Amikor tegnapelőtt egyik olvasónk átküldte az alább ismertetett hirdetésnek a címét, azzal a felkiáltással, hogy nézzük meg a helyesírását, nem igazán foglalkoztunk vele: másból sem állna a Humor-rovat, ha minden, az ilyen és ehhez hasonló, a cigók szellemi színvonalát, olvasottságát, műveltségét remekül reprezentáló irományt, képet leközölnénk (például naponta több Zorro- vagy Balogh Artúr-eposzt).

Ma viszont a Vastagbőr kapcsolódó cikkére érkezett egy kifejezetten érdekes kommentár (egy hivatkozás egy régi, 2008-as cikkre), amiből kiderül, hogy az inkriminált hirdetés feladója nem csak a magáról közzétett képeken néz ki tipikus bűnözőnek, hanem a való életben is az – közveszélyes gyorshajtó, a közlekedés biztonságát erősen veszélyeztető tényező. (Az anyag zárómondata: „Tudom, hogy ezek meglehetősen utópisztikus gondolatok, ezért itt szűk keretek között igyekezek figyelmeztetni mindenkit: ha KXL-378-cal találkozik, álljon félre, mert könnyen az életébe kerülhet.”) Ezt Függelékünkben – tükrözve – szintén megtaláljuk. Kíváncsiak vagyunk, most, hogy emberünk rendszáma, lakóhelye (Fót) és telefonszáma (30/3571580) is ismert, sündőrségünk felkeresi-e egy kis érdeklődésre, hogy hogyan is volt ez a bizonyos Forma-1-az-utcán eset... Esetleg az APEH, hogy ugyan miből futotta a házikóra. Nehéz elképzelni, hogy a kacsalábon forgó vár a gipszoroszlánokkal rendes, tisztességes, adózó munka eredménye. Hogy emberünknek még a nyolc általánosa sincs meg, az – „helyesírása” alapján – tutibiztos. A szellemi munka így kizárva – akkor meg vajon miből futja ilyen puccos házra meg a többkilós arany nyakörvre (nyaklánc)? Ki lehet találni – többek között az ilyen hirdetéseknek beugró szerencsétlen balekok megkopasztásából. Meg, persze, a szokott cigó praktikákból: emberrablás, strichelés, „védelmi pénz” szedése, zsarolás, csicskáztatás (rabszolgatartás), drogkereskedelem, famaffia stb.

Figyeljük meg a hirdetés szövegében a kitételt: "alényeg nem muszáj atválani a hitelt hanem közjezö által átadom a kocsit és ön füzeti továb nem kel bankba menyünk csak 1 jegyzöhöz és má vihetti is a kocsit". Azaz: a hitelt ezentúl is cigányunk fizeti abból a pénzből, amit mi adunk neki. Miközben, papíron, hivatalosan (erre kell a közjegyző) az autó már nálunk, a mi tulajdonunkban van. Ha meg bűnözőnk „elfelejti” továbbítani a banknak a havi 105 ezret (gyengébbek kedvéért: lenyeli a hiteltörlesztésre havonta neki adott pénzünket), akkor nem tőle veszik el a kocsit, hanem tőlünk. Ki van ez találva. Ez „a kocsit makximum 50km körzetbe adom át” meg valószínűleg azt jelenti, hogy emberünk nem akar túl sokat utazni, ha szerencsétlen vásárlójától be akarja hajtani az aktuális törlesztőrészletet. Vagy amikor, átadás után, el akarja azt tőle lop(at)ni. Dupla nyereség: pár napon belül visszakerül a kocsi (hogy aztán pl. Erdélyben hirdesse meg eladásra valami tezsvír), miközben mokkánk a hiteltörlesztést továbbra is kiveri a balekból, aki - vesztére - nem ismerte az aranyszabályt: „cigánytól soha semmit sem szabad vásárolni”.

A hirdetést a mai cikkek megjelenése után szinte azonnal leszedték. Szerencsére a Google (még) megtalálja; ITT van. Tartalma:













(A két fénykép nagyobb és jobb minőségű eredetije ITT és ITT.)

Függelék: a 2008-as cikk:

KXL-378, te rohadék gennyláda

Egyik nap hazafele jövet összefutottam egy fekete BMW-vel. Az ember azt gondolná, egyszer csak talál egy normálisat, de persze ez se most jött el. A kétszer egy sávos úton, az említett autó előtt haladtam, amikor éreztem, hogy jobb lesz, ha én hagyom őt elmenni, mert nagyon nem bír kulturáltan közlekedni. Végül is igazam lett, miután elém került folytatta az előzést, és nem zavarta, hogy szembe is jönnek, az utolsó pillanatban, a tőle jobbra szabályosan haladó autó felé közelített, és végül hárman egymás mellett mentek el, a - még egyszer mondom - kétszer egy sávos úton.

Sajnos ez nem az első és nem is az utolsó ilyen eset, és persze nem csak a fekete BMW-k tulajdonosai vetemednek ilyenre. A rendőrség nem olyan rég jelentette be, hogy az interneten közzéteszi azok adatait, akik nem akarják befizetni a rájuk kiszabott bírságot, és ezzel is próbálja ösztökélni az embereket. Ez nagyon jól is működne, egy ilyen besúgókkal teli országban, ahol a szomszéd esetleg még fel is hívja a figyelmet, hogy a szabálysértő mikor van otthon, mikor kell kimennie a rendőröknek, csak sajnos megint a lényeget veszítjük el, mint a radarok kihelyezésénél. Mint ahogy ott is látható, nem a megelőzésen, hanem a pénz behajtásán van a hangsúly. Tényleg meg kell várni azt, hogy egy ilyen közlekedési balesetből - mint ami ebből is lehetett volna - haláleset legyen? Vagy megfordítva a kérdést, a rendőrség képes manapság az egyszerű pénzbehajtók szintjére süllyedni? Mi lenne inkább, ha oda kerülnének traffipaxok, ahol valóban veszélyes útszakasz van, és nem oda, ahol jól belátható hosszan egy főút főképp egy bokor mögül, vagy valahonnan lesből. Sőt mi lenne akkor, ha a rendőrök, akik a városban járkálnak az autójukkal, nem csak a szerencsétlen kispolgárt bírságolnák meg, mikor bent ragad a kereszteződésben a dugóban, hanem esetleg a gyorsan és veszélyesen közlekedő elsötétített ablakú autókat is elővennék néha.

Tudom, hogy ezek meglehetősen utópisztikus gondolatok, ezért itt szűk keretek között igyekezek figyelmeztetni mindenkit: ha KXL-378-cal találkozik, álljon félre mert könnyen az életébe kerülhet.