Folytatódik a SZOLJON kitűnő “cigányos” cikksorozata (előző rész ITT)

Többször írtunk már a különböző illetékes hatóságok együttműködésének hiányáról a szociális rabszolgaság elleni küzdelemben. Ezúttal két pozitív példát szeretnénk bemutatni annak igazolására, hogy csak az összefogás és a gyorsaság, valamint a kitartás hozhat eredményeket.

Az egyik történet azt igazolja, hogy együttműködéssel és kellő gyorsasággal hatékonyan be lehet avatkozni egy-egy kiszolgáltatott ember érdekében — az ingyenélők, másokon élősködők ellenében. A másik egy kistelepülési polgármester esete, aki a maga erejéből igyekszik visszaszorítani az uzsorát és a szegények kizsákmányolását a falujában.
K.-ból, a legismertebb helyi „csicskatelepről”, néhány hete Szentes kórházának pszichiátriai osztályára szállítottak egy férfit. Az idős T. G. (monogramját természetesen megváltoztattuk) meglehetősen rossz állapotban van, s a jelek szerint kevés az esély arra, hogy az állapotában jelentős javulás álljon be. Az elmúlt hetekben a telep tulajdonosai többször is meg akarták látogatni a pszichiátrián, hogy éreztessék vele: szemüket rajta tartják, nem felejtkeznek el róla, és ami fontos: visszavárják. Ha ugyanis nem kapják vissza az „albérlőjüket”, egy idő múlva keresztet vethetnek a megszokott havi bevételre, a nyugdíjra.

— A beteget jelenleg már a rehabilitációs részlegen ápoljuk. Mivel a pszichiátriai állapota indokolja, kezdeményeztük a szociális otthonban való elhelyezését — tudtuk meg a szentesi kórház orvos-igazgatójától, dr. Gyenes Ágotától. — Ugyan a bácsi nem akar otthonba menni, ám olyan állapotban van, hogy képtelen önálló döntések meghozatalára, szükség van a gyámság alá helyezésére. Ilyen esetekben a kórház korlátozhatja a betege látogatását, szelektálhatja, kit enged a közelébe, s kit tilt el tőle. T. G. esetében is így tettünk. Ameddig szükséges, a bácsit bent tartjuk a kórházban, s nem adjuk ki a „családtagoknak”!

A kórház illetékesei nemcsak szavakkal, de tettekkel is bizonyították, hogy komolyan veszik T. G. érdekeit. Betegüktől nemcsak a látogatókat tiltották el, de azonmód kezdeményezték a teljes leépülés határán lévő férfi mihamarabbi gyámság alá helyezését is, települése gyámhatósága felé.

— T. G. közel tíz éve, már nyugdíjasként költözött településünkre, s szinte az első perctől kezdve egy olyan házban él, ahol több hasonló sorstársával élvezi a „család” vendégszeretetét — tudtuk meg K. jegyzőjétől. — Időközben a bácsi egyik lábát amputálták, így csak elvétve láthatták a szomszédok, akkor is csupán a csicskaház környékén tűnt fel mankóval a kezében. Most a kórház illetékesei keresték meg gyámhivatalunkat, jelezve, hogy a bácsi állapota indokolná gondnokság alá helyezését. Ilyenkor első körben a rokonságot derítjük fel, hol lehetne a bácsit elhelyezni. Mint kiderült, T. G-nek egyetlen fia van, aki azonban hajléktalan, nem érhető el, így rá nem számíthat a férfi. A gyámhivatal már összekészítette a szükséges iratokat, hogy tovább léphessen az ügyben, s a döntő szót, a szakértői vélemények alapján, a bíróság mondhatja ki. Amennyiben megalapozottnak látja az előterjesztést, gondnokság alá helyezi a bácsit, s a gyámhivatal kijelöl számára egy gondnokot. Amennyiben viszont a bíróság nem tartja elégségesnek az indokokat, úgy elutasíthatja a keresetet, s T. G. valószínűleg visszakerül eddigi lakhelyére.

A magyar bürokráciát ismerve, ez az eljárás várhatóan hoszszú heteket vesz igénybe. Csak remélni tudjuk, hogy a kórház addig bent tudja tartani a bácsit az őt megóvó falai között. Ellenkező esetben T. G. visszakerül oda, ahol embertelen körülmények között tengette az elmúlt éveit. A csicskatelepre.
A tiszaszentimrei Fűtő Tibor esetéről nemrégiben írtunk. Arról, hogy miként lett a felesége által felvett néhány tízezer forintos uzsorakölcsönből milliós bankhitel, s hogyan lett ő mindezek miatt az uzsorások hangos szavú ellensége. Az írásban „megszólíttatott” a település polgármestere, Koczúrné Tóth Ibolya is.
— A cikk megjelenése után beszéltünk Fűtő Tiborral, és azt mondta, hogy nem segítettem neki az uzsorások ellen, az uzsorások lebuktatásában — mondta némi indulattal szavaiban a polgármester, amikor megkerestük. — Holott éppen az ő felesége volt az, aki kulcsfontosságú tanúvallomást tehetett volna a rendőrségen, és biztos lehet benne: a falu megvédte volna, ha megteszi. De nem vallott, és azért kellett a rendőröknek megszüntetniük augusztusban az uzsorások elleni eljárást.

