hozzájárult az, hogy a kormány a közbiztonság problémáira nem tudott megoldást találni.

– Vidéken mindenki a polgármesterektől várja a megoldást. Rendben, megoldom a problémát, de ehhez előbb biztosítsanak megfelelő jogokat. Az önkormányzati törvényt bővítve szélesebb jogköröket kellene adni a polgármestereknek, mert nagyon megnyirbálták azokat. Nincs elegendő mozgásterünk. Ha egy gyerek kaviccsal dobálja valakinek az ablakát, és az betörik, mit lehet tenni? Vagy azt sem tudja, melyik gyerek volt, vagy ha tudja is, mit tegyek? Menjek oda hozzá? Szóljak rá, vagy adjak neki egy fülest? Nem sokat érne, mert nem úgy szocializálódtak. A szülő nem kéri rajta számon, ha nem jár iskolába, és a társadalom is nagyfokú szabadosságot biztosít nekik. Hangsúlyozom, megoldom a problémát, csak adjanak megfelelő jogköröket. Ne az legyen, hogy ha megfogom a gyermek fülét, akkor rögtön jön húsz jogvédő, hogy alkotmányellenes, jogszabályellenes, ilyenellenes, olyanellenes. A jognak a tisztességes, becsületes embereket kell védenie – mondja.

A polgármester szerint szükséges, hogy minden településen több rendőr legyen, és a rendőr „legyen tökös, amikor intézkednie kell, ne nézzen félre, mint aki nem látta az eseményt” – teszi hozzá.

Nem jön ki a rendőr

– Itt sosem volt egyszerű az élet – sóhajt fel Toperczer Attila, az Ercsi Polgárőrség vezetője, akitől megtudjuk, a településen 1992 óta működik polgárőrség, most éppen harminc fővel. – 2004 körül kezdtek a bűncselekmények egyre jobban elszaporodni, azóta számuk folyamatosan emelkedik. Régen mintegy harmincan foglalkoztak betöréssel, de azóta már felnevelték a gyerekeiket és olyan százötvenen biztosan vannak. A bűncselekmények többségét azonban a lakosok még így sem jelentik be, mert érdemben senki nem foglalkozik velük – mondja keserűen, majd elmesél egy 2006 októberében történt esetet, amikor szabadon kellett engednie két betörésen ért tettest.

– 2006 októberében a rendőrállomány nagy részét Pestre vezényelték a zavargások miatt. Október 23-án este, bejelentés után két cigány betörőt fogtam a tiszti óvodában. Visszatartottam őket és hívtam az ügyeletet. Ercsiben akkor egy rendőr sem volt. Az ügyeletes tiszt azt mondta, amíg a tulajdonos nem tesz feljelentést, addig nem jön ki rendőr. El kellett engednem a tolvajokat. 2007 májusában fogtunk egy srácot, aki abból élt, hogy felszedegette a csatornafedeleket, ellopta a kerékpártárolókat, vitt minden fémet, ami mozdítható. Tetten értük őt, az autójában meg is találtuk a csatornafedeleket. A járőr másfél órán keresztül könyörgött az ügyeletesnek, hogy küldjék ki a helyszínelőket. Amikor az európai uniós választások napján az összes rendőr Dunaújvárosban volt, egy félmilliós értékű lopáshoz hét óra múlva jöttek ki a forró nyomosok – meséli, majd hozzáteszi, a rendőrök eddig nem nagyon voltak partnerek a munkájukban, idén januártól azonban új parancsnoka van az ercsi rendőrőrsnek, aki elrendelte, hogy a rendőröknek mindennap be kell ülni egy polgárőr autójába.

– Ennek a tragédiának nem lett volna szabad megtörténnie, mert az L. családnak már évek óta a sitten kéne ülnie – mondja szomorúan, miközben egy csokor virágot helyez az agyonvert férfi házának bejárata elé, ahol virágok, mécsesek sorakoznak. – 2007 elején, amikor a családot rajtakaptuk az erdőben, hogy vágják a fát, úgy tudom, megúszták tízezer forintos pénzbüntetéssel. Persze nem fizették ki, az összeget ráterhelték a házukra, amely ráadásul építési engedély nélkül épült fel. Nyugodtan ki lehetett volna rájuk szabni százezer forintos pénzbüntetést. Egy földi halandót, ha akár csak eltér az építési engedélytől, milliókra büntetik. A házat környező telkeket is birtokba vették, pedig az nem az övék. A lovakat is engedély nélkül tartják, az állatvédelmi törvények figyelembevétele nélkül.

