Ugrás a cikkhez
Reklám

Magzatelhajtás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy terhes nőt a Borsod-Abaúj-Megyei rendőr-főkapitányság. Korábban Molnár Oszkár edelényi polgármester állította, hogy terhes nők azért ütlegelik hasukat, hogy sérült magzatot hozzanak világra, mert akkor nagyobb szociális támogatásban részesülnek. Az MSZP részéről ezért a kijelentésért számos támadás érte, pedig Szabó Éva szocialista országgyűlési képviselő szintén ezt állította.
Molnár Oszkár tavaly júniusban tett kijelentése országos visszhangot kapott.

Az edelényi polgármester azt állította: terhes nők azért ütlegelik a hasukat és vesznek be gyógyszert, hogy sérült gyermeket hozzanak világra. Molnár Oszkárt kijelentéséért számos támadás érte a bal oldal részéről, pedig Veres János volt pénzügyminiszter felesége, Szabó Éva szocialista országgyűlési képviselő szintén ezt állította. Most azonban úgy tűnik: a támadások ellenére Molnár Oszkár állításai igazak voltak.

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya magzatelhajtás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy várandós nővel szemben” – közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Molnár Oszkár már korábban jelezte: tanúkkal tudja bizonyítani állítását.

„Abból a szempontból természetesen örülök, hogy bebizonyosodott, hogy nem a kisujjamból szívtam ki azokat az információkat. Annak nem örülök, hogy ténylegesen vannak ilyen esetek” – mondta az Echo Televíziónak Molnár Oszkár.

A nyomozás alá vont terhes nőről egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen eszközzel és mit tett a magzatával.

Echo Tv



Friss hírek az elmúlt 24 órából