Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Olvasók!

Sokáig töprengtem, hogy leírjam-e ezeket a gondolatokat, de a csütörtök délután és az azt követő éjszaka egyértelművé  tette.

Még mielőtt bármit is írnék, előre bocsátom, hogy soha nem voltam rasszista és  úgy gondolom, hogy most sem vagyok. Csupán egy magyar anya vagyok, aki tisztes, rendes családban neveli gyermekeit, oldalán a férjével. Mindig igyekeztünk és ezután is igyekszünk a csemetéket erkölcsösen, embernek nevelni.

Az, hogy most úgy érzem, muszáj kiírnom magamból a dühöt, és feszültséget, éppen miattuk van.

2004 januárjában vásároltuk meg a lakásunkat, szülői segítséggel és rengetek munka árán. Mondanom sem kell, hogy örültünk, mint majom annak a bizonyos testrészének, mivel addig albérletben laktunk. Egyébként a lakás Miskolc egyik legszebb, legcsendesebb részén, Diósgyőrben van. Közel a Bükk, rengeteg park, és szuper csend. Ma már mindez múlt idő. Sajnos!

Még nincsen teljesen két éve, hogy a felettünk lévő lakásba új lakók költöztek. Igen az a bizonyos kisebbség, amitől már lassan egész Miskolc retteg. Mi, mint intelligens magyar emberek teljesen barátságosan közeledtünk hozzájuk. Bemutatkoztunk, próbáltunk velük beszélgetni. Még azt is megkérdeztük tőlük, hogy nem sértődnek- e meg, ha a kislányunkról lekerülő ruhákat – amiket természetesen kinőtt, nem elhasznált- elfogadják- e, mivel itt a lakótelepen mi kisgyermekes szülők így szoktuk. Így indult.

Sok víz folyt le az óta a vén Szinván. Volt buli, cigány zsinat, Cuháré. Tavaly december 22- én éjszaka – a kihívott rendőrök szerint – legalább harminc feketelábú ropta hajnalig. Döngött, dübörgött a ház, a rend őreit többször ki kellett hívni, a végén a purgyékon keresztül sikerült őket megfékezni. Ezt követően tavasszal újabb dorbézolás következett, amikor is körülbelül öten csinálták a cigó fesztivált. Úgy gondoltuk- mi kis naivak- ,hogy nem szólunk senkinek, majd mi elintézzük. Felmentünk és megkértük őket, hogy halkítsák le a zenét, mivel reggel a gyerekek iskolába, mi pedig dolgozni indulunk. A választ inkább nem idézném, és mire visszaértünk a lakásba már teljes hangerőn bömbölt a diszkósított cigányzene. Gondolhatják mennyit aludtunk azon az éjszakán!

Nem képesek ember módjára viselkedni, zörögnek, dübörögnek, kukáznak és hordják fel a lakásba, ott verik szét. Amikor mosnak- ez gyakori- centrifugálás nélkül az ablakba terítik és a mi ablakunkon folyik a lé, szétrohasztva azt.

Tehát ez mind summázódott és a mostani banzáj végleg betette a kaput. Csütörtökön, november 12- én megint buli volt mulatós, zenés táncos, piás, hányós. Délután 6 órától, kb.2-ig. Azért „csak” addig, mert újból kiszállt a yard, kétszer. A kislányunk betegen feküdt, a „nagy fiúnk reggel iskolába indult, apa dolgozni. Gondolom, nem kell ecsetelni, hogy milyen állapotban. Apus végig dolgozta a műszakot, de a fiút az osztályfőnöke haza küldte.

Ez így leírva nem az igazi, aki nem élte át elképzelni sem tudja azt, hogy mit érez az ember ilyenkor.

Úgy megyünk haza minden nap, hogy nem tudjuk mi vár ránk. Már ott tartunk, hogy nem szívesen megyünk haza és rettegünk az estétől, mindezt úgy, hogy a két gyerek a lehető legkevesebbet érezze.

Az már szinte eltörpül ezek mellett, hogy a lakásban semmivel nem törődnek, folyik a szennyvíz, a víz a fürdőszobában, így tehát lassan de biztosan megy tönkre minden, amit csináltunk. A lakásunk értéke csökken, pedig igen sok munkát – és természetesen pénzt - öltünk bele. Jó lenne elköltözni, nézegettünk családi házakat, de belelógott a kezünk a bilibe. A lakást eladni szinte lehetetlen, ha sikerülne is, még jó adag hitel kellene hozzá, amit nem merünk bevállalni. Így tehát marad a rettegés, az idegeskedés, és mérhetetlen szomorúság.

Valószínűleg ezek is a híres miskolci fészekrakók közé tartoznak. Egyébként nem ők az egyetlenek itt Diósgyőrben sem. Nem fizetnek semmit, mégis jól elvannak. Nem dolgoznak, mégis király módjára élnek. A közös képviselet nem tesz semmit, az önkormányzati képviselőnk sem erőlteti meg magát. Nem csak az Avason nagy a baj, itt is. Lassan az utcára sem mer kimenni az ember, pláne sötétedés után. Most korán sötétedik. Tudják, hogy mindent megtehetnek büntetlenül. Mi húzzuk az igát, dolgozunk - nem egy munkahelyen - fizetünk, és lassan beledöglünk. Ennyit érdemel egy magyar ma Magyarországon. Még tudnám folytatni, de már így is túl hosszúra sikeredett. Köszönöm a figyelmet és türelmet. 

Adjon az Isten sokkal szebb jövőt!

Egy magyar anya

Kuruc.info: hadd tegyük hozzá, hogy aránylag még mindig jobban jártak (ha ezt annak lehet nevezni), mint a csepeli cigányok áldozatai, akiket tönkrevertek azután, hogy szólni merészeltek a zajongás, az antiszociális életvitel miatt. Talán mondanunk sem kell, hogy a cigányfajvédő rendőrség még csak őrizetbe se vette az elkövetőket. Mint oly sok egyéb esetben - pl. a hernádpetri gyilkos, Kozák Rajmund, a nagykanizsai késelő, a miskolci rablógyilkosok - szembeállítva a barcsi srácokkal vagy az ismert (fehér) környezetvédő esetével. Igen, bennünket már azért 2-3 évekre lecsuknak, mert meg merészelünk pofozni egy kéregető / zsebtolvaj / szexuális szolgáltatásait felkínáló mokkát. És még hazudja azt valaki, hogy a sünök sokkal keményebben bánnak az orkokkal...