Toperczer Attila jól ismeri az L. család történetét.

– Ez egy három fiútestvérből álló család, van több gyerek, több unoka. A Pali nevű fiúnak már tizenévesen vastag aktája volt a rendőrségen. Eddig a gyámügy, az ügyészség, mindenki elnéző volt vele. Nagy balhét kellene csinálnia ahhoz, hogy bevarrják – állítja a polgárőr.

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Demokrata kérdésére megerősítette, a megtámadott ercsi család több tagjával szemben folyt már szabálysértési, illetve büntetőeljárás. Az elmúlt két évben több mint egy tucat szabálysértés és bűncselekmény elkövetésével hozták összefüggésbe az egyes családtagokat.

– Tudják, L. Istvánt miért nevezik dongalábúnak? – teszi fel a kérdést Toperczer Attila. – Azért, mert annak idején besurrant a tököli repülőtér területére, és az oroszok meglőtték. Három évet ült ezért börtönben, mert akkor még szigorúbb törvények voltak. Nagyon erőszakos jellemű ember, mint ahogy ez egy kézi kamerás felvételen is látszódik, amit a héten juttattak el hozzám.

„Véged lesz!”

A felvétel, amely lapunk birtokába került, s teljes egészében megnézhető a www.demokrata.hu weboldalon, 2008-ban készült L. Imre portáján, a gyilkosság helyszínén. A hatperces felvétel azzal kezdődik, hogy egy teherautóra öten farönköket rakodnak. A felvétel készítője, a közelben lakó szomszéd, meg is szólítja őket, és jelzi, hogy „nem veletek van a bajom, hanem azzal, akitől veszitek a fát.” Majd megjelenik L. István, aki többször is életveszélyesen megfenyegeti a kamerázó férfit.

„– Ez mind véve van, úgy beszélj!
– Véve van?
– Majd lesz teneked még véged is!” – hangzik a fenyegetés L. Istvántól, aki kilátásba helyezi a kamerázó házának felgyújtását is. A felvétel készítője megemlíti neki, hogy valószínűleg nincs is segélyre szüksége, ha lopja a fát. Ő erre nem reagál, nem tiltakozik, nem kéri ki magának, hogy lopott lenne a fa.

Toperczer Attila elmeséli, a most meggyilkolt Tamást nem ismerte személyesen, csak annyit tud róla, amennyit a kollégái meséltek. Csendes, visszahúzódó ember volt, egyedül élt. Az íjászat volt a hobbija, sokat járt az erdőbe nyilazni. Itt futott össze egyszer a családdal, amint azok épp vágták a fát. Éles szóváltásba keveredtek, innen ered kettejük konfliktusa. Azon a bizonyos szombat estén munkából jött haza, és amikor észrevette, hogy a fűkaszát, amelynek értéke kétszázezer forint volt, ellopták, beöltözött a vegyvédelmi ruhába, és elindult L.-ék portája felé. Előtte egy szomszédjának is szólt, hogy mi történt, és hogy utánajár a dolognak. A polgárőrség vezetője szerint valószínűleg klímagázt tett a permetezőgépbe, mert klímaszereléssel is foglalkozott.

– Amikor bent jártam a székesfehérvári rendőrkapitányságon, láttam azt az eszközt, amivel Tamást agyonverték. Ez egy két-két és fél méter hosszú, vastag, rúdszerű tárgy volt, sajnos nem tudom, milyen anyagból, mert becsomagolva láttam. Azt egyedül egy nő nem emelhette fel! Fizikai képtelenség. Biztos vagyok benne, hogy nem a nő volt, vagy nem egyedül követte el a gyilkosságot – állítja határozottan. – Ez pedig azért lényeges kérdés, mert sokak szerint a nő csak magára vállalta a gyilkosságot, mert neki még nem volt bírósági ügye.

