Faddon kilenc gyerek és négy felnőtt fertőződött meg tuberkulózis baktériummal, tudtuk meg (Kuruc.info: ...tudta meg a Népszabó) a szekszárdi kórház illetékesétől. A falu teljes lakossága áprilisban esik át tüdőszűrésen.

Az eddigi vizsgálatok alapján immár egyértelmű, hogy a Tolna megyei Faddon a tbc megjelenése járványos mértékű. Mint arról írtunk, egy 29 éves faddi asszonyról még január 20-án kiderült, hogy tuberkulózisos, ezért őt azóta kórházban kezelik, a nő családját, valamint a famíliával leginkább érintkező rokonokat és ismerősöket pedig február 2-án egy busszal bevitték a szekszárdi tüdőgondozóba. Az ottani kontroll eredménye pénteken megszületett. Gagyi Emma, a gondozó vezető főorvosa tudósítónknak elmondta, hogy a megvizsgált gyerekek közül kilencnél mutatták ki a tbc tüneteit: a beteg asszony mind a hét gyermekénél, valamint a kicsik két unokatestvére esetében. A hét elején megvizsgált felnőttek közül hárman tbc-sek. A kilenc gyereket pénteken beszállították a Somogy Megyei Kórház mosdósi tüdőgyógyintézetébe, ők - várhatóan - egy-két hetes vizsgálaton esnek át, s annak eredménye alapján döntenek az esetükben alkalmazandó terápiáról. A felnőtt betegeket a szekszárdi tüdőgondozóba utalták, ők azonban csak jövő héten fekszenek be az intézménybe. A főorvos szerint addig a betegeknek - hogy ne fertőzzenek meg meg másokat - célszerű kerülni a nagyobb társaságot.

Gagyi Emma beszélt arról is, hogy 4800 lelkes Fadd minden lakójának át kell esnie tüdővizsgálaton, ez viszont áprilisra tolódik, mivel két hónap kell, ahhoz hogy a tbc tünetei egyértelműen kimutathatók legyenek. A vizsgálatot Faddon végzik, arra az időre a faluba telepítenek egy szűrőgépet. A főorvos hozzátette, hogy aki szokatlanul tartósan köhögéstől vagy hőemelkedéstől szenved, annak viszont célszerű hamarabb elmenni tüdőszűrőre.

Fülöp János, Fadd polgármestere úgy látja, hogy bár a tbc híre sokaknak szorongást okoz, pánik nincs a faluban. A település vezetői igyekeznek hitelesen tájékoztatni a helybélieket a helyzetről és betegség miatt indokolt óvatosságról. Iskolabezárásra vagy más megelőző lépésre nem készül az önkormányzat.

(NOL)

Kapcsolódó: Nem csupán Hepatitiszt és tetveket, TBC-t is terjesztenek derék kormosaink – teljes cikk! + Olvasó