Megint egy olyan hír következik, amelyet anno (szepetember közepe) nem vettünk észre, mivel csak két regionális lapban / hírportálon jelent meg, ráadásul ezek közül csak az egyik írta le, a verés hátterében faji indok áll.
Következzék a DH cikke. Ahogy látható, már a címében felhívja arra a figyelmet, hogy a (szári) áldozatnak csak és kizárólag származása miatt kellett bűnhődnie – azaz a támadás rasszista volt.
A cím, a tartalom, valamint az eset az országos médiában való elhallgatásának ismeretében nem nehéz rekonstruálni, kik, milyen származásúak voltak a támadók, ill. áldozatuk. Igen, ez előbbiek cigányok, az utóbbi magyar. Kíváncsiak vagyunk, hogy legalább akkora büntetést kapnak-e az orkok, mint a barcsi fiatalok, akik felpofoztak egy vélhetően zsebtolvaj vagy szexuális szolgáltatásait erőszakosan ajánlgató (köznapian: büdös kurv@) cigány nőt. Mint tudjuk, akkor és ott csupán egy pofon csattant el. Itt és most a találomra, származási alapon kiválasztott (“mindegy, ki legyen, lényeg, hogy ne cigány”) kiválasztott áldozatnak vascsővel és baseballütővel estek, azt rugdalták, és az ennek következtében orrcsonttörést és koponyazúzódást szenvedett. Van egy tippünk: nem kapnak a cigányok semmit. A nagyon hasonló nagykanizsai késelő esetében sem oszottak ki semmi komolyat (a felfüggesztett nem az). Bezzeg ha magyar pofoz fel egy cigányt, akkor azonnal befigyel a minimum 2 év letöltendő.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a támadás rasszista alapú, amit a DH már a cikk címében is hangsúlyoz. Az országos, máskor (mint pl. a barcsi srácok esetében) oly szívesen rászístázó média kussolása magáért beszél.
A származása miatt támadtak vascsővel és baseball ütővel a fiúra
DH - Hétfőn adtunk hírt arról, hogy megvertek egy 18 éves fiatalt, akiről most kiderült, mindössze annyi volt a „bűne”, hogy szári. Mint azt a bicskei nyomozók kiderítették, a tatabányai csapat „csak” revansot akart venni a szári fiataloktól egy korábbi nézeteltérés miatt.
A sértettnek azonban ehhez az incidenshez semmi köze nem volt, ennek ellenére őt verték el a tatabányaiak. Jelenleg mind a négy elkövető őrizetben van.
A vasárnapi eset kiváltó oka egy korábbi incidensre nyúlik vissza. Akkor pár szári fiatal ment át Tatabányára szórakozni. A buli helyszínén azonban szóváltásba keveredtek a helyi fiatalokkal, és némi lökdösődés is volt a két csapat között. Rendőri intézkedés akkor nem történt, a két társaság viszonylag higgadt maradt.
Szombaton éjszaka azonban a tatabányai fiatalok közül úgy döntöttek egy páran, hogy taxival átmennek szórakozni Szárra, a presszóba. A helyi fiatalok azonban nem fogadták őket tárt karokkal. A két csapat között ismét veszekedés alakult ki, mire a száriak hazaküldték a tatabányaiakat.
A tatabányai fiatalok közül négyen azonban hazaérve úgy döntöttek, revansot vesznek a száriakon, és visszamennek a presszóba. Egyik haverjukat megkérték arra, hogy vigye vissza őket Szárra, majd ott kitetették magukat a település szélén azzal, hogy várja meg őket, majd elindultak a központ felé. Ekkor találkoztak egy fiatalemberrel, akit ugyan nem ismertek - még csak látásból sem -, és nem tartozott ahhoz a csapathoz, akikkel nekik problémájuk volt, ennek ellenére úgy döntöttek, rajta állnak bosszút. Vascsővel és baseballütővel estek neki, majd földre-kerülése után is rugdalták.
A 18 éves fiatal a támadás során orrcsonttörést és koponyazúzódást szenvedett. Amikor támadói távoztak, akkor sikerült egyik barátjától segítséget kérnie, aki mentőt hívott hozzá. Így került a tatabányai Szent Borbála Kórházba nyolc napon túl gyógyuló sérüléseivel, ahonnan az orvosok értesítették a rendőrséget.
A tatabányai kvartett azonban még a fiú támadását követően sem engedett ki. Újabb áldozatot cserkészett be. A kiszemelt személy szintén egyedül sétált Száron. Őt is ütlegelni kezdték. Időközben azonban egyiküknek feltűnt, hogy a fiatalember egyik haverjuk öccse, így hagyták elmenekülni. A bűncselekmény során ő könnyű sérüléseket szenvedett, támadóit nem jelentette fel.
A négy 19-29 év közötti tatabányai férfit hétfőn fogták el a bicskei nyomozók, miután az általuk használt gépkocsi rendszáma alapján sikerült őket beazonosítani. Mindegyiküket súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítják a rendőrök. Jelenleg mindannyian őrizetben vannak.
(DH-Online)