Kérdésünkre, hogy miért volt bent a kapitányságon, így válaszol.

– Az is egy szép történet. Vasárnap hajnalban értesítettek a gyilkosságról. Délelőtt a munkahelyemen az egyik társüzem dolgozói szóltak nekünk, hogy az áldozat a közvetlen munkatársuk volt. Ők mondták el, hogy V. Tamás sokszor panaszkodott nekik az L. család tagjaira, akik betörtek hozzá és milliós értékben vittek el dolgokat a házból. Ő többször próbált Ercsiben feljelentést tenni, de sosem vettek fel jegyzőkönyvet. Ezt vasárnap délután elmondtam a dunaújvárosi kapitánynak. Még aznap este behívtak Székesfehérvárra, a megyei főkapitányságra, ahol tanúként hallgattak ki. Kedden délután testületi ülés volt az ercsi önkormányzatban, ahol a rendőrségi beszámolót tárgyalták. Több képviselő is panaszkodott, hogy egy-egy bűncselekmény kapcsán nem tudnak feljelentést tenni az őrsön. Ezt onnan tudom, hogy az ismerőseim részt vettek a testületi ülésen. Szerdán felhívtak a megyei főkapitányságtól, érdeklődtek a vasárnap esti vallomásomról. Megerősítettem, illetve kiegészítettem a testületi ülésen elhangzottakkal. Délután újból kerestek és közölték velem, hogy senki sem erősítette meg az általam elmondottakat. Vártam, mikor hangzik el az a mondat, hogy hamis tanúzásért eljárást indítanak ellenem, de ez végül nem történt meg.

– Nem fél attól, hogy a rendőrség most ön ellen indít eljárást? – kérdezzük.

– Nem. Az áldozat több olyan kollégájával is beszéltem, akik hajlandók jegyzőkönyvbe mondani, hogy V. Tamás többször panaszkodott nekik a lopásokról és a sikertelen feljelentésekről. A testületi ülésről pedig kép és hangfelvétel van – nyugtat meg Toperczer Attila.

Arra kérjük, mutassa meg az idén márciusban felgyújtott és kiégett polgárőrségi autót.

– Rendben, kövessenek – feleli –, de felhívom a figyelmüket, hogy a biztonsági övet mindenképp kapcsolják be, ugyanis ezen a településen nem a lopott fákkal dugig rakott utánfutókat, lovas kocsikat vagy a cigánytelepeket ellenőrzik, hanem azt, hogy a dolgozó magyarnak be van-e kapcsolva a biztonsági öve, és kanyarodáskor indexel-e.

A polgárőröknek számtalan keserű tapasztalattal kell szembenézniük. Van, aki megelégeli ezt a helyzetet és feladja.

– Van egy idős néni, akinél három egymást követő nap kergettük meg ugyanazt a betörőt. Egyszer anyu, egyszer a bátyám és egyszer én – mondja a kiégett autóroncsnál Szabó József volt polgárőr, aki a történtek után már otthagyta a testületet.

A fiatalember házát egyszer már megpróbálták felgyújtani, egy másik alkalommal pedig téglával dobták meg a lábát. Mint megtudjuk, a gyújtogatás tettese azóta sem lett meg. Toperczer Attila azonban nem adja fel, bár elismeri, közel jár hozzá.

– Én is gondolkozom, hogy abbahagyom ezt az egészet. Nem is azért, mert félek. Bár egyszer már összegyűltek a házam előtt tízen-tizenöten, hogy levadásznak, de rám még nem támadtak. Viszont már háromszor cseréltem telefonszámot, mert a feleségemnek elege lett, hogy éjszaka riasztanak: „Attila gyere, baj van.” És ha Attila otthon van, akkor mennie kell – foglalja össze hivatásának filozófiáját mosolyogva.

A Magyar Demokrata ezt a beszámolót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak ajánlja abban a reményben, hogy soha nem késő, mert mindig akadnak emberek, akik nem adják fel, akik hisznek a szeretet és az összefogás erejében, akik hisznek a rendben és az igazságosságban.