— Polgármesterként ön pontosan tudja, hogy kik a településének uzsorásai?
— Természetesen tudom, mint ahogyan tudja azt az egész falu. És vívjuk is a napi csatáinkat azért, hogy a helyzet legalább ne romoljon tovább. Tiszaszentimrén két „régi” és két új családról van szó, akiknek életmódja, gazdagodása szembetűnő, és ez nincs alátámasztva legális tevékenységgel. Pontosan tudjuk, hogy kik azok, akiknek felajánljuk a munkát, mert segélyre jogosultak, de nem fogadják el, inkább vesszen el a segély is. Nyilván van más jövedelmük, amiből élnek. Ha végigmegy a falun, pontosan látszanak a nem becsületes munkával szerzett vagyonok. És ez irritáló. Szaporodnak a szebbnél szebb autók, házak. A többség megfeszül, hogy egyről a kettőre haladjon, ők meg olyan életnívón élnek, ami becsületes munkával egyszerűen nem érhető el. Különösen felháborító mindez, ha ismerjük az érintettek kvalitásait, és tudjuk, hogy van, amelyiküknek nyolc osztálya sincs. Gyakorló pedagógusként még nemigen tudtam pontosan, hogy mindezeknek mi a forrásuk, s csak polgármesterként szembesültem azzal, hogy az uzsora és a szociálpolitikai lakástámogatásokkal elkövetett csalások teszik lehetővé ezeket a gazdagodásokat.

— Mondana konkrét példákat, eseteket is?
— Neveket természetesen nem, mert formális bizonyítékokkal nem rendelkezem. Eseteket viszont igen, amelyek itt zajlottak előttünk, a faluban, és amelyekben megvívtuk a saját csatáinkat. Bárki pontosan meg tudja itt mutatni, hogy melyek az úgynevezett szocpolos házak. Az önök lapja korábban csak „termetes asszonyságként” emlegette az egyik család fejét. Nos, korábban ő például a Hortobágy környéki tanyáról hozott ide a faluba olyan családokat, amelyek minősíthetetlen életvitelűek voltak, és akikről tudta mindenki, hogy „szocpolos” történet szereplői. Legutóbb pedig egy nyolcgyermekes család költözött volna a Tiszaszentimréhez tartozó Újszentgyörgyre Kunmadarasról. Ehhez az ingatlant a család egy idős hölgytől „vásárolta” volna, akit a szentimrei idősek otthonából valakik már korábban Kunmadarasra vittek, a nyugdíjáért. Az adásvételt bonyolító ügyvédnek nem tűnt fel, hogy a néni fogyatékos. Miután tájékoztattam arról, hogy orvosi szakvéleménnyel és tanúk sokaságával tudom bizonyítani, hogy a szerződéskötés időpontjában már beszámíthatatlan volt az „eladó”, közreműködött az adásvételi szerződés felbontásában. Nem sokkal később bejött a hivatalba a beköltöző családfő és felesége. Még próbálkoztak, de közöltem: az önkormányzat megveszi a házat. Végül sikerült az akció, elmentek! Számos hasonló történetet mesélhetnék még, amikor kisebb-nagyobb csatát vívtunk a falu békéje érdekében.

— Az uzsorázás viszont továbbra is folyik a településen.
— Sajnos folyik, de el kell mondom: az egyik nagy uzsorás családnál kint volt nemrég ellenőrizni az adóhivatal. Azt beszélték a faluban,  hogy a családtagok az előző éjszaka keményen dolgoztak, és eltakarították a portáról az összes értékes holmit, elvitték a nagy értékű autókat, mert tudták, hogy másnap megy az APEH. Hát így nem lehet ellenük eredményt elérni! Váratlanul, bejelentés nélkül kellene ellenőrizni őket! De mondjuk ki végre azt is: az adós áldozatok jelentős része maga is tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került. Mert úgy költekeznek, ahogyan a jövedelmi viszonyaik nem indokolják, nem engednék! Olyan vásárlásokra kérnek kölcsön, amik nem feltétlenül szükségesek, amik elkerülhetők lennének. Úgy vesznek fel uzsorakölcsönöket, hogy már a felvétel pillanatában is tudják: nem lesznek majd képesek visszafizetni a kölcsönkapott pénzt. És mégis! Látjuk, hogy vannak, akik alkoholra, játékgépre is képesek kölcsönt felvenni! No, ők ne okoljanak senkit a bajukért, csak önmagukat!